Reuters jelentése alapján Dél-Korea olyan súlyos demográfiai válságba került, hogy az országban nagyobb lett a halálozási ráta, mint a születési. A válság súlyosságára rávilágít Nokdo szigete, ahol mára már csak egyetlen családnak vannak gyerekei – írja a Live Action újságírója, Cassy Fiano-Chesser.
Miután három gyerek maradt a szigeten, 2006-ra az ott található egyetlen iskolát is be kellett zárni. „Úgy sírtam mikor ez megtörtént. Meg akarom védeni a szigetet, olyan szomorú látni milyen kevesen laknak itt.” – mesélte a kisfiú, akinek miután nincs több korabeli társa, egy 66 éves bácsi, Kim Si-young a legjobb barátja. A gyerekek apukája arról is beszámolt, hogy akármennyire is szeretnének a szigeten maradni, valószínűleg nekik is el kell hagyniuk, miután nem tudnak megfelelő jövőt biztosítani a gyerekeik számára.
A sziget születési rátája az 1970-es és 80-as években kezdett el csökkeni, amikor Dél-Korea elkezdte hirdetni családtervezési programját, melynek keretei között sterilizációs műtétre szólították fel az embereket.
Kim Si-young beszámolója alapján többen megcsináltatták a beavatkozást sőt, néhányan a feleségüket is elvitték a műtétre, hogy a hátralevő életükben meddők legyenek.
A „családtervezési programnak” máig tartó hatása lett: Dél-Korea 51 milliós lakossága a vártnál hamarabb kezdett el drasztikusan csökkenni, ugyanis egyre többen csak egy gyermeket vállalnak – ha egyáltalán vállalnak.
Ha választanom kell gyerek vagy karrier között kétségkívül a karriert választom. Nem hagyhatom, hogy a gyereknevelés a karrierem útjába álljon – nyilatkozta egy dél-koreai egyetemi hallgató, Lim Yu-jin New York Timesnak.
Az afrikai és ázsiai országokban világszerte támogatták a népességszabályozási intézkedéseket. Ezek azonban valójában rendszeresen rasszizmuson alapulnak, és egyre súlyosabb következményekkel járnak. Míg Dél-Koreában az embereket máig a sterilizációra kényszeríthetik, addig Kínában gyakran leállítják a terhes nőket az utcán vagy otthonukból rángatják ki, hogy rákényszerítsék őket az abortuszra. A szabályozás azonban még európai és észak-amerikai országokra is kihatott és a születési ráta visszaeséséhez vezetett. A Live Action felhívta a figyelmet, hogy
ha nem avatkoznak be a világ vezetői – akik támogatták a népességet visszaszorító intézkedéseket – egy családbarát politika kialakításával és a gyerekvállalás megsegítését szolgáló intézkedésekkel, akkor a tendenciának az egész világra kiható súlyos következményei lehetnek.
A népességszabályozás azonban közben a globális felmelegedés elleni harc egyik egyre népszerűbb eszközévé válik. David Attenborough a világszerte híres Life on Our Planet című, klímakrízisről szóló dokumentumfilmjében a globális felmelegedés elleni harc első lépéseként azt tanácsolja, hogy le kell állítani a népességnövekedést, nem szabad nagy családot vállalni és a lányokat arra kell bátorítani, hogy „minél tovább maradjanak iskolában.
Az úgynevezett „klímaszorongás” miatt egyre többen úgy döntenek, hogy nem vállalnak gyereket. Erre játszik rá az a mozgalom is, amely azt állítja, hogy gyereket vállalni rosszat tesz a földnek. Azt ugyanakkor mindenki elfelejti, hogy
az is súlyos következményekkel járhat, ha világszerte - ahogyan Dél-Koreában is - a vártnál hamarabb kezd el drasztikusan csökkenni a népesség.
Felmerülhet a kérdés: ha egyre jobban elterjed a nézet, amely szerint a gyerekvállalás „rosszat tesz a földnek” akkor mennyi idő, míg azzal az indokkal fognak menni az emberek abortuszra, hogy ők jó dolgot tesznek, hiszen a gyilkossággal megmentik a földet?
A „klímatudatos” felfogás világszerte népszerűvé vált, így napjainkban már jelentősen befolyásolja a „klímaszorongó” nők döntését, akik egyre többször áldozzák fel a gyerekvállalás ajándékát a föld megmentéséért. Ha pedig a nézet eléri, hogy a népesség világszerte drasztikusan csökkenjen, felmerülhet a kérdés, hogy marad-e még valaki, akinek „megmentjük” a földet?
Szemlézte: Morvay Sáron
