Miközben január 8-a óta Iránban a rezsim a teljes digitális sötétség leple alatt számol le a diktatúra ellen tüntetők tömegeivel, az emberi jogok kapcsán egyébként olyan hangos baloldal és a palesztin-párti felszólalók mély hallgatása kegyetlen kettős mércéről árulkodik.
Iránban a december 28-a óta folyamatos tüntetések néhány hét alatt egyértelműen rezsim-ellenes országos megmozdulássá nőttek. Az ország mind a 31 tartományában voltak gyülekezések, a nagyobb városokban pedig állandósult, többtízezer fős tüntetésekről számoltak be, melyek célja már nem csupán bizonyos reformok kieszközölése volt: az összegyűlt tömegek hatalomváltást követeltek. Több helyen Irán régi, napkorongos-oroszlános zászlaja is előkerült, és felvételek tanúsítják, ahogy a tüntetők az 1979-es forradalomkor száműzött sah fiának, a jelenleg az Egyesült Államokban élő Reza Pahlavi visszatérését skandálják.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az eszkalálódó folyamatokat azonban az Iszlám Köztársaság vezetése sem hagyta annyiban: január 8-a óta a rezsim az internetet lekapcsolva teljesen elvágta az iráni lakosságot a külvilágtól. Kiszivárgott beszámolók szerint a hatóságok házról házra járva biztosították a teljes digitális áramszünet megvalósulását, módszeresen kiiktatva minden jeladó eszközt. Ennek eredményeképp tulajdonképpen lehetetlen biztos adatokhoz jutni a jelenlegi iráni helyzetről, de bizonyos ellenzéki lapok és a Starlink-en keresztül kijutott üzenetek alapján
a digitális sötétség leple alatt az iszlamista rezsim példátlan leszámolásba kezdett. Több külföldi iráni híroldal is legalább 12 000 halálos áldozattal számol mindössze néhány nap leforgása alatt, sokuk 30 év alatti, de ez a szám akár több is lehet, és folyamatosan növekszik.
Ezzel szemben sok becslés egyelőre “csak” 2000 halottról szól, de a tendencia mindenhogy növekszik. A közösségi-médiafelületeken több videó kering, melyekben meglőtt áldozatok hevernek a kórházak folyosóin vagy korábbi tüntetések helyszínein, de közvetlen közelről, gépfegyverrel a menekülő tömegbe lövő motoros rendőrökről is kerültek elő felvételek. Beszámolók szerint az elmúlt napokban hatalmas tömegek kerültek kritikus állapotban, lőtt sebbel kórházba, miközben a rezsim megfenyegette azokat az orvosokat, akik a tüntetőknek ellátást adnak. Teherán egyik kórházát is támadás érhette a hatóságok részéről, az áldozatok családját pedig megfélemlítik és hatalmas összegek fizetésére kötelezik a holttestekért cserébe.
Azonban az internetes hálózatok leállítása miatt sem az elhunytak pontos számát nem lehet jelenleg megállapítani, sem a videók és a beszámolók hitelessége nem megerősíthető. A fegyveres fellépés mellett akár több tízezer tüntetőt is letartóztathattak, akik közül többeket, köztük olyan fiatalokat, mint a 26 éves Efran Szoltani, nyilvános akasztásra ítéltek, amelyet bármelyik pillanatban végre is hajthatnak. A
hatalom ráadásul elkezdett az Iszlám Köztársaság melletti hűséget kifejező ellentüntetéseket szervezni, amelyek szintén az ellenőrzésének eszközeként szolgálhatnak, monitorozva a távolmaradókat.
A teljes bizonytalanság közepette az azonban egészen biztos, hogy a szándékos digitális sötétség a rezsim érdekeit szolgálja, eltakarva a világ elől azt, ahogy a pénzügyi és politikai csőd szélére sodródott, végtelenül meggyengült iszlamista vezetés megküzd az elégedetlen, tüntető tömegekkel. Minderre nyilván nem lenne szükség, ha az alapvető emberi jogi normákat betartva próbálna szembenézni a teokratikus államszervezet a változásért demonstráló tömegekkel, de az Iszlám Köztársaságban nyugati mércével eddig sem érvényesültek a szabadságjogok.
A rendszerrel szemben korábban is volt példa heteken, sőt hónapokon át tartó, több ezres megmozdulásokra, legutóbb 2022-ben a 22 éves kurd-iráni lány, Jina Mahsa Amini meggyilkolása kapcsán, aki máig tisztázatlan körülmények között halt meg miután az erkölcsrendőrség letartóztatta a kötelező hidzsáb-törvény megsértése miatt. De közvetlenül a forradalmat követően is tüntettek a hidzsáb-törvény ellen, számos diáktüntetésre, országos rezsim-ellenes tüntetésre volt már példa az Iszlám Köztársaság csaknem fél évszázados történelmében. Sokak szerint a 2009-es “Zöld Mozgalom” engedetlenség-hullámát — amely az akkori elnökválasztás során felmerült visszaélések miatt robbant ki — máig nem heverte ki a vezetés, és a 2022-es “Nők, Élet, Szabadság” tüntetései is erősen megrendítették az ajatollah által vezetett rigid teokráciát.
A mostani tüntetések kapcsán is kiemelkedő szimbolikus szerepet játszottak a nők: nyilvánosan égették el a hidzsábjaikat, vagy épp a legfelső vezető égő fotójával gyújtották meg a cigarettáikat a közösségi oldalakon. Az Iszlám Köztársaságban ugyanis máig erősen korlátozottak a nők szabadságjogai. Hivatalosan nem táncolhatnak, nem énekelhetnek és nem dohányozhatnak nyilvánosan, de számos más területen sem hozhatnak önállóan döntést a saját életükről, nem védi őket a jog az erőszakkal szemben, a közerkölcsi törvények megsértéséért pedig korbácsolással és több éves börtönnel is büntethetők.
De Iránban más területen sem voltak szokatlanok az igazságszolgáltatás ilyen jellegű túlkapásai. A rezsim számos művészt, liberális nézeteket nyíltan valló, vagy akár csak kritikus értelmiségit, illetve a hitét nyíltan gyakorló keresztényeket és szunnita muszlimokat zárt több évre börtönbe az elmúlt években is.
És bár korábban sem volt váratlan a hatalom erőszakos fellépése a tüntetőkkel szemben, ilyen mértékű megtorlásra még nem volt példa.
Ugyan több vezető és politikus is kifejezte az iráni nép melletti támogatását és felszólalt a rezsim túlkapásai ellen, az igazságtalansággal szemben egyébként oly elszántan felszólaló baloldal most Irán kapcsán mégis hallgat. Az aktivista, Palesztina mellett tüntető tömegek most sehol nincsenek, a szabadságjogaiért küzdő irániak melletti szimpátiatüntetéseken többnyire az iráni diaszpóra, illetve nagy számban keresztények és zsidók vesznek részt. A kontrasztra több olyan iráni származású fiatal is rámutatott, akik korábban szintén aktívan részt vettek a pro-Palestine és BLM mozgalmakban, most pedig - miközben kortársaikat az utcán lövik és az iráni rokonaikról napok óta semmit sem tudnak - közönnyel vagy gyanakvással szembesültek a szabadságjogok hangos képviselőitől.
Sőt, több baloldali véleményvezér nem csupán hallgat, hanem az iszlamista rezsim legfelsőbb vezetőjének, Ali Khamenei-nek szavaihoz hasonlóan amerikai és izraeli beavatkozásként értékeli az iráni nép mostani felkelését,
arra hivatkozva, hogy a rezsim bukása az ő “imperialista” érdekeiket szolgálná. Természetesen valószínű, hogy a fennállása óta Amerika- és Izrael-ellenes Iszlám Köztáraság bukását sem az Egyesült Államok, sem Izrael nem sajnálná, és Reza Pahlavi mögött is jelentős izraeli és amerikai kapcsolatok állnak, egy hatalomváltás nyomában járó bizonytalanság azonban még semmilyen tartós pozitív változásra nem garancia, ezt számos ország esete bizonyítja a térségben.
Másrészről viszont a Hamász és a Hezbollah által képviselt, szélsőségesen Izrael-ellenes palesztin-ügy jövője a tüntetések fényében valóban kérdéses. Még ha túl is élné Irán jelenlegi vezetése a mostani tüntetéssorozatot, a tüntető tömegek egyik kifejezett elégedetlensége éppen az, hogy a saját vezetőik az iráni nép helyett ezeknek a terrorszervezetek a harcára és az atomprogramra költik az adóbevételeiket, holott az ország ezek miatt gazdaságilag elszigetelt, az egyszerű dolgozók élete pedig így lassan teljesen ellehetetlenül. De valóban ennyire fontos lenne a nyugati palesztin-párti mozgalomnak az Izrael-ellenes proxy-szövetség fenntartása, hogy inkább választaná egy elnyomó, atomprogrammal fenyegető diktatúra fenntartását, elárulva ezzel a szabadságukért harcoló iráni tömegeket?
És a napok óta szándékosan teljesen elzárt iráni atrocitások kapcsán nem csak a baloldali aktivisták hallgatnak:
az ENSZ vonatkozó szószólói az elmúlt napokban alig tettek valamit, miközben korábban, Izrael elítélése kapcsán nem haboztak felszólalni.
Január 13-án, két és fél héttel a tüntetéshullámot követően sikerült kiadni egy hivatalos állásfoglalást, amelyet öt ENSZ-szakértő írt alá, elítélve a tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszakot, de közülük is csak ketten posztoltak bármit is az iráni eseményekről.
Ez a kettős mérce Iránnal kapcsolatban rendkívül szembetűnő és számos komoly kérdést vet fel az alapvető emberi- és szabadságjogokat ennyire szelektíven képviselők hitelessége kapcsán. Ahol ugyanis a mainstream narratívák és bizonyos hatalmi érdekek fenntartása ilyen egyértelműen felülírja az emberi életeket, ott igencsak kérdéses, hogyan lehet egyáltalán emberi jogokról beszélni. A teljes digitális sötétségben küzdő irániak számára azonban most az egyetlen fényt jelenthetné a világ szimpátiája és kiállása a szabadságharcuk mellett.
Írta: Szigeti Eszter Virág
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
