A Brexit történelmi mértékű dezintegráltságot idézett elő a szigetországon belül, az idén májusban esedékes skót parlamenti választásokon pedig minden esélye megvan az abszolút többségre a nacionalista kormánypártnak. Vajon mennyi álmatlan éjszakát okozhat mindez Boris Johnson brit miniszterelnöknek?
A 2014-es skót függetlenségi népszavazáson ugyan végül a résztvevők 55 százaléka a maradás mellett tette le voksát, azóta sok minden megváltozott. Ha ma megismételnék a választást, akkor az Ipsos MORI felmérése alapján egy hajszálnyival többen szavaznának a kilépésre. Érdemes azért hozzátenni, hogy a mostani 52%-os arány novemberben – tehát a Brexit-mizéria egyik csúcspontján – még 56%-on tetőzött, azonban további apadás aligha prognosztizálható.
Először is az EU-val való szakításnak várhatóan folyamatosan lesznek új kihívásai, illetve negatív következményei; a skótok 62 százaléka pedig már a 2016-os népszavazáson is a Brexit ellen szavazott, így a kezdetektől fogva kritikus szemmel követi az azzal kapcsolatos eseményeket. Fontos látni továbbá, hogy 2014-ben az européerek ódzkodhattak az Egyesült Királyság elhagyásától, hiszen az – ki tudja meddig – az európai uniós tagságukba is került volna. Ma ez fordítva van:
Épp a kiszakadás jelentené az első lépést az öreg kontinens gazdasági és politikai integrációjába visszavezető úton.
Másrészt rendkívül mérvadó adat az is, hogy a 70 év feletti korosztály 67 százaléka a monarchiához tartozás mellett, míg a húszas éveik végén járó fiatalok 62 százaléka az ellen voksolt.
A különböző generációk hozzáállásának változása tehát a kiválás malmára hajtja a vizet.
A politikai akarat sem jelenthet problémát skót részről: Nicola Sturgeon miniszterelnök legfontosabb célkitűzése az újabb referendum kiharcolása, az Egyesült Királyság elhagyása, majd a (vissza)csatlakozás a nagyobb unióhoz, az EU-hoz. Előrejelzések szerint nacionalista pártja a májusi parlamenti választásokon a megszerezhető mandátumok legalább felét megkaparinthatja, ami mindenképpen lényeges alapköve e törekvésnek.
Saját szerkesztések
Az egyetlen komoly akadályt London jelentheti, hiszen az egész királyságra kiterjedő ügyek esetében szükséges a brit parlament jóváhagyása. Mint azt Boris Johnson leszögezte,
a függetlenedési kérdés 7 évvel ezelőtt eldőlt, a végeredmény pedig legalább egy jó pár évtizedig relevánsnak tekintendő.
Ugyanakkor közel sem vehető az egység zálogának a konzervatív kormányfő rendíthetetlen hozzáállása, hiszen arra északi szomszédja minden lehetséges jogi és morális eszközzel nyomást fog gyakorolni. Az újraválasztásért kampányoló Sturgeon nyomatékosította: ha London ismét nemet mond a kezdeményezésre, akkor az edinburghi parlamentben önkényesen fognak előterjeszteni egy népszavazási törvényt.
Ha annak megszavazása után Johnson a Legfelsőbb Bírósághoz fordul, azzal „a skót nép akaratát keresztezi” – vetíti előre narratíváját.
De nemcsak erkölcsi nyomásgyakorlással, hanem normatív úton is lehet keresnivalójuk a függetlenségpártiaknak. Akad ugyanis olyan alkotmányjogász, aki szerint Skócia törekvése a Westminster megkerülésével is elfogadható. Ezzel kapcsolatban erőteljes vitákra lehet majd számítani.
Az egyre feszültebb helyzet komoly fejtörést okoz a brit kormánynak, ráadásul lehet, hogy nem is az utolsót. A skót elszakadás akár egy dominófolyamatot is elindíthat, veszélybe sodorva Észak-Írország tagságát. Hogy mégis miért és mennyire, azzal cikksorozatunk következő részében foglalkozunk.
Szemlézte: Irlanda Balázs
