“Irreleváns”, “idejétmúlt”, “középkori”. Mondják sokan. De vajon miért örvend mind a mai napig ekkora népszerűségnek a monarchia Nagy-Britanniában, és mi is a szerepe az egyébként demokratikus berendezkedésű államok életében? Történelmi-politológiai elemzés.
III. Károly brit király nemrégiben ünnepelte 75. születésnapját. Az uralkodó 2022 szeptemberében került a trónra, édesanyja, II. Erzsébet halála után, és idén májusban koronázták meg a Westminster Apátságban. Noha uralkodásának kezdetén sok véleményformáló adott hangot abbéli meggyőződésének, hogy Erzsébet halálával maga a monarchia kora áldozott le, hiszen azt az elhunyt királynő tartotta egyben, a brit monarchia egyelőre köszöni szépen, jól van. Néhány „Not My King” feliratú poszteren kívül nem sok jel tanúskodik arról, hogy a britek valóban véget szeretnének vetni a Koronának. Sőt: az Ipsos október eleji közvélemény-kutatása szerint mind a mai napig a britek kétharmada támogatja a monarchiát, szemben 25%-nyi köztársaságpártival.
Persze könnyen elképzelhető, hogy a britek nem rajonganak a monarchiáért annak ellenére, hogy nem utasítják el azt. Ugyanakkor lehetséges, éppen ez a monarchia legfontosabb rendeltetése napjainkban: hogy az „alattvalók” tiszteljék, de ne imádják. Ebben a rövid vitaindító bejegyzésben éppen arra keressük a választ,
miért is fontos, hogy azokban a társadalmakban, ahol napjainkban alkotmányos monarchia van, alkotmányos monarchia is maradjon?
Hol vannak a világban alkotmányos monarchiák? Természetesen Európában, ahol tizenegy ország – Nagy-Britanniától Svédországig, Hollandiától Spanyolországig – rendelkezik olyan államberendezkedéssel, ahol - noha a törvényhozás gyakorolja a legfőbb politikai hatalmat - egy uralkodó dinasztia is fennáll, leginkább szertartásos és egyéb szimbolikus funkciókat ellátva. Emellett a világ számos másik országa jegyzett alkotmányos monarchiaként, főként annak okán, hogy a mindenkori brit uralkodó számos egykori brit gyarmat szuverénje is Kanadától Új-Zélandig.
Izgalmas megfigyelés, hogy valamilyen oknál vagy okoknál fogva az alkotmányos monarchiák a világ legstabilabb demokráciái is. A Würzburgi Egyetem felmérése szerinti tíz legdemokratikusabb ország alkotmányos monarchia, a húsz legdemokratikusabb ország között pedig további két alkotmányos demokrácia szerepel: mindkét arányszám messze felülmúlja az alkotmányos monarchia elterjedését a világban. Emellett meg kell említeni, hogy névleg olyan országok is alkotmányos monarchiák, mint Thaiföld, Malajzia és Kambodzsa, amelyek roppant gazdasági fejlődésük ellenére cseppet sem nevezhetők demokratikusnak.
Alkotmányos monarchiák a világban
Van-e tehát lényegi összefüggés az alkotmányos monarchia és a demokratikus politikai berendezkedés között? Válaszunknak össze kell fésülnie a fent említett fejlett demokráciák (pl. Hollandia) és autokráciák (pl. Kambodzsa) közötti nyilvánvaló ellentétet.
Csak attól, hogy valahol alkotmányos monarchia van, nem lesz rögtön liberális demokrácia, ugyanakkor az alkotmányos monarchiák nagyban növelhetik az egyébként is fennálló demokratikus rendszerek durabilitását, azaz fennmaradási képességét.
Ugyanis a monarchia elválasztja a hatalomgyakorlás varázsát és káprázatát a hatalomtól magától, egy olyan kiegyensúlyozott politikai kultúrát létrehozva, ahol az emberek nem rajonganak a politikusokért és a tényleges (de facto) hatalomgyakorlásért.
Magyarország történelméből is tudjuk jól, hogy amikor a különböző totalitárius diktatúrák létrejönnek, éppen azáltal kívánják megalapozni fennmaradásukat, hogy a totális vezető és a pártideológia köré egyfajta kultuszt, vagy szekuláris vallást építenek, megszállva a szimbólumok, a művészet, a szellem és a lélek világát. Az alkotmányos monarchia mibenléte éppen ennek ellenkezője: leválasztja a hatalom misztikáját és mágiáját a hatalomtól.
Az alkotmányos monarchia önmagában a hatalmi ágak – a politikai és szimbolikus hatalom – elválasztásának egyik eszköze,
még ha nem is ez az eredeti rendeltetése. Ez pedig ahhoz járul hozzá, hogy különösen a nagy válságok idején, amikor a demokráciák általános stabilitása meginog, és az emberek vevők lesznek autoriter ingerekre és megoldásokra, az alkotmányos monarchiák demokratikus működése továbbra is zavartalanul fennáll. Ezekben az országokban az emberek viszonya az állammal egyfajta méltóságteljes tiszteletben, távolságtartásban és a bizalomban teljesedik ki még a nagy válságok közepette is – nem pedig rajongásban és autoriter tendenciákban.
És csakugyan: Nagy-Britannia, Hollandia, Belgium, vagy a skandináv monarchiák történelmében gyakorlatilag nem fordult elő, hogy a parlamentáris-reprezentatív berendezkedést autoriter hatalomgyakorlás váltsa le, és ugyanez vonatkozik a Brit Nemzetközösség azon tagállamaira, mint Kanada, Ausztrália vagy Új-Zéland.
Természetesen vannak ellenpéldák is, mint például Franco Spanyolországa vagy Mussolini Olaszországa, ahol az elnyomó rendszerek meghagyták a monarchia intézményét, noha rendkívül kiüresítették azt
(Franco például önmagát nevezte ki a király nélküli királyság vezetőjének). Azonban ne felejtsük el, hogy ezeknek a társadalmaknak teljesen más volt a viszonyrendszerük a monarchiával: alapvetően mélyen katolikus, reakciós intézményekként maradtak fent a társadalmak tudatában, nem pedig alkotmányos intézményekként – mint a demokratikus durabilitásából szempontjából sikeresebb, jellemzően protestáns – országokban.
Az alkotmányos monarchia viszonya a demokráciával tehát sokrétű és semmiképpen sem ragadható meg önmagában, pusztán saját fennállásán keresztül. Az viszont elmondható, hogy ahol a Korona – a történelmi fejlődés eredményeként – részét képezi egy ország demokratikus és alkotmányos tradícióinak, igazi és rendíthetetlen támogatást jelent azok számára.
Írta: Béndek Ábris
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
