Blog

Alexandria Ocasio-Cortez szerint a republikánusok ártanak a gyerekeknek

 A demokrata kongresszusi képviselő, Alexandria Ocasio-Cortez tweetjében azt állította, hogy a „republikánusok rengetek kárt okoznak a gyerekeknek” amiért kiállnak az olyan női és lány sportolók mellett, akiket az utóbbi időkben súlyos igazságtalanság ért az olyan rendelkezések miatt, amelyekben…

 A demokrata kongresszusi képviselő, Alexandria Ocasio-Cortez tweetjében azt állította, hogy a „republikánusok rengetek kárt okoznak a gyerekeknek” amiért kiállnak az olyan női és lány sportolók mellett, akiket az utóbbi időkben súlyos igazságtalanság ért az olyan rendelkezések miatt, amelyekben engedélyezik, hogy transznemű nő vagy lány – biológiailag férfi, fiú – sportolók együtt versenyezhessenek nőkkel – írja Amanda Prestigiacomo a Daily Wire hasábjain.

Cortez bejegyzésében a #LetKidsPlay (Hadd játszanak a gyerekek) hashtaggal népszerűsítette, hogy a republikánus „fanatizmus” ellen harcolni kell, és meg kell engedni, hogy a transznemű gyerekek a saját választott nemük szerint dönthessék el, hogy a női vagy a férfi versenyeken és edzéseken szeretnének részt venni.

Arra természetesen már nem tért ki, hogy milyen hátrányos helyzetbe sodorhatja ez a döntés azokat a lányokat, akik egész életükben azért küzdenek, hogy egyszer ők is élsportolók lehessenek. Miért számít „fanatizmusnak”, ha republikánus képviselők felszólalnak női sportolókat ért igazságtalanság ellen? Ebben az esetben már nem számítanak a női jogok?

Az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden az LMBTQ mozgalom zászlóvivőjeként visszavonta a pert melyben három középiskolás lány atléta azt indítványozta, hogy ne versenyezhessenek biológiailag fiú atléták lányokkal Connecticut államában.

Míg a volt amerikai elnök, Donald Trump által kinevezett egykori legfőbb ügyész, William P. Barr támogatta a három bátor középiskolás lány kérését, addig Biden figyelmen kívül hagyta, hogy milyen hátrányos helyzetbe kerültek a lány és női sportolók az új döntésével.

A három középiskolás lány egyike, Alanna Smith a Fox Newsnak a következőket reagálta a hírre, miszerint Biden visszavonta a per létjogosultságát:

Azután döntöttem úgy, hogy csatlakozok a pert indítókhoz miután egy új-angliai állambeli 200 méteres síkfutás versenyen „volt fiúkkal” versenyeztem és harmadik lettem, pedig, ha egyenlő ellenfelekkel versenyzek második helyezett is lehettem volna.

Úgy folytatta: Nem a helyezésekről van itt szó, hanem arról, hogy rengeteget kell edzeni ahhoz, hogy valaki középiskolásként második lehessen egy új-angliai állambeli versenyen.
Nagyon csalódott vagyok, hogy az új elnök nem engedélyezte a pert hiszen a jogi eljárás indítói, Selina és Chelsea nagyon sokat dolgoztak azért, hogy történetükkel felhívják az emberek figyelmét, hogy az atlétikában és más női sportágakban is vissza kellene állítani a tisztességes verseny lehetőségét.

A transznemű sportolók sokunktól veszik el a lehetőséget, hogy a női sportban nagyobb sikereket érhessünk el.


– tette hozzá Alanna Smith.

Joe Biden „A nemi identitás vagy szexuális orientáció alapján történő megkülönböztetés megelőzése és leküzdése” című rendeletével kimondta, hogy az iskoláknak lehetővé kell tenniük, hogy szabadon eldönthessék a transznemű gyerekek, hogy a különböző sportágak edzésein és versenyein a lány, vagy a fiú csapathoz akarnak csatlakozni. Erről bővebben blogunkon itt olvashatnak.

Szemlézte: Morvay Sáron