Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete már alapítása óta központi értékként kezeli az úgynevezett „nyitott ajtók politikáját”, amely azt hivatott hangsúlyozni, hogy a Szövetséghez való csatlakozás minden arra hajlandó államnak lehetséges. Természetesen a geopolitikai játszmák az Open Door Policy alkalmazhatóságára is hatással vannak. Ennek kérdéseiről Michael Hikari Cecire, az USA Helsinki Bizottságának Dél-Kaukázusért, valamint a fekete-tengeri régióért felelős politikai tanácsadója elmélkedett a Foreign Policy hasábjain.
A NATO 2022 nyarán megrendezett madridi csúcstalálkozója az elkövetkezendő évek szempontjából meghatározó jelentőségű eseményként könyvelhető el. A tagországok vezetői nem csupán az ukrajnai háború akut problémáira igyekeztek megoldást találni, de az új stratégiai koncepciót is elfogadták. Ezen felül Észak-Macedónia 2020-as csatlakozása után két újabb állam lépett a tagság felé vezető útra, miután minden tagállam aláírta Svédország és Finnország csatlakozási jegyzőkönyvét.
Ennek fényében pedig – attól függetlenül, hogy a két északi állam elhelyezkedése jelentős geostratégiai előnnyel támogatja a Szövetséget – felmerül Ukrajna és Georgia helyzetének kérdése. A két kelet-európai ország 2008-ban kapott ígéretet a Szövetségtől a csatlakozási lehetőségre, azonban a bukaresti csúcs zárónyilatkozata semmilyen konkrétumról nem rendelkezett ezügyben. Cecire szerint
az, „hogy a Szövetség nem volt képes konkrét utat biztosítani Ukrajna és Georgia csatlakozásához, csupán egy önkéntelen, de előre jelezhető felhívás volt az orosz agresszióra.
A szakértő véleményét igazolják a későbbi események, hiszen a 2008 áprilisában megrendezett csúcstalálkozó után már ugyanazon év augusztusában támadásba lendült Oroszország. A Georgia dél-oszétiai, valamint abháziai területein kirobbantott szeparatista tevékenységgel, valamint annak támogatásával Oroszország mesterségesen területi vitát idézett elő a csatlakozási ígérettel rendelkező állam ellen, így ellehetetlenítette annak felvételét a Szövetségbe. Nagy vonalakban ehhez hasonló forgatókönyv ment végbe Ukrajnában is 2014-ben, amely szintén megakadályozta az ország NATO-ba való felvételét. A jelenlegi helyzetet illetően Cecire úgy véli,
hogy „nincs okunk azt hinni, vagy várni, hogy Moszkva megáll, anélkül, hogy megállítaná valaki”. Szerinte ennek következtében a Szövetségnek „nem saját falait kell magasabbra építenie, hanem agresszív bővítésbe kellene kezdenie”.
Ennek alátámasztásaként vissza kell emlékezni a hidegháborút megelőző időszakra, amikor maga a Szövetség létrejött. A világháborúk után az USA olyan struktúrát kívánt létrehozni, amely megelőzheti az európai kontinens újabb háborúit, így eleinte a belépő országok előtt csupán a nyugati orientáció állt feltételként a csatlakozáshoz. Ennek ellenére az USA hadereje, valamint a NATO alapértékei által biztosított biztonsági garanciák olyan egységet hoztak létre, amely túlélte a hidegháborút, valamint a Szovjetunió széthullását is.
Cecire úgy vélekedik, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének bele kellene kezdenie az open door policy lehetőségeinek kihasználásába. Természetesen ehhez egyfajta gondolkodásbeli változásnak kell bekövetkeznie, hiszen a konszenzusos döntéshozatal következtében csupán a tagok teljes egyetértésében jöhet létre hasonló fordulat.
Ennek értelmében a szövetségeseknek – főképp az Amerikai Egyesült Államoknak – fel kell adniuk azon nézetüket, miszerint a NATO határai geopolitikailag predesztináltak.
Az ukrajnai helyzetet illetően – Oroszország birodalmi törekvéseinek visszaszorításához – elengedhetetlen Ukrajna győzelme. Ez nem valósulhat meg nyugati, főképp amerikai, támogatás nélkül, bár ezt számos tényező hátráltatja. Egyrészt Európa rövid távon jelentősen függ az orosz energiaforrásoktól, másrészt az Egyesült Államok csak hezitálva képes nehézfegyverzetet átadni Ukrajnának. Cecire megoldásként az Egyesült Államok támogatására helyezi a hangsúlyt.
Szerinte az USA kiterjeszthetné nukleáris védőernyőét Ukrajnára, valamint tárgyalásokat kezdeményezhetne a háború utáni Ukrajna számára nyújtott nagyhatalmi biztonsági garanciákról.
A szakértő szerint az orosz agresszió megelőzhető lett volna, amennyiben Ukrajna és Georgia a bukaresti csúcs után valóban elindul a csatlakozáshoz vezető úton. Ez alapján tehát a jövőt illetően a Szövetségnek újra kell gondolnia a nyitott ajtó politikához való hozzáállását, hiszen – Cecire szerint – a csoportosulás „sosem a gazdag és erős országok klubja volt, inkább kikötő a gyengék és veszélyben lévők számára. A Szövetségnek vissza kell térnie ehhez a gondolathoz.”
Kíváncsi vagy, hogyan eszkalálódott az orosz-ukrán konfliktus? A témával kapcsolatos összes cikkünket itt találod.
Szemlézte: Szenes Eszter
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
