Blog

Akar-e Galícia függetlenedni? – a spanyolországi kisebbségek nemzeti törekvéseinek bemutatása I.

Míg Spanyolország katalán és baszk kisebbsége ismert volt - elsősorban függetlenedési törekvései miatt - a galego kisebbségről aránylag kevés szó esik. Ezen cikk ezt a hiányt próbálja pótolni, elsősorban a legfontosabb történelmi mérföldköveket bemutatva egészen a jelenkori politikai helyzetig.

Míg Spanyolország katalán és baszk kisebbsége ismert volt - elsősorban függetlenedési törekvései miatt - a galego kisebbségről aránylag kevés szó esik. Ezen cikk ezt a hiányt próbálja pótolni, elsősorban a legfontosabb történelmi mérföldköveket bemutatva egészen a jelenkori politikai helyzetig.

A jelenlegi politikai helyzet ismertetése előtt mindenféleképpen szó kell, hogy essék a galego nacionalizmus kialakulásáról is, amely összehasonlítva a katalán vagy a baszk történelmi kisebbség ilyen típusú és ehhez hasonló mozgalmaival, a

kezdetekben közel sem volt annyira szervezett, mint az előző kettő, és nem is rendelkezett komolyabb politikai befolyással.

Annyit viszont mindenféleképpen megállapíthatunk, hogy a galego nacionalizmus két fő alappillére Galícia tartomány autonómiájának elérése (ami nem jelent feltétlenül egyet a terület Spanyolországtól való teljes mértékű függetlenedésével), illetve a nyelv és a kulturális szimbólumok megőrzése és ápolása volt.

1918-tól kezdve, elsősorban az európai nemzeti felkelések miatt, a galego nemzeti mozgalom fokozatosan elkezdte a „galego nacionalizmus” kifejezést használni, valamint fokozatosan előtérbe került maga Galícia is.

Ugyanezen évben, a mozgalom élére Vicente Risco kerül, aki Teoría del nacionalismo gallego (A gallego nacionalizmus elmélete) könyvében lefekteti a 20-as és 30-as évek mozgalmának fő irányelveit, melyek egy részére még ma is fontos pontokként tekintenek. Risco nacionalizmusa elsősorban etnikai jellegű volt, összhangban kora uralkodó elképzeléseivel. Ugyanakkor nagy hangsúlyt fektetett a régióra és annak történelmére is. Művének minőségéből adódóan

Risco a gallego történelembe akár a nacionalizmus elméleti alapjainak lefektetéséért is bevonulhatna.

Szintén 1918-ban jöttek létre az első politikai szervezetek is. Ezek főleg helyi szintű csoportosulások voltak és elsősorban a nyelv megőrzését tűzték ki célul, amelyek később az Irmandades da Fala és az igen rövid életű Irmandade Nacionalista Galega szervezetekben egyesültek.

Risco után Alfonzo Daniel Rodríguez Castelao következett, akit a galego nacionalizmus tényleges és nagy terjesztőjeként tartják számon. Castelao túllépve a nacionalizmus etnikai keretein elsősorban a nyelv kérdésére fókuszált, valamint Galícia önrendelkezésének megszerzésére.

Az 1936 és 1939 között dúló spanyol polgárháború nagyban rányomta bélyegét az egész országra, beleértve a gallego mozgalmakat is. Ramón Piñeiro, a Partido Galeguista párt tagja volt az, aki értelmiségiekkel karöltve megpróbálta azt újjászervezni. A nacionalizmus kérdését (amit ők már csak „galleguismo-nak” neveztek) a kultúra köré építette fel. Követve elődei elképzeléseit, Piñeiro a nyelvért, a hagyományos értékekért való síkraszálláson kívül nagy hangsúlyt fektetett a galegoi intézményekre és a politikai pártokra.

Ami magát Piñeiro pártját illeti, a nemzeti mozgalom történetében igen fontos mérföldkőnek számított, hiszen mandátumot szerzett a spanyol parlamentben és nagyban hozzájárult Galícia első tartományi alaptörvényének megerősítéséhez.

A hatvanas években a galego nacionalisták a marxista ideológia tanait követő baloldali politikai mozgalmakhoz csatlakoztak, céljaikat immár politikai és társadalmi síkon is meg kívánták valósítani. Elsődleges kéréseik között szerepelt Galícia politikai és önrendelkezési jogainak kivívása, valamint társadalmi reformok elindítása, szocialista mintára.

A Franco diktatúra után legelőször 1977-ben tartottak választásokat, amely nagy mérföldkőnek számított a demokrácia felé vezető úton. 1978-ban kiadták Spanyolország alkotmányát, amely a mai napig érvényes. Ez a többi között azért is bírt óriási jelentőséggel, mert az államforma meghatározásán kívül az országot 17 autonóm körzetre osztotta fel.

A galego nemzeti mozgalom kétség kívül legsikeresebb pártja az 1982-ben alakult Bloque Nacionalista Galego (Galego Nemzeti Tömörülés – BNG) volt. A BNG akkoriban még koalícióként működött, melyet a 60-as években megalakult Unión do Pobo Galego nevű kommunista, viszont nacionalista, nemzeti orientáltságú párt és más baloldali kollektívák együttese alkotta, amelyek nézeteikben megegyeztek az UPG-vel. Idővel azonban, elsősorban a BNG sikeréből adódóan, a kisebb helyi pártok a jobbközéptől kezdve a radikális baloldalig mind beleolvadtak, létrehozva így egy nagy galego tömböt.

1999-ben a galego PSOE (Partido Socialista Obrero Español – Spanyol Szocialista Munkáspárt) kedvezőtlen helyzetéből adódóan a legnagyobb ellenzéki tömörüléssé alakul és képviselőt is küld az Európai Parlamentbe.

2002-ben a galíciai partszakaszon a Prestige hajókatasztrófa következtében több mint 77 000 tonna nyersolaj került a tengerbe. Ez a mai napig a legnagyobb természeti katasztrófa Spanyolország történetében, amely ugyanakkor a galego nacionalizmust is felébresztette, hiszen az „ő földjükről,” „az ő tengerükről” volt szó. Ebben az időszakban a Xunta elnöki pozícióját Manuel Fraga Iribarne töltötte be, aki ténylegesen rendelkezett politikai kapacitással is.

A 2005-ös autonóm választások végül a PSOE és a BNG együttműködésével zárultak, így a BNG-nek esélye adódott bemutatni, hogy a galego nemzeti törekvések tudják igazgatni a vezetést – ez meg is jelent a két párt közös programjában, elsősorban a nyelvi kérdés esetén.

A 2008-as világválság Európára is nagy hatással volt: Spanyolországban spontán tüntetések törtek ki, valamint fellázadtak az akkori egyetemista generációk is, elsősorban a Németország és Franciaország diktálta intézkedések miatt, amelyet a spanyol kormány el is fogadott. A PSOE elvesztette a választásokat, a Partido Popular (Néppárt – PP) váltotta, a hatalom Mariano Rajoyé lett. Ugyanakkor

egy új politikai formáció is színre lépett, a Podemos nevű baloldali párt, amely egyből magával ragadta a galíciai városokat és a BNG vezetőségének egy részét is.

Azonban, az újonnan köttetett „szövetség” nem szolgálhatott pozitív kicsengéssel, hiszen a Podemos volt az, amely megkérdőjelezte a galego nacionalizmus szükségességét és létjogosultságát.

A BNG így 2015-ben először elveszítette parlamenti képviseletét és szavazóbázisának felét. Idővel, a kisebb pártok feloszlásával fokozatosan visszanyerte egykori erejét: a 2019-es választásokon, ismét a PP győzedelmeskedett, és a BNG-nek is sikerült visszaszereznie parlamenti képviseletét egy fő személyében.

2016 óta Ana Pontón tölti be a pártvezetői funkciót, vele együtt pedig a galego nacionalizmus is más arculatot vett: ismételten jelen vannak a képviselőházban, a galego parlamentben pedig 19 képviselőjük van.

Összességében elmondhatjuk, hogy a galego nemzeti mozgalom középpontjában nem a teljes körű függetlenedés, hanem a teljes körű területi autonómia állt. Már a kezdetektől fogva kulcsfontosságúnak tekintette a nyelv, a kultúra és a hagyományok megőrzését és továbbadását, hiszen ezek jelentették és jelentik megmaradásuk zálogát.

Felhasznált irodalom:

Bastos Boubeta Miguel Anxo. „El nacionalismo gallego” in Crítica no.961 (2009 május–június): 50–56.

Gómez-Reino Cachafeiro Margarita. „El nacionalismo minoritario, de la marginalidad al gobierno: la trayectoria del Bloque Nacionalista Galego (1982–2007) Papers no.92 (2009): 119–142.

Írta: Nyilas Sára

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon