A fiskális politikáról folytatott értelmes vita helyett filter bubble jut Kanadának is. Kevin Carmichael, a Financial Post egyik vezető munkatársa szerint szégyen, hogy mind a pénzügyminiszter, mind a kritikus ellenzék hajlandó volt feláldozni hitelességét, hogy olcsó politikai érvekkel támogatást nyerjen.
Ugyanaz a munkaügyi jelentés váltott ki izgatottságot a kanadai liberálisok és az ellenzék között, csak persze máshogy értelmezték. Pierre Poilievre ellenzéki árnyék-pénzügyminiszter úgy tálalta a kanadai statisztikai hivatal jelentését Twitter-követői számára, hogy Justin Trudeau miniszterelnöksége alatt a megélhetési költségek kétszer olyan gyorsan nőnek, mint a bérek.
Az előző héten Bill Morneau-nak, a pénzügyminiszternek is sikerült kissé félreértelmeznie a Statistics Canada legfrissebb foglalkoztatással kapcsolatos riportját, amivel azt sugallta, hogy 94 100 új munkahelyet hoztak létre novemberben.
Ez több mint ötszöröse a 1976 óta számításba vett havi átlagnak. A StatCan azt tanácsolja, senki ne vonjon le hatalmas ívű következtetést egy-egy a munkaerő állapotáról szóló felmérésből (LFS) kiragadott adattal, hiszen a hibahatár túl nagy ilyen esetekben. A választási időszakban azonban szinte törvényszerű, hogy minden fél a maga javára próbálja fordítani az aktuális témákat, eseményeket, de a StatCan szerint a politikusoknak sem szabad figyelmen kívül hagyni az önmérsékletre felszólító figyelmeztetéseket.
Carmichael úgy fogalmaz: mind az ellenzék, mind a kormánypártiak egy alternatív univerzumba vonzzák táborukat a választási napig, amikor is visszaküldik őket a Földre a szavazásra. Hogyan magyarázhatnánk meg másként azt a cukorkával bevont színes világot, ami a liberálisok a közösségi oldalait lepi el, és a disztópikus fantáziákat, amelyek a konzervatívok Twitter-hírcsatornáin játszanak?
Carmichael szerint ilyenkor az üzleti szereplők tudják leginkább megőrizni pártatlanságukat és józan ítélőképességüket. Tiltakozik az ellen, hogy a politikusok eltúlozzák a különböző politikák érdemeit és hátrányait; épp akkor, amikor a pártatlan tényállás biztosítani a „tisztességes játék” feltételeit. Ha nincs semmi, amellyel a párthívek egyetérthetnek, akkor az eredmény csak az olyan káosz lehet, amely a kereskedelmi háborúkhoz vezetett. Paul Martin, az egykori miniszterelnök is azt gondolja, hogy a modern történelem legrosszabb korszakába vetjük vissza magunkat, ha nem hallgatunk a józan eszünkre.
Hogy jutott el Poilievre addig az állításig, hogy a megélhetési költségek kétszer olyan gyorsan nőnek, mint a bérek? Az állítás abban gyökerezett, hogy az állandó alkalmazottak átlagos heti jövedelme novemberben 1,2 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban, míg az éves infláció 2,4 százalék volt. „Ez valódi bércsökkentés a kanadaiak számára” – mondta Poilievre. „Trudeau adói és elhibázott politikája súlyosan érintik a dolgozó embereket”.
Tény: a megélhetési költségek nem nőnek kétszer olyan gyorsan, mint a bérek. A Bank of Canada négy bérmutatót követ, és azokat egy saját összetett mutató létrehozására használja fel; ezek a mutatók azt mutatják, hogy az átlagos órabér-szint legalább olyan gyorsan nő, mint az infláció. (Poilievre-tól eltérően a legtöbb közgazdász az órabéreket követi nyomon, nem pedig a heti kereseteket.) A LFS riport béradatai a központi bank által a legkevésbé kedveltek, pontosan azért, mert ilyen ingatagok.
A munkahely-bővülés nem hajlandó úgy növekedni, ahogy novemberben történt, viszont a bérek felfelé irányuló nyomása sem tűnik el egyik napról a másikra egy olyan gazdaságban, ami az elmúlt két év alatt az inflációs potenciálon vagy afelett nőtt. A 15 éves és idősebb munkavállalók éves fizetése átlagosan évi 3 százalékkal emelkedett a StatCan szerint. Az elmúlt hónapokban viszont az alacsony munkanélküliség ellenére is lassult az ütem, ami értékes rejtély. De összességében, bár a kanadaiak közül sokaknak továbbra is küzdenie kell ahhoz, hogy előrelépjenek, legtöbbjük nem marad hátra.
A konzervatívok sok időt töltöttek a karácsonyi szünet előtt a költségvetési hiánnyal. Ez azt sugallja, hogy itt gyenge pontot sejtenek, és azt jelenti, Morneau és Poilievre szerepe központi lesz a jövő évi választási drámában. Sajnálatos, hogy mindketten hajlandóak voltak feláldozni hitelességüket, hogy olcsó módon politikai támogatottságot nyerjenek. Úgy tűnik, nem is érdekli őket a „megtértek” megnyerése. Üzenetüket csak azért terjesztik, hogy a saját táborukat filter bubble-ben tartva boldognak tudhassák, akármelyik táborhoz is tartoznak.
A költségvetési hiány jó vitaalap. A Moody's Investors Service azon döntése, hogy lecsökkenti az Ontario hitelminősítését, emlékeztet arra, hogy mi történik, amikor a kormányok hagyják, hogy elszálljon az adósságuk, ezzel viszont végeredményben a szövetségi konzervatívok javára játszanak.
Egy őszinte vita esetén mindkét fél érvei egyszerre jelenhetnének meg, és mindkét oldalról át lehetne gondolni, milyen megoldások vihetnék előre az országot. De – ahogy nem csak Kanada esetén is – a közösségi médián mindkét fél csak a saját igazát hajszolja, és nem hajlandó a sajátjától eltérő véleményt átgondolni.
Szemlézte: Gyarmati Emese
