Blog

A Nyugat vs iszlám: a háború nem ért véget

Mindig megvan az esély arra, hogy a következő támadás eddig még nem látott pusztítást hoz magával. De minden egyes eset újabb esélyt ad arra, hogy felismerjük: az ellenség még mindig háborúban áll velünk, még akkor is, ha naivan azt hisszük, hogy a konfliktust lezárhatjuk harc…

iszlam_nyugat.jpg

Mindig megvan az esély arra, hogy a következő támadás eddig még nem látott pusztítást hoz magával. De minden egyes eset újabb esélyt ad arra, hogy felismerjük: az ellenség még mindig háborúban áll velünk, még akkor is, ha naivan azt hisszük, hogy a konfliktust lezárhatjuk harc nélkül visszavonulva. Andrew C. McCarthy a párizsi terrortámadásra reagál a National Review oldalán megjelent cikkében.

Az iszlám egyik ágának mozgatórugója a Nyugattal való háború. Eközben Barack Obama bejelenti, hogy ő lesz az az elnök, amely beszünteti a háborúkat. McCarthy azt a kérdést teszi fel, hogy ez valóban nemes lépés-e? Olyan Amerikára utal, amely képviseli a nyugati értékeket?

A való világban agresszió folyik és nem csak mikroszinten. Nem fejezhetünk be háborúkat úgy, hogy kijelentjük, véget értek, hogy megindításuk téves volt, vagy hogy valójában ellentétben álltak az értékeinkkel. A való világban a háborúkat győzelemmel vagy azoknak elvesztésével kell lezárni.

A szerző szerint ha azt mutatjuk, hogy készen állunk veszíteni, veszíteni is fogunk. Ha úgy teszünk, hogy egyetértünk az ellenfél kritikájával, így remélve, hogy megnyugtatjuk, csak még több támadásnak és még több tömeggyilkosságnak leszünk kitéve.

Franciaország most reméli, hogy a rémálom véget ért és veszteségeit számolja. McCarthy szerint azonban ennek még koránt sincs vége. Nem sok idő telt el a Charlie Hebdo-mészárlás óta, amely után a nyugati nemzetek összetartása nem tartott tovább öt percnél. Az esetért inkább magukat okolták.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ha az iszlamisták biztos háttérterülettel rendelkeznek, több támadást indítanak. Az ISIS most egy ilyen hátteret szerzett magának Szíriában és Irakban. Európát pedig arra biztatja Amerika, hogy az onnan érkező menekülteket − akik között rengeteg harcképes, fiatal férfi van és potenciálisan maguk is terroristák lehetnek fogadják tárt karokkal.

A szerző szerint az ellenséget nem nyűgözi le, hogy Obama kijelentette a háború végét: ezt megfutamodásnak, a harckészség hiányának, és a győzelemre való törekvés elmulasztásának is tartják.

Az ellenség Párizsban ismét támadást indított. Obama tragédiaként írta le az eseményeket, a háborús cselekményt egyszerű bűnténnyé kicsinyítve.

McCarthy szerint a háborút nem mi akartuk megvívni, ezt a dzsihadisták kezdték. Obama nem fejezheti be visszavonulással vagy úgy téve, mintha egyszerű bűntényeket követnének el. Ezt konkrét győzelemmel vagy a háború elvesztésével kell lezárni.

Az ellenség megérezte, hogy hajlandóak vagyunk feladni. Kihasználták előnyeiket. És nem ez lesz az utolsó alkalom – zárja sorait McCarthy.

Rózsa Kitti