Nemrég a Vatikán bejelentette, hogy a katolikus egyház nem adhatja áldását az azonos neműek házasságára. A német katolikusok erre válaszul országszerte több, mint 80 városban – valamint még a svájci Zürichben is – tiltakozásokat szerveztek, és áldó szertartásokat tartottak az azonos neműek számára.
A „Segnungsgottesdienste für Liebende” néven ismert „szertartások” vagy „áldások a szerelmesek számára” elnevezésű szertartásokat a „#liebegewinnt” („a szerelem győz”) hashtaggel népszerűsítették. Bár minden pár számára nyitottak voltak ezek az alkalmak, kifejezetten az azonos neműeknek szóltak. A würzburgi Ágoston-templomba például minden pár meghívást kapott, hogy az istentisztelet után „jöjjenek és szerezzék meg” az egyéni áldást egy hátsó szobában… A kölni ceremóniát pedig egy már nem szolgáló női lelkipásztori-tanácsadó vezette, és inkább politikai, mint vallási volt az ”ünnepség”.
Rod Dreher, intézetünk vendégkutatója, az American Conservative magazin főszerkesztője felháborodottan szemléli, hogy mindez semmiféle következményt nem von maga után. Pár évvel ezelőtt, amikor Rómában járt, beszélgetett egy német ortodox katolikussal, aki
közösségével már felkészült arra, hogy összeomlik az intézményes katolikus egyház és egyedül kell folytatniuk hitéletüket.
Persze az, hogy Németországban a liberálisabb katolikusok nem mutatnak alázatot a pápa iránt, még nem jelenti azt, hogy maga az egyház megszűnik. Szakíthatnak a Vatikánnal, de azáltal, hogy a liberális katolicizmusból eltávolítják a katolicizmust, a vallás elveszíti az eredeti rendeltetését. Vannak, akik bár haladóbb korszelleműek, mégis más megközelítésben látják a pápát. Abban bíznak, hogy a Szentlélek végül arra fogja késztetni a Vatikánt, hogy ebben a világban, amelyből kiveszőben van a vallás, utat mutasson. Dreher a New York Times rovatvezetőjére, az amerikai konzervatív politikai elemző bloggerre, Ross Gregory Douthat-ra hivatkozik, aki bemutatta Anne Keating példáját.
Anne liberális katolikus volt, és egyben egy liberális főiskolán „egyetemi igazgató”. És le kellett mondania posztjáról.
Amikor odakerült, nem gondolta, hogy ellentmondásos lenne, ha betöltené a pozíciót, hiszen liberális, feminista és ő maga is elit egyetemen végzett. Teljesen magáénak érezte az intézmény által képviselt progresszív hozzáállást, és céljának tartotta, hogy segítse a diákok identitásának feltáráást, legyen szó akár nemről, fajról szexualitásról vagy akár vallásról.
Csakhogy amióta ő végzett, az évtizedek alatt hatalmas ideológiai változások mentek végbe a főiskolákon. Hagyományos elképzelései voltak arról, hogy miről is szól például a bölcsészettudományi képzés (a lét megélésének különböző módjainak feltárását jelenti véleménye szerint).
Emellett magát a szabad vallási identitást – és annak tanulmányozását – is a multikulturalizmus egy megjelenési formájának tekintette.
Annak érdekében, hogy római katolikus nőként ennek a megélését megmutathassa diákjainak, különböző programokat szervezett. Ha a diákok meg szerettek volna tanulni gyertyát készíteni az adventi időszakra, vagy el szerették volna olvasni Ferenc pápa éghajlatváltozásról szóló gondolatait, akkor hozzá fordultak. Az eseményeken hit nélküli és különböző vallású diákok is részt vettek és a közös főzések és imádkozások során egy olyan közösséget sikerült kiépíteni, amely inkább egy családhoz hasonlított, egy olyan családhoz, amely tükrözi a globális egyház etnikai és faji sokszínűségét.
De ekkor valami megváltozott. Nem mindenki volt ennyire toleráns.
Belépett a terembe egy spirituális, de nem vallásos hallgató, aki felhívta Anne figyelmét, hogy a nyugati szellemiség felfedezése tabunak számít, különösen liberális körökben. Így magának is óvatosnak kell lennie, hogy kinek mesél róla - fogalmazott. Nem volt egyedül a félelmével. Egyre több diák kérte arra, hogy ne fényképezzen a mise során, és ne tegye közzé az őket ábrázoló képet a közösségi médiában.
Nem akarták, hogy katolikusként aposztrofálja őket a társadalom, hiszen a vallás gyakorlása korlátozásokat von maga után és másképpen tekintenek az emberre, így jóval nehezebb barátságokat is kötniük.
A progresszió nem mindenben olyan toleráns, mint ahogyan hirdeti magát – vonja le a következtetést Dreher. Míg a nemi sokszínűséget támogatja, addig a vallási identitást elnyomni igyekszik. És teszi ezt fennhangon, bátran és elnyomóan - szembeszállva mindenkivel, aki nem hajlandó radikális nézeteiket követni.
Szemlézte: Spiesz Bianka
