Ha megkérdeznénk az utca emberét, kik formálják ma a világpolitikát, a legtöbben valószínűleg ugyanazokat a neveket említenék: Donald Trump, Hszi Csin-ping és Vlagyimir Putyin. Ők uralják a címlapokat, az ő döntéseik mozgatják a tőzsdéket, és az ő konfliktusaik határozzák meg a nemzetközi politika napirendlét. Ez a kijelentés, azonban nem fedi a teljes valóságot.
Miközben a figyelem a nagyhatalmakra irányul, a világpolitika egyre inkább azoknak az államoknak a mozgásától válik érdekessé, amelyek nem szuper- vagy nagyhatalmak, de már régen nem tekinthetők passzív szereplőnek sem. Ezeket nevezzük középhatalmaknak.
A hidegháború idején a nemzetközi rendszer viszonylag egyszerű logika szerint működött. Két blokk állt egymással szemben, és a legtöbb állam mozgástere alapvetően attól függött, melyik oldalhoz tartozott. A mai világ azonban jóval összetettebb. Az Egyesült Államok továbbra is meghatározó katonai hatalom, Kína gazdasági és technológiai súlya folyamatosan növekszik, Oroszország pedig katonai erejével továbbra is jelentős geopolitikai tényező. Ugyanakkor
egyre több olyan ország jelenik meg, amely saját érdekei mentén politizál, és nem kíván automatikusan igazodni egyik nagyhatalomhoz sem. Ez még nem jelent függetlenséget, viszont nagyobb mozgásteret igen.
Törökország ennek talán a legismertebb példája. NATO-tagként továbbra is a nyugati szövetségi rendszer része, ugyanakkor képes együttműködni Oroszországgal energetikai téren, biztonságpolitikában vagy éppen regionális konfliktusok kezelésében. India az Egyesült Államok egyik legfontosabb indo-csendes-óceáni partnere, miközben nem mond le hagyományos kapcsolatairól Moszkvával sem. Szaúd-Arábia néhány év alatt látványosan önállóbb külpolitikát alakított ki, Indonézia pedig Délkelet-Ázsia stabilitásának egyik kulcsszereplőjévé vált. Európában Lengyelország mutatja talán a legjobban, hogy egy közepes állam következetes gazdasági, katonai és diplomáciai építkezéssel regionális meghatározó szereplővé válhat.
Első pillantásra ezek az országok nagyon különböznek egymástól. Más történelmi háttérrel, eltérő gazdasági adottságokkal és különböző biztonsági környezettel rendelkeznek. Van azonban egy közös vonásuk:
egyikük sem akarja, hogy külpolitikáját kizárólag valamelyik nagyhatalom érdekei határozzák meg. Ez a 21. század egyik legfontosabb geopolitikai változása.
A középhatalmak már nem pusztán alkalmazkodnak a nemzetközi rendszerhez, hanem aktívan alakítják azt. Közvetítenek konfliktusokban, új regionális együttműködéseket hoznak létre, beruházásokat irányítanak, technológiai partnerségeket építenek, és egyre gyakrabban ők jelentik a mérleg nyelvét a nagyhatalmak közötti versenyben.
Régen a legfontosabb kérdés az volt, hogy melyik blokkhoz tartozol? Ma egyre inkább az a kérdés, hogy hány hatalmi központtal tudsz egyszerre együttműködni anélkül, hogy elveszítenéd saját mozgásteredet?
Ez persze nem jelenti azt, hogy a nagyhatalmak szerepe csökkenne. Éppen ellenkezőleg. A három nagy: az Egyesült Államok, Kína és Oroszország továbbra is meghatározzák a nemzetközi rendszer szerkezetét. A különbség inkább az, hogy egy multipoláris világban egyre ritkábban tudják egyedül érvényesíteni akaratukat. A regionális konfliktusok, az energiaellátás, a technológiai verseny vagy a globális ellátási láncok működése mind olyan területek, ahol a középhatalmak együttműködése vagy ellenállása döntő jelentőségű lehet.
Talán ezért érdemes új szemmel tekinteni a világpolitikára. Miközben továbbra is Washingtonra, Pekingre vagy Moszkvára figyelünk, hajlamosak vagyunk megfeledkezni azokról az államokról, amelyek nap mint nap befolyásolják a nagyhatalmak mozgásterét. A 21. század geopolitikája már nem kizárólag a legnagyobb szereplők története. Egyre inkább azoké is, amelyek elég erősek ahhoz, hogy ne csupán válasszanak a nagyhatalmak között, hanem saját stratégiát építsenek.
A 21. század valószínűleg nem a középhatalmak évszázada lesz abban az értelemben, hogy átveszik a vezetést a nagyhatalmaktól. Abban azonban könnyen lehet, hogy igen: nélkülük a nagyhatalmak egyre kevésbé lesznek képesek saját céljaikat megvalósítani.
Mert a világpolitika ma már nemcsak a legerősebb szereplőkről szól.
Írta: Szári Norbert
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
Hanem azokról is, akik nélkül a legerősebbek sem tudnak nyerni.
