Mint azt előző írásunk végén felvetettük, egy esetleges skót függetlenedés dominóként döntheti magával Észak-Írországot is. A kiválási szándék a legkisebb országrész esetében is bizonyos demográfiai változásokkal és a Brexit hatásaival magyarázható.
Alig egy évszázada jött létre Észak-Írország és vele együtt az Egyesült Királyság ma is ismert formája (Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága). A négy ország uniója túlélte a borús időszakok valamennyi megpróbáltatását, azonban könnyen lehet, hogy az EU elhagyása jelenti közös történelmük végét.
A kezdetekkor az északír társadalmon belül kétszeres többségben voltak a Nagy-Britanniával szimpatizáló protestánsok a függetlenedő Ír Köztársasággal való újraegyesülésre hajló katolikusokkal szemben. Ennek dacára egyes előrejelzések szerint az idei népszámláláson ez utóbbi csoport immáron a többséget fogja képviselni, habár a nemzeti hovatartozásban ma már kisebb szerepe van a vallásnak. Az viszont tény, hogy
a 2019-es brit parlamenti választáson az egységes Írország eszményében politizáló nacionalista pártok több helyhez jutottak, mint az unionisták
– tudatja Brent Peabody a Foreign Policy magazinban.
A koronától való elszakadás gondolata mégis leginkább a Brexit hatására erősödhet meg. Az ír-északír határvita a tárgyalások egyik legkényesebb pontja volt, hiszen a sziget egészen addig egy Európai Unión belüli, szabadon közlekedhető terület volt. A változások értelmében ellenőrzőpontok felállítására lett volna szükség, ami jókora akadályokat jelentett volna a szárazföldön. A végső megállapodás értelmében így a fizikai határt az Ír-tengerre szervezték ki, éket verve tulajdonképpen az Egyesült Királyság belső kereskedelmi övezetébe, ellenben a szabad áramlást továbbra is biztosítva a két ír állam között.
A Brexit közelebb hozta Belfasthoz Dublint, mint Londont – következtet a szerző.
Érdemes itt is – csakúgy, mint a skótok esetében – figyelembe venni az EU elhagyásának ellenzését, amely jelenség ugyan Észak-Írországban kevésbé van jelen, viszont egyértelműen megfigyelhető, mint azt az alábbi diagramon is látni lehet:
Szintén a skót trendekhez igazodik az egyes generációk hozzáállása a nemzet hovatartozását illetően:
Saját szerkesztések
Peabody egy harmadik szempontot is beemel a demográfiai fordulat és a Brexit negatív hatásai mellé, mégpedig az Ír Köztársaság szándékát. Roppant fontos ennek feltérképezése, hiszen az északi „kistestvér” nem kíván önálló lenni, az Egyesült Királyságot csakis az ír egység – vele együtt pedig az EU-tagság – fényében hagyná el. A hírhedt Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) politikai leképeződésének tekinthető Sinn Fein nacionalista párt egyre nagyobb népszerűségnek örvend, vezetői számára pedig prioritást élvez az „összír” állam létrehozása. Továbbá nem is csupán pártpolitikai törekvésről beszélhetünk, hiszen
az Ír Köztársaság 1999-ben kelt alkotmányában világosan kifejezzik az egységes szigetország iránti igényt; természetesen békés eszközökkel élve, és alapfeltételül szabva ehhez egy eredményes északír népszavazást.
Mint arra a cikk rávilágít, Wales helyzete már egészen más. A társadalom ott megőrizte a tradicionális brit egységtudatát, ezen felül a függetlenedés gazdasági szempontból is hátrányosan érintené az Angliához ezer szálon kötődő tagországot.
Ezzel szemben Skóciát a tengeri olajmezői, Észak-Írországot pedig a déli szomszéd szárnyaló gazdasága kecsegteti.
Végezetül a szerző óvatosságra int, mondván a világ egyik legjelentősebb országának szétesése közel sem vehető készpénznek. Minden erre irányuló lépéshez ugyanis Londonon keresztül vezet az út, függővé téve így a nacionalista törekvéseket az aktuális hatalomtól. Ilyen szempontból kulcsfontosságú lehet a 2024-es brit parlamenti választás végeredménye is. Ahogy viszont az első cikkben is említettük, szinte garantált, hogy a Johnson-kormánynak és utódainak komolyan meg fog gyűlni a bajuk a monarchiát szétfeszítő erőkkel.
Szemlézte: Irlanda Balázs
