Blog

A sötét jelenkor

Kalifornia történetének legnagyobb áramszünetét élhette át október elején. A The Wall Street Journal szerzői az eset kapcsán azt vizsgálták, mennyiben tehető felelőssé a történtekért és az azt megelőző tragikus eseményekért a helyi áramszolgáltató és az elit?

aramszunet.jpg

Kalifornia történetének legnagyobb áramszünetét élhette át október elején. A The Wall Street Journal szerzői az eset kapcsán azt vizsgálták, mennyiben tehető felelőssé a történtekért és az azt megelőző tragikus eseményekért a helyi áramszolgáltató és az elit?

Kétmillió ember maradt áram nélkül október első heteiben Kaliforniában, miután a Pacific Gas and Electric (PG&E) vállalat tulajdonában lévő közműcég lekapcsolta energiaellátását a bozót-és erdőtüzek elkerülése céljából.

Az elmúlt években nagyjából két tucat erdőtüzet hoztak összefüggésbe a PG&E meghibásodott berendezéseivel, így például a rövidzárlatos vezetékeikkel, melynek következtében tavaly ősszel 85 ember vesztette életét egy tűzvészben. Az áramszolgáltatót 10 milliárd dollár kártérítésre kötelezte az állam, amely ennek következtében csődöt jelentett. A szolgáltató már évek óta csak felületesen foglalkozik a biztonsági fejlesztésekkel és javításokkal, miközben a zöld energia és az elektromos autók támogatására milliókat költ, hogy ezzel is megnyerje a sacramentoi helyi elitet – vélik a lap szerzői. A Credit Suisse becslése szerint a megújulóenergia-párti fejlesztőkkel kötött hosszú távú szerződések költsége évente 2,2 milliárd dollárba kerül a közüzemi cégnek, többe, mint a szolgáltatott energia jelenlegi piaci ára.

Az Egyesült Államokban a PG&E ügyfelei fizetik a legtöbbet az energiahasználatért. A vállalat azzal indokolja ezt, hogy a körülbelül 100 000 mérföldnyi távvezeték-rendszer ellenőrzése, illetve a vezetékeket veszélyeztető növényzet eltávolítása megkövetelné, hogy a kaliforniaiak arányában több mint 400% -kal többet fizessenek amerikai polgártársaiknál.

Időközben a kaliforniai erdőkben a fakitermelés és a hétéves aszály okozta tűzkárok 147 millió elpusztult fát eredményeztek. A vidéki közösségek különösen magas tűzveszélynek vannak kitéve: ha a szél felkorbácsolja a tüzet, hatalmas pusztítást végezhet.

A további károk elkerülése érdekében a PG&E bejelentette, hogy Közép- és Észak-Kalifornia 34 megyéjében leállítja az áramszolgáltatását mindaddig, amíg 25 mérföld/órás tartós szél és 45 mérföld/órás széllökés van. A szolgáltató úgy nyilatkozott, hogy a készülékek ellenőrzése néhány napot igénybe vehet, így az áram csak később tér vissza, valamint idén ősszel további áramkimaradásokkal is számolni kell.

A kaliforniai emberek ezzel egyidőben a fosszilis üzemanyagok nagy támogatóivá léptek elő. Az üzletek olajlámpákat használnak és a benzin, propán vagy dízelüzemű vészhelyzeti generátorok is előkerültek. A Napa megyei pincészetek és még a San Franciscót a keleti öböllel összekötő alagút is generátorokon működik.

A legtöbb napelemet tároló akkumulátor nem képes egy napnál többre elegendő energiát felhalmozni és a legtöbb elektromos gépkocsi-tulajdonosnak sincs elegendő energiaforrása ahhoz, hogy elkerülje az áramkimaradást. A sacramentoi liberálisok ennek ellenére mégis a fosszilis üzemanyagok eltörlése mellett kardoskodnak.

A Next 10 és a Beacon Economics tanácsadó cégek legfrissebb jelentése arra hívta fel a figyelmet, hogy Kalifornia állam nem tesz eleget a 2030-ra kitűzött éghajlattal kapcsolatos céljainak elérése érdekében. Ezt bizonyítja, hogy a kaliforniaiak nem hajlandóak elhagyni régi járműveiket, hogy azt környezetbarát autókra cseréljék. A tavalyi év során a bozóttüzek több szén-dioxidot termeltek, mint az állami vállalkozások, otthonok és gazdaságok együttesen.

A környezetvédelemmel foglalkozó hatóságok válasza a jelentésre az volt, hogy a fák égéséből származó szén-dioxid „természetesebb”, mint a fosszilis tüzelőanyagok elégéséből való. „Ez a megállapítás igazán különös, és nem tudjuk mire vélni. Talán csak arra, hogy az érintettek túl sok füstöt szívtak” – élcelődtek a WSJ szerkesztői.

Szemlézte: Benkő Lilla