Az Egyesült Államok és Kína között kibontakozó és folyamatosan bővülő verseny a világűrbe is elért.
Bill Nelson, a NASA igazgatója úgy fogalmazott, hogy országa „űrversenyt folytat Kínával, hogy visszatérjen a Holdra”. Egy, a BBC-nek adott interjúban leszögezte, hogy biztosra szeretne menni, hogy „előbb odaérnek”, mint kínai riválisaik.
A két ország komplex és sok téren fellelhető versengése elért az űrbéli fölény megszerzéséért vívott csatározáshoz. Érdekes módon - és nem véletlenül - sok szakértő jellemzi ezt a kibontakozó dinamikát a hidegháború egy újfajta változataképp. Az űrverseny, mint fogalom és mint valós nemzetközi és nemzetbiztonsági kihívás az 1960-as és 1970-es évek USA-Szovjetunió rivalizálás-történetének egy 21. századi mása.
A lényeges különbség azonban az átalakuló világ és nemzetközi kapcsolatok eredményeképp a verseny szereplőiben lászik – alapjaiban fogalmazza át, hogy miről is szól és milyen kimenetelű ez a játszma.
Alig több, mint fél évszázaddal a hidegháborús fegyverkezési verseny és az 1980-as évek reagani csillagháborús tervei után
ma a magánszektor bevonásával bontakoznak ki az űr meghódításának lépései.
A versenybe bekapcsolódni kívánó államok, valamint az új, nem állami résztvevők és érdekeltek szélesítik a lehetőségeket, ugyanakkor a rivalizálás mértékét is jelentősen megnövelik jelenlétükkel. Az átalakuló mozgástér újabb kérdéseket vet fel mind elméleti, mind gyakorlati szempontból.
Ugyanakkor Nelson megítélése szerint kulcsfontosságú szerepet játszanak a cégek, hiszen a hatalmas költségek megosztása miatt elengedhetetlen a magántőke bevonása. A techóriások befektetései és szakmai hozzáértése, vállalkozóinak kreativitása szükséges a piac fejlődéséhez és globális versenyképesség megőrzéséhez.
Az amerikai fronton ilyen Elon Musk SpaceX-e, amely 2021-ben 3 milliárd dolláros szerződést kapott egy holdkomp építésére, és kifejlesztette a valaha épített legerősebb rakétát is.
Nem Elon Musk cége az egyetlen, amely egyre inkább integrálódik az űrverseny terén – az idei év elején Jeff Bezos cége, a Blue Origin szerződött a NASA-val 3,4 milliárd dolláros összegben, szintén leszállóegység építésére – távolabbi célkitűzésként pedig holdraszállási akciók lebonyolításában állapodtak meg.
Ez a két magánvállalat csak néhány a sok közül, akik az űrversenyt komoly érdekeltként figyelik és alakítják. A magánszféra térnyerése komoly következményekkel jár.
A nem állami szereplők megjelenése mellett egyértelmű, hogy az Egyesült Államok nem tud totális hegemónként megmaradni. Kína gazdasági felemelkedése az USA riválisaként magával rántja a tudományos és kutatással kapcsolatos tevékenységek fellendülését is.
Kína mellett természetesen más államok is törekednek az élvonalba kerülni és akár ilyen téren felvenni a versenyt az USA-val. Ilyen aktorok még Kína mellett India, illetve Észak-Korea – mindketten intenzíven haladva a cél felé.
India sikereit jelzi augusztusi holdraszállási akciója, amikor a történelem során negyedikként hajtott végre puha landolást a Hold felszínén – és elsőként érte el annak déli sarki régióját.
Mindezek ellenére is az Egyesült Államok számára Kína jelenti a legnagyobb veszélyforrást. Kína már hozott holdmintákat a Földre, tervei vannak a holdfelszín poláris régióinak elérésére, valamint a világon teljesen egyedülálló módon saját űrállomással rendelkezik – amit az elkövetkező években háromról hat modulra szeretne bővíteni, alternatív platformot kínálva más nemzetek űrhajósainak a földközeli küldetésekhez, mivel a NASA által vezetett Nemzetközi Űrállomás (ISS) élettartamának végéhez közeledik 2030-cal. Bill Nelson megjegyezte továbbá, hogy
Kína nem írta alá az Egyesült Államok által vezetett Artemis-egyezményt, amelynek célja az űrben és a Holdon folytatott gyakorlatoknak keretet adni. Ennek hiányában a verseny kontroll nélkül elfajulhat és akár az USA alulmaradását is jelentheti.
A rivalizálás hatalmas befektetéseket ösztönöz a NASA részéről. A 2021. szeptember végéig tartó költségvetési évben az ügynökség szerint kiadásai 71,2 milliárd dollárt tettek ki az amerikai gazdaságból – ez 10,7% -os növekedést jelent az előző évhez képest. „Kiadásaink negyede kisvállalkozásokhoz kerül" – mondja Nelson.
„Ez a pénz különösen az induló vállalkozások növekedését gyorsíthatja fel” - fogalmazott Sinead O'Sullivan, a NASA korábbi mérnöke, jelenleg a Harvard Business School űrközgazdásza.
A kormány gyakran az induló cégek első ügyfeleként jár el, és ezek a szerződések lehetővé teszik számukra, hogy magánbefektetőkhöz forduljanak, és még több pénzt szerezzenek.
„Sokszor beszélünk a kockázati tőkéről és a magántőkéről, de a kormányok ugyanolyan fontosak, ha nem fontosabbak." - mondja O'Sullivan.
A hidegháborús hangulatot idéző űrkutatással és az űrben történő fokozatos térnyeréssel foglalkozó vita kibontakozása a nemzetközi kapcsolatrendszer teljes átváltozását hozhatja el. Egy olyan iparág, ahol máig elképzelhetetlen volt, hogy ne állami hatáskörben működjön, jelenleg magánvállalkozók saját tőkéjéből marad fenn és fejlődik – miközben igyekszik visszaszorítani azokat a szereplőket, amelyek esélyesek kihívóként fellépni az amerikai hegemónia ellen.
Bár Európa sem tervez alulmaradni, a döntő játékosok továbbra is az űrkutatásban nehézfegyverezettel rendelkező aktorok: az Egyesült Államok és Kína. A két éllovashoz képest nehéz jobbat felmutatni és velük lépést tartani. Az EU önálló űrprogramja gyerekcipőben jár és nem elég versenyképes. Van ugyan saját űrpolitikája, amit az EU Parlamentjének és a Tanácsnak a közös megegyezése alapján elfogadott stratégia irányít – középpontban a biztonsággal és az interdependencia csökkentése érdekében létrehozott műholdas rendszerekkel.
Az uniós országok közül Magyarország is történelmi pillanat és fontos szerepvállalás elé néz: a tervek szerint ugyanis 2024-ben, de legkésőbb 2025 elején a Nemzetközi Űrállomáson fog tartózkodni egy magyar űrhajós – akinek az erre szentelt 30 nap alatt magyar cégek, kutatóintézetek és egyetemek által összeállított eszközöket kell beüzemelnie.
A nemzetközi szintű űrkutatási versenyt azonban a nagyok uralják; a technológiai fejlesztések és a magánszféra térnyerésével pedig a határ számukra nem is a csillagos ég – hanem azon túl. Kína és az Egyesült Államok ilyen irányú ütközései a gazdasági, politikai és kulturális érdekérvényesítés egy új dimenziójaként jelentek meg. Hogy hová tart ez a végtelennek látszó verseny és hogy ennek milyen jelentősége lesz a két ország szerepkörének kialakításában a folyamatosan alakuló világrendben, illetve hogy mindez milyen következményekkel jár azok nemzetközi ütőképességét tekintve, mind a jövő kérdése.
Szemlézte: Pálházi-Nagy Fanni
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
