Blog

Afrika felé terjeszkedik Spanyolország

A World Politics Reviews hasábjain ír Mark Nayler Spanyolország egyre intenzívebb és aktívabb Afrika politikájáról.

A World Politics Reviews hasábjain ír Mark Nayler Spanyolország egyre intenzívebb és aktívabb Afrika politikájáról.

A mediterrán ország politikai pártjaival, belpolitikai helyzetével és a legutóbbi regionális választással blogunk már korábban is foglalkozott.

A madridi szocialista kormányzat idén márciusban indította el az Africa 2023 nevű projektjét. Pedro Sánchez miniszterelnök a program segítségével szeretné elérni, hogy a következő évtized Spanyolországé legyen kontinensen. A spanyol kormányfő a program keretein belül nemrég Szenegálba és Angolába is ellátogatott.

spanyolafrika_belso.png


„Afrika jövője Spanyolország és Európa jövőjéhez kapcsolódik. Ma bemutatjuk akcióprogramunkat a szomszédos kontinenssel kapcsolatban a következő néhány évre. Együtt foglalkozunk a közös kihívásokkal, és felépítjük a jólét, a fenntarthatóság és a méltányosság horizontját”


A tervezetben konkrét beruházások azonban nem szerepelnek, csak olyan általános célok, mint a spanyol gazdasági és politikai jelenlét megerősítése, főleg a szubszaharai régióban. A 84 oldalas dokumentum kitér továbbá a nemek egyenlőségére, a térség infrastrukturális fejlesztésére, valamint a migrációra is.


Egyesek szerint a terv fő lényege, hogy csökkentse az országra nehezedő bevándorlási nyomását az afrikai országok bevonásával.

A balkáni útvonalak lezárása, valamint a líbiai partiőrség egyre hatásosabb módszerei miatt ugyanis Spanyolország, azon belül is a Kanári-szigetek lett az illegális bevándorlás új európai gócpontja. A szigetcsoporton akkor még csak kialakuló válsággal egy korábbi cikkünkben már foglalkoztunk.

2020-ban több mint 23.000 migráns szállt partra a kedvelt turistaparadicsomban. Ez a szám kilencszerese a 2019-es adatoknak. Az embercsempészek főleg Marokkóból indítják útnak a csónakokat. 2021-ben eddig 4300 embert regisztráltak a hatóságok, ami duplája a tavaly ilyenkor érkezőknek.


Elemzők szerint a szocialista kormány azért szeretne enyhíteni a migrációs nyomáson, hogy kifogja a szelet a jobboldali Vox vitorlájából, amely hála bevándorlás ellenes álláspontjának, országszerte egyre népszerűbb.

A kisebbségben kormányzó szocialista PSOE-nek minden szavazóra szüksége van, különösen a madridi regionális választások után, ahol történetének legsúlyosabb vereségét szenvedte el. Azonban az Africa 2023-mal és annak céljaival nem mindenki ért egyet. Egyesek szerint először a hazai, spanyol határvédelmi kapacitásokat kellene növelni és bővíteni. A rendszer hiányosságaira jó példa a kanári-szigeteki Arguineguin nevű üdülőfalu esete.


A turisták által is kedvelt település melletti befogadó központban ma már 400-zal több illegális bevándorló tartozik, mint a városka teljes lakossága.

A helyiek szerint a központi madridi kormányzat nem segít eleget a régiónak. Tavaly novemberben például a 8000 érkezőből csupán 225 személyt szállítottak át a spanyol európai, szárazföldi tartományokba. A helyi törvényhozás elnöke azzal vádolta a szocialista belügyminisztert, hogy szándékosan okoz kárt a szigetnek.

Sokan azt is kifogásolták, hogy a terv nem nyújt azonnali megoldást a problémára és majd csak évek múlva lehet látni, hogy sikeres volt-e egyáltalán. A PSOE-nek azonban mindenképp fel kell mutatnia valamilyen eredményt, hiszen alig 2 év múlva ismét országos választásokat tartanak Spanyolországban.

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell