Blog

A kétállami megoldás csupán az első lépés lenne Izrael államának fölszámolásához?

Ahogyan arról a The Daily Wire is beszámolt, a közismert politikai kommentátor, Ben Shapiro november első felében részt vett az Oxfordi Egyetem vitaklubjának, az Oxford Unionnak az egyik rendezvényén, ahol a résztvevők különböző témákban ütköztethették álláspontjukat a jobboldali véleményvezérrel. A…

Ahogyan arról a The Daily Wire is beszámolt, a közismert politikai kommentátor, Ben Shapiro november első felében részt vett az Oxfordi Egyetem vitaklubjának, az Oxford Unionnak az egyik rendezvényén, ahol a résztvevők különböző témákban ütköztethették álláspontjukat a jobboldali véleményvezérrel. A diákok az izraeli-palesztin konfliktus rendezésével kapcsolatban is kifejtették véleményüket, közülük többen gyakorlatilag Izrael állam felszámolását szorgalmazták.

Shapiro első vitapartnere egy, az öltözködése alapján feltételezhetően iszlám vallású diáklány volt. A már megszokott palesztinpárti és Izraelt emberi jogi szempontból elítélő kijelentéseket hallgatva az amerikai véleményvezér egy tisztázó kérdést tett fel:

Izrael melyik része a megszállt Palesztina?” A válasz nem maradt el: „egész Izrael”.

Igen, a diáklány valóban ezt felelte. Az ő szempontjából nem csupán Ciszjordánia, Kelet-Jeruzsálem vagy esetleg a Gázai övezet tekinthető megszállt palesztin területnek, hanem egész Izrael. Ily módon teljesen mindegy, hogy valaki Tel-Aviv liberális polgára, vagy egy ciszjordániai zsidó település vallásos lakosa, a palesztin lány értelmezése szerint mindkét ember a megszállást segíti elő, függetlenül attól, hogy az ENSZ-ben hogyan vélekednek a hatnapos háborúról vagy az 1967 előtti határokról. Ben Shapiro a palesztinpárti lánnyal való vita végén teljesen logikusan az alábbi következtetésre jutott: „Tehát amit szorgalmazol, az Izrael állam eltörlése, minden más [érv] csupán ennek elfedését szolgálja.”

hatnapos.jpg

Vajon csak egy egyéni, elszeparált vélemény hangzott el, amit a többi palesztin elutasít? Van remény a kétállami megoldás sikeres megvalósítására? Amennyiben a vitaest további felszólalásaiból kellene levonni a következtetést, akkor mindkét kérdésre nemmel kell válaszolnunk.

Egy másik muszlim vallású diáklány szintén elítélte Izraelt, annak katonai műveletei miatt, azonban az ismert médiaszemélyiség a következőképpen válaszolt: „Ha Izrael letenné a fegyvert holnap, akkor lenne egy második holokauszt, ha a palesztinok tennék le a fegyvert, akkor létrejönne egy palesztin állam. Ez a realitás.” Mindazonáltal Shapiro a tisztánlátás érdekében újabb egyértelműsítő kérdést tett fel vitapartnerének: „Palesztina melyik része van megszállva?” A diáklány válasza: „egész Palesztina”.

Talán ez esetben elsőre félreérthetőnek hangzik a válasz, és a nyugati hallgatóság Palesztina alatt nem a Szentföld egészére, hanem Ciszjordániára, Kelet-Jeruzsálemre és a Gázai övezetre asszociál (azaz a hatnapos háború előtti határokra), ám a palesztinpárti felszólaló további mondandójából egyértelműen kiderül, hogy az általa felvázolt palesztin állam sem csak a fentebb felsorolt területekre terjed ki: „Miért számít népírtásnak egy olyan állam létrehozásának a kezdeményezése, amely nem apartheid? Lehetne ez egy olyan állam, ahol minden állampolgárnak egyenlő jogai vannak, zsidóknak és muszlimoknak.” Úgy tűnik tehát, hogy

a diáklány egy olyan egységes, autonómiák nélküli Palesztinát szeretne, amely úgymond egyenlő jogokat biztosít mindenkinek.

Ben Shapiro az utópisztikus és naiv (vagy állnaiv) felvetésre némi iróniával reagálva elmondta, hogy „elképesztően” működne az egységes palesztin állam, ha ugyanazok az emberek irányítanák, mint akik Gázát is, ahol egyébként jelenleg egyetlen zsidó sem lakik.

Ezt követően ismét egy palesztinpárti diák állt a zsidó vallású politikai kommentátor elé. Az újabb felszólaló az előző két muszlim diáklányhoz képest nem csupán szakmai, érveléstechnikai szempontból bizonyult felkészületlenebbnek, hanem indulatosan, tiszteletlenül is viselkedett („abszolút kellemetlenség, hogy itt van”, „fogja be a száját”). Úgy tűnt, mintha inkább az érzelmeket akarná felkorbácsolni, mintsem észérveket felsorakoztatni. Természetesen az érzelmekre is lehet hatni egy vita során, azonban a palesztin ügy szempontjából kontraproduktív lehet az áldozatmentalitás, a saját veszteségek egyoldalú túlhangsúlyozása és a másik fél veszteségeinek figyelmen kívül hagyása. Az ifjú vitapartner ezúttal elébe ment Shapiro kérdésének és gyakorlatilag az előző két társához hasonlóan Izrael teljes felszámolása mellett tette le a voksát.

Szomorú látni, hogy az Oxfordi Egyetem muszlim és palesztinpárti diákjai gyakorlatilag ugyanúgy elvitatják Izrael államának a létjogosultságát, mint a nyugat-európai nagyvárosokban masírozó tüntetők,

akik a „folyótól a tengerig” terjedő palesztin állam létrehozását szorgalmazzák. Az Oxford Union vitaestjét és a hangos tüntetéseket figyelembe véve arra a következtetésre juthatunk, hogy nincs érdemi különbség az ifjú iszlám értelmiségi és a bevándorló tömegek között a palesztin államiság kérdésében. Egyedül az első két iszlám vallású diáklány esetén merülhet fel a kérdés, hogy vajon megfelelési kényszerből, félelemből nem merték-e a kétállami megoldást hangsúlyozni/elfogadni Bens Shapiro előtt, vagy ők is tökéletesen meg vannak győződve arról, hogy a zsidó államnak nincs létjogosultsága. Szintén kérdéses, hogy

az Izrael államát felszámolni kívánok közül többen nem csupán az első lépésként tekintenek a kétállami megoldásra, amíg meg nem valósul az egységes palesztin állam a Szentföldön?

Erre a kérdésre a jövőben fogjuk megkapni a választ, mindazonáltal a konzervatív véleményvezér, a harmadik palesztinpárti vitázónak mondott konklúziója fontos tanulságot rejt azok számára, akik azt hiszik, hogy a kétállami megoldás erőltetésével feltalálták a spanyolviaszt: „Nem lehet kétállami megoldás, ha szó szerint nem fogadja el a kétállami megoldás lehetőségét. Itt a történet vége és nincs további vita.”

Kíváncsi vagy az Izrael és a Hamász közötti konfliktus többi részletére is? A témában született írásainkat itt találod!

Szemlézte: Zámbori Jonatán

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon