Nyugati háborús veteránok kelnek útra Kelet-Európába, hogy az oroszok inváziója ellen harcoljanak egy kisebb állam oldalán. Friss hír ez, de lehetne akár 1920-ból való is. Most Ukrajna a célország, akkor Lengyelország volt – de majdnem ugyanaz a szituáció.
1917-ben a cári Oroszországban forradalom tört ki, és az ország egy évvel később békét kötött az I. világháborúban vele ellenséges Német Császársággal és az Osztrák-Magyar Monarchiával. Kelet-Európa szempontjából ez azt jelentette, hogy a terület – a mai Lengyelország, Ukrajna, Belarusz és a balti államok – leváltak Oroszországról. Miután pedig 1918 őszén a németek és a kettős monarchia is vereséget szenvedett, elkezdődött a kisebb helyi politikai erők mozgolódása. Lengyelország 1918. november 11-én ki is kiáltotta régi-új államiságát. Ukrajna ekkor már német bábállam volt, s a német befolyás gyengülésével lassan önállósodott. Oroszország ekkoriban nem tudott kifele figyelni, belül a Lenin által vezetett bolsevik és antikommunista erők között polgárháború zajlott.
A független Lengyelország, Ukrajna, valamint Moszkva között bizonytalan, villongásoktól tarkított határ terült el.
Miután azonban ez a polgárháború többé-kevésbé eldőlt a bolsevikok javára 1920 elejére – a Távol-Kelet és a Krím maradt már csak „fehér”, antibolsevik erők ellenőrzése alatt – Moszkva elhatározta nyugati területei visszavételét. Ukrajna hamar elesett, de a lengyel erők ellentámadása visszaszerezte Kijevet. Nagyjából ekkoriban kezdődött el a Kosciuszko-repülőszázad története, amely amerikai önkéntesekből állt. Javarészt kalandvágy és idealizmus hajtotta az ebbe beálló pilótákat, akik szinte mind az első világháború veteránjai voltak.
Tevékenységük aztán hamarosan nagyon szükségessé vált. 1920 júniusában általános orosz támadás kezdődött, és a bolsevik orosz erők mélyen benyomultak Lengyelországba. A Kosciuszko-század a „déli” fronton – tehát a mai Nyugat-Ukrajnában – tevékenykedett, és komolyan akadályozta a sík terepen, jó időjárási viszonyok miatt jól látható orosz csapatok előrenyomulását. Döntő szerepük nem volt, és végül a háború döntő ütközetét az északi orosz hadsereg Varsó alatt legyőzése döntötte el 1920 augusztusában. Azonban
az, hogy délen lelassították az ott előrenyomuló orosz csapatokat, s így meggátolták egyesülésüket az északi hadoszloppal, komoly szerepe volt mindebben.
Számtalan párhuzam adódik ebben a helyzetben a maival, és a különbségek is jól tükröznek bizonyos nagy folyamatokat.
Van először is egy orosz meggyengülés, s most a megerősödés utáni hódítási vágy. Ukrajnának most sikerült viszonylag stabilizálni a függetlenségét, amíg az oroszok gyengék voltak. Így most az orosz támadásnak Kijev van a frontvonalában, neki van szüksége külső segítségre. Lengyelország most „csak” hátország. Varsó immár nem célpont a külföldi önkénteseknek, hanem átszállási pont: elég sokat kell utazni autóval Nyugat-Ukrajnáig, nem elég 50-60 kilométert megtenni egy Rzeszów környéki reptérre.
Van ismét egy olyan réteg Nyugaton, amelynek komoly harci tapasztalata van. Több százezer amerikai katona esett át a tűzkeresztségben a Közel-Kelet „végtelen háborúiban”. Nekik ugyanúgy meglazult az amerikai békebeli társadalommal a kapcsolatuk, s most ismét új hadszíntéren próbálhatják ki magukat. Ami miatt ma már nem a korszak csúcstechnológiáját repülik, az egyszerűen abból fakad, hogy a légi hadviselés sokkal komplexebb lett, sokkal több felkészülést igényelve. A kicsi, kétfedelű repülőgépek típusai közötti átképzés 1920-ban még egyszerű volt. Egy átlagos nyugati önkéntes pilóta ma már jóval lassabban tanulna meg egy ukrán MiG-29-cel, Szu-25-tel repülni. Nem is erre van most szükség: inkább
olcsó, flexibilis, gyalogsági harcra alkalmas, jól képzett emberek kellenek a mostani orosz invázió ellen, akiknek a részben Nyugatról importált gyalogsági haditechnika amúgy is ismerős.
És természetesen az is közös a két szituációban, hogy a Nyugat ismét nem képes, nem hajlandó egy nagy szárazföldi háborút vívni Oroszországgal Kelet-Európában. 1920-ban ennek nyilvánvaló oka volt, az I. világháború utáni általános kimerültség. Ma inkább az atomháború réme a döntő. Ismét csak az amerikai és egyéb nyugati magánszemélyeknek a dolga, hogy harcoljanak Kelet-Európa orosz inváziója ellen. Ezzel alakítja a nyugati társadalom a geopolitikát pusztán önerőből, az állami szereplők akcióin túl. Persze ez ismét kicsi jelentőségű katonailag, de egy fontos emlék-eleme lehet a relatív biztonságban élő Nyugat és Kelet-Európa hányatott geopolitikai sorsú társadalmai között. „Kosciuszko, jövünk!” kiáltották a lengyeleket megsegítő amerikai pilóták, célozva ezzel az amerikai függetlenségi háborúban küzdő lengyel szabadsághősre. Lehet, hogy itt az idő, hogy késő ükunokáik azt kiáltsák: „Zelenszkij, jövünk!”
Kíváncsi vagy, hogyan eszkalálódott az orosz-ukrán konfliktus? A témával kapcsolatos összes cikkünket itt találod.
Írta: Farkas Dániel
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon!
