Blog

A Brexit másnapján

A brit népszavazás eredménye: Nagy-Britannia nem kíván többé az Európai Unió része lenni. A voksolás kimenetele elég szoros volt, a „Remain” tábor képviselői azonban nem nyugszanak bele egykönnyen a távozásba. David Cameron miniszterelnök a kudarc nyomán bejelentette lemondását.

cameron1.jpg

A brit népszavazás eredménye: Nagy-Britannia nem kíván többé az Európai Unió része lenni. A voksolás kimenetele elég szoros volt, a „Remain” tábor képviselői azonban nem nyugszanak bele egykönnyen a távozásba. David Cameron miniszterelnök a kudarc nyomán bejelentette lemondását.

A brit állampolgárok igen magas, 72 százalékos részvételi arányban nyilvánították ki szándékukat a Brexit népszavazáson. Összességében a „Leave”-szavazók 51,9 százalékkal verték meg a maradni kívánókat, akik 48,1 százalékot tudtak összegyűjteni a távozás ellenében. Fontos megjegyezni, hogy ezek összesített eredmények, a tagállamokat nézve Skócia és Észak-Írország maradna, de a főváros, London lakosai is majdnem 60 százalékban Cameron véleménye mellett álltak

A maradni kívánók egy csoportja elindítottt egy kampányt egy második referendumért. A petíció jól halad, péntek este immár 180 ezer aláírója van, de tovább nő a számuk. Százezer aláírás fölött a Parlamentnek kötelessége az erről folytatott vitában figyelembe vennie a petíciót, mint ahogy más ügyek esetében is tette korábban. A kezdeményezők akarata a következő: „Az alulírott támogatók felszólítják a brit kormányt, hogy hozzanak létre egy olyan jogszabályt, hogy amennyiben a maradást vagy a távozást propagálók szavazati számának aránya kevesebb mint 60 százalék, egy 75 százalékosnál kisebb részvételi arányon alapulva, abban az esetben egy újabb népszavazás kiírására kerüljön sor”. Kérdés persze, hogy komolyan megvalósulhatna-e egy második szavazás. 

De mit is jelent a Brexit eredménye pontosan? A döntés nem automatikus kilépést jelent, a brit kormánynak még le kell vezényelnie a tárgyalásokat az EU-val, ami éveket jelent. Sok függ azonban Brüsszelen és a többi uniós kormányon, hogy mennyire segítik az Egyesült Királyság elszakadását. Lehet ez egy gyors és méltányos megállapodásokkal záruló elválás, de lehet akár elrettentő történet is, hogy ellenpéldaként szolgáljon mások számára.

Az EU-ból való kilépés kapcsán az Egyesült Királyság tagországaiban nincs egyetértés, sőt, valószínűleg tanúi lehetünk a közeljövőben egy újabb skót függetlenségi népszavazásnak is. Nicola Sturgeon skót vezető úgy nyilatkozott ugyanis, hogy ő „teljes mértékben eltökélt” annak érdekében, hogy Skócia az EU része maradhasson, ennélfogva egy második skót függetlenségi referendum nagyon valószínű. London jelenlegi főpolgármestere, Sadiq Khan, a „Remain”-oldal képviselője, azt gondolja „nincs ok pánikra” a Brexit miatt: „Mindannyiunk felelőssége, hogy igyekezzünk gyógyítani a széthúzást, amely kialakult a kampány során – és arra koncentrálni, ami összeköt minket, nem arra, ami szétválaszt.”

A Konzervatív Párt a megosztottsága ellenére nem szeretne vezetőváltást, azonban Cameron péntek reggel már benyújtotta hivatalos lemondását, a királynőt is értesítve a meghozott döntésről. Még egy rövid ideig posztján marad, szándékai szerint októberig. Azt mondta, tiszteletben tartja a szavazók döntését és „mindent meg fog tenni, amit csak tud”, hogy szolgálja a hazáját a jövőben is. Viszont nem érzi azt, hogy ő lenne a „megfelelő” arra, hogy új irányba vezesse az országot.

Az Egyesült Királyság az első állam, amely elhagyja az Európai Uniót annak megalakulása óta, de ez nem jelenti azt, hogy rögtön megszűnik a 28 tagú blokk része lenni. A hír elegendő volt azonban ahhoz, hogy a piac már most elképesztően negatívan reagáljon, a font a legalacsonyabb szintre esett a dollárral szemben 1985 óta. A lavina megindult.

Szemlézte: Mészár Kata