Blog

A kábítószer felemészti Ecuadort

Az egykoron még biztonságosnak mondható latin-amerikai ország helyzete sokat romlott, amely nemcsak a gazdasági visszaesésének, vagy a folyamatos bandaháborúknak tudható be: Ecuadorban komoly gondot okoz a kábítószer, mindezen tényezőket összeadva pedig kérdéses, hogy visszanyerheti-e az ország…

Az egykoron még biztonságosnak mondható latin-amerikai ország helyzete sokat romlott, amely nemcsak a gazdasági visszaesésének, vagy a folyamatos bandaháborúknak tudható be: Ecuadorban komoly gondot okoz a kábítószer, mindezen tényezőket összeadva pedig kérdéses, hogy visszanyerheti-e az ország egykori közbiztonságát.

Ecuador mára már a legveszélyesebb latin-amerikai országok egyike lett. Ez egyrészről a közbiztonság romlásának tudható be, melyet a helyi, valamint mexikói és albán kartellek közötti belháborúk idéztek elő; másrészről pedig a kábítószerek Ecuadorra gyakorolt közvetett, illetve közvetlen hatásainak.

Ami a kábítószert illeti, Ecuador helyzetét nagyban befolyásolja földrajzi fekvése is, már maga az a tény, hogy szomszédos ország Kolumbiával és Peruval, a világ legnagyobb kokaingyártó országaival. Mindezen felül, Bolívia – mint a világ egyik legnagyobb kokatermelője – közelsége is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a szóban forgó ország

tökéletes tranzitországgá váljon a kokainkereskedelem szempontjából.

A helyzetet tovább súlyosbítják a COVID-19 utóhatásai, a gazdasági visszamaradottság, valamint a 2019 óta rohamosan növekvő emberölési esetek száma, amely a tavalyi évben minden eddiginél magasabb – 4800 eset összesen – volt. 2020-tól kezdve pedig nagymértékű erőszakhullám is végigsöpört az országon: decemberben kivégezték a Choneros nevű kartell legfőbb hatalommal bíró vezetőjét, ennek következtében pedig a kartell felbomlott. A fragmentáció végül a kisebb – még egykori Choneros-tag – kartellek között kialakuló bandaháborúhoz vezetett, melyek egyébként még ma is rettegésben tartják a lakosságot.

A körülmények nagymértékű kivándorláshullámot idéztek elő, mely főleg az Egyesült Államokba irányult:

októbertől kezdve mintegy 68 000 ecuadori lakos érkezett meg az USA déli határához.

Forrás: Statista

Ecuador közbiztonsága egyébként nem volt mindig ilyen kritikus: a helyzet 2015-ben változott meg, amikor Kolumbia újabb, a kábítószert is érintő törvényeket hozott. Ebből kifolyólag, a kokaingyártás az egekbe szökött, a kereskedelem pedig megnőtt Ecuador irányába is, elsősorban a csekély határellenőrzések miatt.

A kokain elleni harcban az USA is segítséget nyújt a latin-amerikai országnak: Quitóban például egy olyan bíróság kiépítésében segédkezik, mely kizárólagosan a szervezett bűnözés visszaszorítására összpontosítana, ugyanakkor pedig aktívan venne részt olyan különleges egységek képzésében is, amelyek a kábítószerek terjesztésével vennék fel a harcot.

Egyelőre kérdéses, hogyan alakul Ecuador sorsa, azonban azt mindenféleképpen ki kell emelni, hogy a lakosság nagytöbbsége nem sok esélyt lát a helyzet javulására, hiszen a nagymértékű bűnözés és drogkereskedelem miatt elsősorban rendszerszintű átalakításra lenne szükség, amely ténylegesen gátat tudna szabni a bűnözésnek.

Szemlézte: Nyilas Sára

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon