Az uniós tagállamok az amerikai-orosz tárgyalásokon kívül igyekeznek aktív hozzájárulást biztosítani a háború lezárásához.
Az Európai Unió a világ egyik legnagyobb gazdasági és politikai közösségeként jelentős befolyással bír a nemzetközi kereskedelemben és a globális környezetvédelmi törekvésekben, emellett a tagállamok diplomáciailag aktív jelenlétet tanúsítanak a nemzetközi szervezetekben és békefenntartó missziókban. Azonban az elmúlt évek eseményei (mint az orosz-ukrán háború, Kína előretörése, a 2015-ös migrációs válság vagy a Brexit), valamint a tagállamok közötti külpolitikai megosztottság miatt az Unió geopolitikai képviselete háttérbe szorult.
Az önálló képviselet jelentőségét jól példázza a 2025. február 18-i rijádi csúcstalálkozó, ahol az Egyesült Államok és Oroszország képviselői találkoztak az egymás közti kapcsolatok újranyitásának és az ukrajnai háború diplomáciai rendezésének lehetőségeinek érdekében. Az EU hiánya rávilágít arra, hogy a résztvevő felek nem tekintették olyan globális tényezőnek, amely külpolitikailag képviselni tudta volna saját érdekeit. Ennek fő oka az, hogy
Brüsszel az évtizedek során szoros függőségi rendszert alakított ki Washingtonnal és ezen keresztül kezdett állást foglalni külpolitikai kérdésekben.
A kapcsolat egyik oldalát az amerikai gazdasági befolyás megerősödése jelenti, amely az augusztus 1-jétől érvényesített vámtételekben mutatkozott meg. Az Egyesült Államok és az EU július 27-én Turnberry-ben egyeztek meg egy általános 15%-os vám kivetéséről több európai exporttermékre, valamint egy 750 milliárd dollár értékű megállapodásról az amerikai energiaforrások (cseppfolyósított földgáz, kőolaj és nukleáris tüzelőanyagok) megvásárlására.
Bár az EU számára a Turnberry-szerződés kedvezőnek mondható, mivel a korábbi 30% és 50%-os vámok helyett sikerült 15%-ban megállapodniuk, valamint több ágazatban (vegyipar, gyógyszeripar, chipgyártás) is sikerült vámmentességet rögzíteniük. Azonban a nyugati energiahordozók és beruházások megvásárlása, a stratégiai jelentőségű európai acél- és alumíniumimportra kivetett 50%-os tarifák fenntartása, továbbá az amerikai ipari termékek többségével szemben kivetett minimális mértékű vámdíjakkal az Unió ismételten hozzájárult a stratégiai függőség megerősítéséhez.
Ennek következtében egy olyan „aszimmetrikus megállapodás” jött létre, ahol az USA erősebb tárgyalófélként egy előnyösebb egyezséget tudott megkötni, az EU pedig külpolitikailag, gazdaságilag és kereskedelmileg is gyengébb szereplőként mutatkozott meg.
A második tényező az Egyesült Államok katonai és biztonságpolitikai befolyása a NATO szövetségen belül. Bár az 1950-es években a Pleven-terv keretében megkísérelték egy közös európai hadsereg felállítását, a kezdeményezés kudarcot vallott. A védelmi terv bukása, a felmerülő gazdasági különbségek és politikai érdekellentétek, valamint a jóléti rendszerek fenntartása miatt az európai államok fokozatosan a NATO védelmére kezdtek támaszkodni.
Ez oda vezetett, hogy GDP-arányosan az amerikai kormány sokkal nagyobb mértékben járult hozzá a hadiipari és védelmi rendszerek fenntartásához. A pénzügyi aránytalanságnak és az ebből adódó politikai befolyásnak köszönhetően Donald Trump a júniusban megtartott hágai csúcson elérte, hogy a további amerikai támogatások érdekében a tagállamoknak a GDP-jük 5%-át kelljen védelmi költségekre fordítaniuk.
Forrás: World Population Review
A jelenlegi 5%-os védelmi kvóta teljesítéséhez 10 tagállam áll legközelebb. Ezek azért aggasztó adatok, mert ebben a csoportban csak 3 alapító ország (USA, Egyesült Királyság, Dánia) található, a fennmaradó 22 tag között pedig van 9 ország, amely még a 2014-ben megszabott 2%-os értéket sem vagy alig éri el.
A harmadik probléma az egységes uniós külpolitikai képviselet hiánya a globális színtéren. Az EU külpolitikai képviselete több szereplő között oszlik meg (az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament elnöke, valamint a külügyi és biztonságpolitikai főképviselő), ezzel szemben az USA és Oroszország nemzetközi jelenlétét az elnök személye testesíti meg.
Ennek eredményeként az látható, hogy a töredezett képviselet lassabb döntéshozatalt és széttöredezett külpolitikai arculatot eredményezett Európa számára, míg az amerikai és orosz modelleknél az egy konkrét személyhez köthető képviselet egységes, gyors és határozott fellépést tesz lehetővé a nemzetközi eseményeken és stratégiai döntésekben.
Az itt bemutatott szempontok alapján elmondható, hogy egy egységes stratégiai autonómia kiépítése nélkül az Unió működését és geopolitikai súlyát az amerikai kormány nagymértékben befolyásolhatja.
Az önálló geopolitikai jelenlét fontosságát jól jelzi, hogy az USA és Oroszország augusztus 16-án Alaszkában újabb bilaterális találkozót tartott a háború lezárását illetően. A csúcsértekezletről kimaradt európai vezetők közös nyilatkozatban hangsúlyozták az aktív diplomácia, az Oroszországra gyakorolt nyomás, a biztonsági garanciák és az ukrán támogatás szükségességét, azonban a befolyásuk ismételten korlátozott maradt. Végül Trump több európai vezetőt Zelenszkij elnökkel közösen fogadott a Fehér Házban.
Coordination meeting this morning with President Trump, President Zelensky, and my European partners following the meeting between President Trump and President Putin in Alaska.
— Emmanuel Macron (@EmmanuelMacron) August 16, 2025
At the conclusion of this meeting, we continued our discussions with my European counterparts.…
A stratégiai önállóság kialakításának érdekében az uniós országok vezetőinek elsőként meg kell fogalmazni egy határozott, összehangolt és reális irányt elővetítő egységes doktrínát a közös biztonság-, védelem- és külpolitika kialakításához. Másodikként ki kell nevezni egy jogilag és politikailag felhatalmazott személyt, aki a közös külpolitikai irányt világosan és hatékonyan tudja képviselni a nemzetközi térben. Harmadikként pedig az államoknak gazdaságilag több erőforrást kell biztosítani a saját hadseregeik fejlesztésére és fenntartására, amelyek által az Egyesült Államoktól függetlenül tudnak katonailag fellépni a külső fenyegetések ellen.
Amennyiben ezek a feltételek teljesülnek, az Európai Unió ismét esélyt kap arra, hogy stratégiai autonómiájának köszönhetően aktív szereplőként vegyen részt a jövőbeli nemzetközi tárgyalásokon.
Szemlézte: Boronkay Máté
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
