2020.07.23

Nemzeti szuverenitás

Alkotmányosság és járványveszély

A rendkívüli állapot nem kivételes állapot.

A járványidőszak azt is megmutatta, hogy az európai országok kormányai milyen döntési helyzet kialakításában tudnak a leggyorsabban és leghatékonyabban reagálni a folyamatosan változó problémákra – vagy éppen mire nem voltak képesek. Az általánosan megfogalmazott elvárás természetesen az volt, hogy a kormányzati politikának ebben a speciális helyzetben is összhangban kell állnia a jogállam keretein belüli lehetőségekkel. Ám voltak Magyarországgal kapcsolatban olyan kritikai felvetések (pl. Donald Tusk megjegyzése a Spiegelben a magyar miniszterelnökről, mely szerint Orbán Viktorra büszke lehetne az a Carl Schmitt német jogi és politikai gondolkodó, akiről közismert, hogy a kivételes állapottól nem rettent vissza és a nemzetiszocialista rendszer első éveiben buzgón támogatta Hitlert), melyek vagy teljes ismerethiányról vagy a politikai ellenszenv kifejeződéséről tanúskodnak.

Tanulmányunk célja, hogy megvilágítsuk, hogy a normál alkotmányos helyzettől miben és milyen alkotmányos felhatalmazással tért el a magyar kormányzat, továbbá ezt összehasonlítjuk más országokban – elsősorban a közép-európai országokban alkalmazott megoldásokkal. Mindehhez először szemügyre vesszük a német és az osztrák reagálást, majd külön is foglalkozunk a V4-ek (köztük Magyarország) intézkedéseinek alkotmányosságával.

Vizsgálódásunk elején érdemes néhány fogalmi pontosítást elvégezni. Ennek során Carl Schmitt és a hozzá kapcsolódó Giorgio Agamben munkáira támaszkodunk. Mindkét gondolkodó olyan történelmi-politikai helyzetek elemzője, melyben a jog normális, megszokott világa nem érvényesül, konkrétabban a rendkívüli, a kivételes helyzetről értekeztek. Schmitt száz évvel ezelőtt, míg Agamben napjainkban. Hatástörténetük következtében e témakör klasszikusai közé számíthatók. Ezt követi a közép-európai országok kormányok jogi reakcióinak bemutatása a járvány által előállt vészhelyzetre, majd a magyar alkotmányos helyzet értelmezése. Nem csupán jogi, alkotmányjogi kérdésekről van szó, hanem eminensen politikai, s azon belül is biztonsági kérdésekről. A normál állapotban (amikor a megszokott életfolyamot nem borítja fel természeti katasztrófa, országokat érintő politikai-hadügyi válság) a kiszámíthatóság által biztonságot ad a jogélet megszokott működése, ám vannak olyan – a normál állapottól eltérő – helyzetek, amikor az élet biztonságos védelméhez nem elegendőek a hagyományos jogi formális követelmények, hanem elsősorban magát a vészhelyzetet kell megoldani. Egy társadalom biztonságát nemcsak fegyveres konfliktus veszélyeztetheti, hanem természeti katasztrófa is, vagy éppen adott esetben egy járvány. A tömegesen fellépő egészségügyi probléma épp oly súlyos lehet, mint az utcákon tapasztalható erőszakos cselekedetek sokasága. Erre a helyzetre felkészülve a jogállamok alkotmányos rendje jogi lehetőséget ad a normál helyzettől való eltérésre. Hangsúlyozzuk: jogilag szabályozott módon lehet a normál jogi helyzettől eltérni. Ennyiben a rendkívüli helyzetekkel való szembenézés, noha módosítja a jogalkotás megszokott rendjét, része a jogállami működésnek.

A jog normál állapottól eltérő helyzetét Carl Schmitt a szuverenitás kérdésköre kapcsán vizsgálta. Két könyvét kell e tekintetben felidézni: Die Diktatur (1921), mely a szuverenitásprobléma eszmetörténetét vizsgálta és a Politische Theologie (1922). Az 1921-es munkájában a pouvoir constitué (alkotmányos hatalom) és a pouvoir constituant (alkotmányozó hatalom) alapján kétféle diktatúráról beszélt. A „komiszár” (azaz egy konkrét feladattal megbízott) és a „szuverén” diktátorról. A megkülönböztetés alapját a következő kérdés adja: mi adhat biztonságot az adott normák érvényesülésének, illetve miként teremthető új norma?

A komiszár a létező alkotmányos rendből indul ki és annak megvalósítására törekszik egy olyan helyzetben, amikor az alkotmányos eljárások alkalmazása nem biztosítja a politikai közösség számára elfogadott alkotmányos rend létét. Ebben a kivételes állapotban (Ausnahmezustand, State of Exception) az a feladata, hogy helyreállítsa a normál jogi (alkotmányos) állapotot. Ez a diktatúra egy időben korlátozott uralom. Schmitt erre a római köztársaság időszakából vette a példát, amikor is az egy évre választott diktátor feladata volt, hogy a súlyos külső fenyegetés esetén a jogi normák és a jogérvényesítés (a jog megvalósulásának) normája közötti ellentétet politikai döntésekkel áthidalja a vészhelyzet megoldása érdekében. Röviden: a komiszár jellegű diktátor felfüggeszti az alkotmányt, mégpedig azért, hogy ugyanezen alkotmányt megvédje. Ezt a szituációt Schmitt az ostromállapothoz (Belagerungzustand, state of siege) hasonlította.

Ezzel szemben a szuverén diktátor nem egyszerűen egy fennálló, konkrét alkotmányt függeszt fel a jog alapján, hanem a felfüggesztés által olyan állapotot akar teremteni, melyben egy új alkotmányos rend lehetségessé válik. Tevékenységét a pouvoir constituant, vagyis az alkotmányozó hatalom jellemzi. A pouvoir constituant csak jogokat ismer, míg kötelezettséget nem, a pouvoir constituè viszont fordítva: csak kötelezettségeket, s jogokat nem. A pouvoir constituant és a pouvoir constituè viszonyát a természettel analógiában mint natura naturans (teremtő természet) és a natura naturata (teremtett természet) különbségét ragadta meg Schmitt. Ami viszont közös a Schmitt által elemzett diktatúra két fajtájában, hogy mindegyik bekövetkeztének lehetősége jogilag szabályozott és mindkettő célja egy alkotmányos normálállapot megteremtése. Az egyik a régit megerősítve, a másik egy újat létrehozva.

Schmitt ezt követően, alig egy évvel később publikálta könyvét a politikai teológiáról, amiben már nem esett szó a komiszárról, hanem csak a szuverénről. Fogalmazhatunk úgy is, hogy radikalizálta mind a szuverénnel mind pedig – ezzel összhangban – a kivételes állapottal kapcsolatos álláspontját. A mű első mondatát – „Szuverén az, aki a kivételes állapotról dönt” ("Sovereign is he who decides on the exception.") – megszámlálhatatlanul sokan idézték. Schmitt itt a végső döntést, a jogi normából nem levezethető döntést állította középpontba (már ez mutatja a jogállami elvtől való elszakadását). Ennek hátterében azon meggyőződése állt, hogy az állam (a politika ) elsődleges a joghoz képest. A jogi rend megszűnése nem jelenti mindenféle rend megszűnését, mert ott áll az állam (politika) rendje.

(A teljes írás alább elérhető.)

Töltse le a teljes anyagot PDF-ben

Letöltés
Ossza meg másokkal is: