Blog

Amiről nem illik kérdezni és beszélni

John Hawkins a Townhall.com internetes hírportálon megjelent cikkében feltesz húsz olyan kérdést, amit véleménye szerint a mai körülmények között „nem lehet” megkérdezni.1. Ha az iszlám tényleg egy békeszerető vallás, akkor mivel magyarázható, hogy emberek világszerte nem…

philosoraptor.jpg

John Hawkins a Townhall.com internetes hírportálon megjelent cikkében feltesz húsz olyan kérdést, amit véleménye szerint a mai körülmények között „nem lehet” megkérdezni.

1. Ha az iszlám tényleg egy békeszerető vallás, akkor mivel magyarázható, hogy emberek világszerte nem merik nyilvánosságra hozni a Mohamedről készült képregényeiket, mert félnek a megtorlástól azok részéről, akik magukat a vallás követőinek mondják?

2. Ha az illegális bevándorlók valóban segítik a gazdaságot, miért nem látható fellendülés azokban az országokban, ahonnan elmenekültek?

3. Ha Hillary Clinton közel tényleges eredményektől mentes karrierjére tekintünk, ami a elsősorban a férje (aki többször megcsalta és megszégyenítette nyilvánosan) sikereire alapszik, vajon az egykori First Lady nem tekinthető-e egy kifejezetten negatív példaképnek a fiatal nők előtt?

4. Ha Barack Obama semmibe vehet törvényeket azzal, hogy nem toloncol ki az Egyesült Államokból illegális bevándorlókat különböző bírósági okokra hivatkozva; vajon egy republikánus elnök nem tehetné-e meg, hogy erre a precedensre támaszkodva nem emel vádat azok ellen például, akik rendszeresen figyelmen kívül hagyják az EPA szabályzást?

5. Vajon nem ugyanolyan ostobaság-e fiú cserkészcsapatokat egyedül kiküldeni homoszexuális férfiakkal táborozni, mint lány cserkészcsapatokat heteroszexuális férfiakkal?

6. Ha a Német Nemzeti Szocialista Párt szélsőjobboldalnak számított, akkor miért ellenezték a kapitalizmust, miért helyeztek érvénybe szocialista törvényeket és miért hívták magukat szocialistáknak?

7. Miért kellene a klímaváltozással járó veszélyek miatt egyből a masszív környezetvédelem felé fordulnunk, amikor Al Gore, az egyik legelhivatottabb szószólója a környezetvédelemnek is luxusvillában lakik, magánrepülővel utazik és terepjárót vezet?

8. Mi a különbség a KKK (Ku Klux Klan) és az NAACP (National Association for the Advancement of Colored People), LA Raza, Jesse Jackson, Al Sharpton és az Iszlám Állam között a bőrszínükön és azon kívül, kiket tekintenek ellenségnek?

9. Ha nem vagyunk hajlandóak megadóztatni kellőképpen az amerikai középosztályt azokért a szolgáltatásokért cserébe, amiket az állam számukra is biztosít állami fedezetből; vajon nem jött-e el az idő, hogy addig csökkentsük ezeknek a szolgáltatásoknak a minőségét, amíg a legszegényebb rétegen kívül mindenki hajlandó és képes is lesz azt megfizetni?

10. Ha a transzszexuálisok csak mentális betegek és nem − ahogy ők fogalmaznak − rossz testbe születtek, akkor vajon nem ártalmas-e őket mindenféle beavatkozásokra ösztönözni ahelyett, hogy pszichológiai kezelést biztosítanánk nekik?

11. Ha az Iszlám Államnak semmi köze a tényleges iszlám valláshoz, miért van a nevükben az „iszlám” szó?

12. Ha a mai világban 33%-al valószínűbb, hogy a nők egyetemi diplomát szereznek, nem lenne itt az ideje, hogy az oktatási rendszereinket radikálisan a férfi populáció felé fordítsuk az esélyek kiegyenlítése érdekében?

13. Ha olyan városok mint Detroit vagy Baltimore az utóbbi néhány évtizedben liberális vezető alatt működtek, vajon nem a Demokraták a felelősek a most kialakult helyzetekért ezekben a városokban?

14. Vajon nem rasszista hozzáállás-e azt mondani, az afro-amerikaiak annyira inkompetensek, hogy nem sikerül regisztrálniuk és ezzel választási azonosítókat szerezniük?

15. Ha egy férfi több órát dolgozik, mint egy nő, kevesebb szabadságot vesz ki, mint egy nő, valamint nehezebb és kellemetlenebb munkákat is végez, mint egy nő, nem kellene-e többet keresnie, mint női munkatársainak?

16. Vajon nem tesz-e több kárt a helyi közösségekben az a médiaszemélyiség, aki rasszizmussal vádol valakit tévesen, mint az a kölyök, aki azért utálja az afrikai-amerikaiakat, mert a bőrszínük nem fehér?

17. Ha Obama elnök akár nagyobb változtatásokat is véghezvihet az Obamacare rendszerében anélkül, hogy bármiféle kongresszusi beleegyezés szükséges lenne, vajon nem használhatná-e ezt az esetet precedensként egy republikánus elnök és szüntethetné meg teljesen az Obamacare-t akár a kongresszus beleegyezése nélkül is?

18. Ha a melegházasság legalizálása az alkotmány „egyenlő védelem” szakaszával szembeni törvénysértés, hogyan maradhatott ez a kérdés az utóbbi 150 évben értelmezés nélkül?

19. Ha a fegyvermentes övezetek valóban hatásosak és a határmenti kerítések nem elég hatásosak, miért van a Fehér Ház kerítéssel körbevéve és felfegyverzett titkosszolgálati ügynökökkel őriztetve?

20. Ha afro-amerikaiak felelnek az összes gyilkosság 49,3%-áért és az összes fiatalkori bűnözési eset 51.5%-áért, ugyanakkor minden évben kétszer annyi „fehér amerikait” ölnek meg a rendőrök, mint afro-amerikait, akkor a bűncselekmények arányát tekintve a valóságban vajon nem kisebb-e az esélye annak, hogy egy afrikai-amerikai elkövetőt öl meg a rendőrség?