Blog

A Biden-adminisztráció bénázása Kína malmára hajtja a vizet

James Crabtree a Foreign Policy hasábjain fejti ki véleményét az Egyesült Államok és Kína hatalmi harcairól a délkelet-ázsiai térségben.

James Crabtree a Foreign Policy hasábjain fejti ki véleményét az Egyesült Államok és Kína hatalmi harcairól a délkelet-ázsiai térségben.

bidenbena_nyito.jpg

A régió az egyik, ha nem a legfontosabb térség a két szuperhatalom befolyásért vívott harcában. Pekinghez való közelsége stratégiailag és geopolitikailag is jelentőssé teszi a régiót. A legfontosabb aspektus azonban a folyamatos gazdasági fejlődés, és az egyre nagyobb piacok (pl Indonézia a maga 270 milliós lakosságával) megszerzése. A régió országai közül sok azt hitte, hogy Joe Biden szakít az elődjével, s valóban Délkelet-Ázsiára fókuszál. Sokak azonban csalódtak, hiszen úgy tűnik, hogy az amerikai politika továbbra is Európára és a Közel-Keletre koncentrál,

míg az amerikai hadsereg már felismerte Ázsia fontosságát.

A cikk szerint a Biden-adminisztráció nemcsak, hogy elfordul a térségtől, de még hibát hibára is halmoz. A régió országait tömörítő szervezet, az ASEAN (Association of Southeast Asian Nations - Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége) ugyanis arra számított, hogy Anthony Blinken amerikai külügyminiszter egy videóhívás keretein belül jelentkezik be az ülésükre. Az állam-és kormányfők azonban hoppon maradtak, mert technikai gondok miatt nem jött létre a kapcsolat. Sokat elmond, hogy ekkor Blinken éppen egy repülőgépen utazott a Közel-Kelet felé, Izraelbe.

A kínai fél azonnal kihasználta az amerikaiak bénázását.

Peking ugyanis egy személyes találkozót szervezett, ahol az ASEAN vezetői jelentős luxusban részesültek. A tárgyalásokon olyan fontos témák is szóba kerültek, mint a vakcinadiplomácia vagy a járvány utáni gazdasági élénkítés. Kína külügyminisztere, Wang Yi átfogó stratégiai partnerségről beszélt a találkozó után. Ezzel az ASEAN diplomáciailag az EU szintjére emelkedett a kínai fél számára.



A cikk szerint az USA nem engedhet meg ilyen hibákat, hiszen több fontos katonai szövetségese (Fülöp-szigetek, Thaiföld) és kereskedelmi partnere (Szingapúr, Indonézia) is van a térségben. A Biden-adminisztáció helyzetét az is nehezíti, hogy rengeteg nagyköveti poszt áll továbbra is üresen, ez pedig komolyan hátráltatja a kommunikációt és az információ áramlást a felek között.

Eközben Kína folyamatosan terjeszti ki a befolyását a térségre, a többi között az Egy Övezet Egy Út kezdeményezés infrastrukturális beruházásainak segítségével. Crabtree szerint az amerikai félnél pont egy ilyen gazdasági elképzelés hiányzik.

A szerző kiemeli, hogy évtizedekig az USA volt a térség legnagyobb kereskedelmi partnere és motorja. Ezt a szerepet azonban az utóbbi években átvette Kína, gyengítve így az amerikai befolyást.

A cikk szerint az is probléma, hogy Joe Biden nem tud olyat üzenetet, álláspontot megfogalmazni, amely mögé fel tudnának sorakozni a térség államai. Az amerikai elnök Európában azt mondta, hogy a demokráciák és az autokráciák harca zajlik jelenleg. Ez az üzenet azonban nem rezonál(na) jól Délkelet-Ázsiában, ahol a mai napig léteznek katonai junták vagy autoriter rezsimek.

Az ASEAN országainak az egyre nagyobb amerikai-kínai versengés is problémát okoz. Washington ugyanis egyre aktívabban lép fel Pekinggel szemben, ezzel válaszút elé állítva a térség országait. A helyi állam- és kormányfők tudják, hogy mindkét szuperhatalommal érdemes együttműködni, így ők azt remélik, hogy a kapcsolatok a közeljövőben rendeződnek és a felek visszatérnek egy sokkal barátságosabb diplomáciához. Az is aggodalomra adhat okot az ASEAN-nak, hogy az USA alternatív szervezeteket is támogat, ezzel csökkentve a szövetség fontosságát. A cikk példaként a Quad-ot (Quadrilateral Security Dialogue - Négyoldalú biztonsági párbeszéd) említi. A Quad ugyan sokkal kisebb létszámú („csak” Japán, India, Ausztrália és az Egyesült Államok a tagja), de gazdaságilag és katonailag sokkal jelentősebb az ASEAN-nál.

Crabtree szerint Washingtonnak meg kell találnia az egyensúlyt Kína visszaszorítása és Délkelet-Ázsia „megnyugtatása” között. Kívülről azonban egyelőre úgy tűnik, hogy az új demokrata adminisztrációnak nincs koherens Ázsia politikája. A szerző szerint az USA csak saját magát okolhatja majd, ha Peking végleg átveszi a vezető szerepet a térségben.

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell