Blog

A kereszténység bukásának újabb hírnöke: a transz svéd egyház

Úgy tűnik, nem csak Németországban őrültek meg a keresztények. A svéd evangélikus egyház az ország LMBTQ közösségének írt levelében „transz” -ként aposztrofálta saját magát. A korszakos dokumentumot négy lelkész írta, egy „transz-templomból”.

Úgy tűnik, nem csak Németországban őrültek meg a keresztények. A svéd evangélikus egyház az ország LMBTQ közösségének írt levelében „transz” -ként aposztrofálta saját magát. A korszakos dokumentumot négy lelkész írta, egy „transz-templomból”.

transzsved_belso.jpg

A Daily Wire összefoglalásában olvashatjuk a cseppet sem szent írásuk tartalmát. A transz megnevezést azzal indokolja a négy lelkész, hogy a templom emberekből áll, az emberek pedig különbözőek. Vannak vallási tanáraik, alkalmazottjaik, egyházi gondozóik, választott képviselőik, nonprofit szervezetek és más plébánosok, akik transznemű emberként definiálják magukat.

Következtetésképpen tehát az egyház tehát transzneműekből is áll, és ezért az egyházat transznak lehet nevezni.

A levélben bocsánatot kértek a transz közösségtől azért, ahogyan a média bánt velük, mert az elmúlt években azt tapasztalták, hogy az újságok, a rádió és a televízió teret adtak azoknak a véleményeknek, amelyek megkérdőjelezték a transznemű embert és jogait. Az egyház nevében sajnálatukat fejezték ki, amiért úgy érezhették, hogy a kereszténység is felelős a „transz gyűlölet” kialakulásában.

A levelet Svédország szerte csaknem 1000 pap, diakónus és tag írta alá. A nyájukat megerősítették abban, hogy bármivel is találkoznak, és bármit mondanak is mások, senki sem veheti el nemi identitásukat és emberi méltóságukat. Felhívták a figyelmüket, hogy Isten szereti őket, éppen olyannak, amilyenek. Hitvallásként pedig a következőt fogalmazták meg:

hisznek egy egyházban és egy olyan Istenben, amely hatalmon, nemzeti határokon, etnikumon, szexuális irányultságon, nemen és nemi identitáson kívüli embereket is be- és elfogad.

Az emberiség a szivárvány minden színében fantasztikus végtelen, és Isten örül ennek a különbözőségnek. Ne feledjük el, hogy arról a 6,1 millió megkeresztelt tagnak otthont adó svéd evangélikus egyházról beszélünk, amely 2017-ben úgy döntött, hogy Istent csak nemileg semleges névmásokkal lehet megnevezni.

Szörnyű látni, ahogyan a kereszténységet is behálózza az a baloldali propaganda, amely, végtelen elfogadást és szeretetet hirdet, miközben a vele egyet nem értőket teljes mértékben ki akarja taszítani a társadalomból.

Szemlézte: Spiesz Bianka