„La France profonde” – ezzel a kifejezéssel írják le a franciák azt a mélyről jövő nemzetképet, ami a vidéki Franciaországot, a Párizstól távol eső francia kisvárosokat és falvakat jellemzi. Rod Dreher szerint a hagyományos, történelmi városok fennmaradására nagy kihívást jelentenek a globalizáció és a gazdasági változások, illetve napjaink politikai környezete is.
A „La France profonde” [Mély Franciaország] alatt a vidéki, rurális, kisvárosi Franciaországot szokás érteni. Nem számít, milyen gyorsan változnak a nagyvárosok, a nemzet esszenciája mindig is a vidéki Franciaországban marad fenn. Ez azonban változóban van. A New York Times egy újságírója, Adam Nossiter nemrégiben látogatást tett a délnyugat-franciaországi Albi városában, amely arról is híres, hogy innen indult a 12. században az eretneknek nyilvánított albigens (vagy katar) mozgalom. Ma viszont – ahogyan az újságíró látja – számos, vidéki francia kisvároshoz hasonlóan a 49 ezer lelket számláló Albi is haldoklik. A látogatókat üres kirakatok fogadják a történelmi városközpontban, aminek egyik különleges éke egy impozáns, 13. században, téglából épített katedrális. Mára iskola sem működik a település központjában, ahogyan az utolsó játékbolt is becsukta kapuit.
A szuvenírboltok, illetve a ruházati láncok üzletei nyitva vannak, ám hiányoznak a szokványos kávézók, zöldségesek és hentesboltok, amelyek hosszú évszázadokig felpezsdítették a városka életét. Az emberek saját üzleteik feletti lakásaikban éltek, amikor pedig vásárolni mentek, az sokkal inkább szociális tevékenységnek számított, mintsem csak a vásárlásról szólt volna. Manapság a legtöbben a város szélén található nagy bevásárlóközpontba járnak, a belváros pedig üres, a szűk utcácskák éjjelenként az élet hiányától, a csendtől konganak.
Nem egyszerű azonban felmérni a változást és a hanyatlást Franciaországban, ahol a szépség mindenütt jelen van, és az élet évtizedek óta változatlannak tűnhet. Az Albiban is tapasztalható hanyatlás több száz másik helyen is tapasztalható. Franciaország kezdi elveszíteni a történelmi kisvárosok magjait – amelyek egykor a városiasság középpontjait és Balzac ihletforrásait jelentették. Mindez ráadásul politikai félelmekkel is párosul: a régi francia vidék stílusának erodálódása újabb lépést jelent a franciaság elveszítése felé. Franciaországban a régi élet eltűnésének e kézzelfogható bizonyítékai ahhoz hasonlítható folyamat, mint néhány évtizeddel korábban az Egyesült Államokban a főutcák kiüresedése. Egy nemrégiben készült franciaországi felmérés szerint az elmúlt 15 évben majdnem megduplázódott, 10,4 százalékra nőtt a kiadó üzlethelyiségek aránya. Az Albihoz hasonló kisebb városok visszafejlődésének következtében megfigyelhető, hogy szavazóik jellemzően a jobboldal felé húznak, ahol jellemzően jelen vannak ugyanezen félelmek.
A régi városok életképtelenné válásával egy kormányzati jelentés is foglalkozik: Agen, Limoges, Bourges, Arras, Beziers, Auxerre, Vichy, Calais és számos további esetében is fennáll a veszély, hogy a francia élet lényeges elemei eltűnnek. A jelentés aggasztó jelenségként írja a történelmi városmagok hanyatlását, mivel az üzletek sokat adtak hozzá a városi élethez, illetve nagyban formálták is azt. A bevásárlóközpontok elterjedésével a régi szokások változni látszanak. Az országban az üzletláncok nagyarányú térnyerése az 1945 és 1975 közötti időszakra tehető, amikor az életszínvonal és a vásárlóerő jelentős emelkedésnek indult. Az egyre növekvő vásárlói igényeket viszont a régi típusú városközpontok nem tudták teljesen kiszolgálni, így tér nyílt a bevásárlóközpontok számára – megpecsételve e régi városkák sorsát.
Pedig ez az életforma meglehetősen irigylésre méltó (volt): kis boltok, kávézók, városi terek, templomok: élénk, mégis szelíd és emberi – ellentétben például az amerikai életstílussal, amelyet a beépített környezet határoz meg leginkább. A formának pedig valóban van jelentősége, alakít minket, akkor is, ha nem vagyunk ennek teljesen tudatában. Egy olyan Franciaország, amelyet nem a városi terecskék és kávézók határoznak meg, hanem bevásárlóközpontok határoznak meg, ugyanaz az ország lenne-e?
Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnökjelöltje a Donald Trumphoz hasonló „Tegyük újra nagyszerűvé Franciaországot” szlogennel kampányol. Más kérdés azonban, hogy ez nem csupán szimbolikus gesztus-e, hiszen a globalizáció és a gazdasági modernizáció előrehaladása mellett az urbanizáció és a migráció globális jelenségek, amelyeket nem lehet irányítani. A tradicionális Franciaország eltűnése nagy veszteséget jelentene, mivel egy nemzet eszméje csak akkor élhet, ha az a valóságban is létezik, nem csak absztrakcióként. Ez az oka annak, hogy a vidéki városok mindig is fontosak voltak, akkor is, ha Párizs a politikai, gazdasági és kulturális erő központja. Ha azonban egy nemzet életformája felbomlik, azt követi a nemzet eszméjének szertefoszlása is. Ezután pedig mi következik?
Szemlézte: Szalai Réka
