Ahhoz, hogy Európa visszaszerezze identitását, fel kell hagynia a történelem végéről való képzelgéssel. Európának a gyökerekhez kell visszafordulnia és a realista államvezetés eszköztárához kell nyúlnia. Az EU jelenlegi válságáról és történelmi hátteréről írt a Wall Street Journalban megjelent terjedelmes elemzésében Walter Russell Mead.
Bürokrácia és naivitás
A szerző kifejti, hogyan kezelhető az integráció nehézkes döntéshozatali mechanizmusa, az EU határvédelmi problémái, gazdasági nehézségei, továbbá a nemzeti törekvések okozta belső feszültség és széthúzás.
Ahogy az Európára nehezedő kihívások egyre mélyülnek és az amerikai érdekek is veszélybe kerülhetnek, úgy az Európai Uniót ért kritikák mindinkább felszínre törnek: „az EU túl bürokratikus. Az ösztönei túl protekcionisták. A döntéshozó szervei lassúak és átláthatatlanok. A külpolitikája túl naiv és nem törődik védelmi és biztonságpolitikai megfontolásokkal”.
Egyszóval, ami ma Európa legfőbb problémáját jelenti, az az, hogy túlzottan európai. Azonban az EU azért van válságban, mert a vezetői nem eléggé európaiak, ezért a kontinensnek a realista politika hagyománya felé kell fordulnia, ami segített létrehozni a modern uniót.
Az alapító atyák víziója
A cikk szerzője szerint de Gaulle, Adenauer és De Gasperi konzervatív-nacionalista gondolkodásmódja, a két világégés tapasztalatai, továbbá „érzéketlen geopolitikai gyakorlat” eredménye volt az európai egység. Németország és Olaszország a fasizmus okozta katasztrófa utáni világban keresték az együttműködést lehetőségét. Franciaország egy koalíció lehetőségét látta, aminek révén európai hatalmát és globális befolyását akarta megszilárdítani. Mead szerint az alapító atyák nem gondoltak országuk nemzeti múltjának és identitásának eltűnésére; de „támogatták Európát, mert ez tűnt a legjobb útnak, amin az általuk vezetett embereket vezették”.
Ennek az előrelátó európai vezetőknek a generációja jól felismerte az adott történelmi helyzetet. Egy erősebb, egyesített Európa megakadályozta a további szovjet előretörést (ami az amerikaiaknak is az érdeke volt), miközben szolgálta az alapító országok nemzeti érdekeit is. Az elemzés felhívja a figyelmet, hogy ezeknek a vezető politikusoknak nem merült fel a fejében a „kozmopolita szuperállam” gondolata; sőt ellenkezőleg: a szovjet fenyegetés miatt saját katonai erejüket igyekeztek növelni. Az 1970-es években az ún. „hard power” továbbra is meghatározó szerepet játszott a kontinens politikai gondolkodásában. A Willy Brandt nyugatnémet kancellár által meghirdetett „keleti politika” (Ostpolitik) a Szovjetunió és a keleti blokk politikai, katonai, gazdasági bomlasztását és meggyengítését célozta. A nyolcvanas években Helmut Schmidt és Helmut Kohl nyugatnémet kancellárok Ronald Reagan amerikai elnökkel együttműködve telepítettek rövid hatósugarú nukleáris rakétákat.
A hidegháború vége óta az európai vezető politikusok által követett irányvonalat főként Wilson amerikai elnök által az első világháború után kidolgozott 14 pontjának a szellemisége határozza meg. Eszerint a liberális világrendet a nemzetközi intézmények szabályozzák. Az Unió jelenlegi válságában azonban láthatóan nem tud felülkerekedni a problémákon ennek a gondolkodásmódnak a szellemében. „Ahhoz, hogy megoldja ezeket a problémákat, Európának a gyökerekhez kell visszafordulnia” és a realista államvezetés eszköztárához kell nyúlnia.
Geopolitikai realitások
Az elemzés szerint a geopolitikai megfontolásokat kell először mérlegelni. A Szovjetunió összeomlásával az európai vezetők többé nem láttak fenyegető rivális hatalmat a közvetlen szomszédságukban. „Számukra elérkezett az univerzális béke korszaka.” Azonban Nagy Péter óta Oroszország jogosnak tartja a beleszólást minden olyan európai döntésbe, amely őt politikai vagy gazdasági téren érintheti. Azonban az európai politikát alakító „technokraták” a kilencvenes években a szovjet összeomlás után úgy vélték, Moszkva nem tehet semmit az EU és a NATO ellenében.
Mead úgy vélekedik, hogy az Unió hiányt szenved azokban a politikai, gazdasági, katonai javakban, amikkel ténylegesen Oroszországra kényszerítheti az európai nézeteket. A szerző hozzáteszi, hogy ez nem Vlagyimir Putyinról szól. „Egy orosz vezető sem fogadná el az jelenlegi európai építményt”, amely számos orosz történelmi érdeket sért. Az Atlanti-óceán mindkét oldalán a vezetők képtelenek megérteni, hogy Putyin geopolitikai és nem liberális szemüvegen keresztül vizsgálja a világot.
A nemzetállamiság, mely az öreg kontinens egyik legnagyobb politikai találmánya volt, ma komoly gondokat okoz az európai közösségen belül, miután a hidegháborút követően a vezetők úgy gondolták, marginalizálni tudják a nacionalizmust, és egy pán-európai szuperállam megvalósítását tűzték ki célul. Ezzel szemben, írja Mead, az alapító atyák úgy vélték, semmilyen más politikai entitás nem rendelkezik azzal a szükséges demokratikus legitimációval és hatékonysággal, mint a nemzetállam.
Európa erősebb is lehetne
A demográfiai robbanás, az autoriter rezsimek és a közel-keleti, szub-szaharai bukott államok eredményeképpen kétségbeesett emberek hullámai érik el Európa határait. A növekvő menekültellenes hangulattal párhuzamosan az EU képtelen arra, hogy kezelje a menekültáradatot vagy megnevezze az okait, olvasható az írásban. Az európai integrációnak továbbá muszáj kezébe vennie az irányítást a határvédelem területén, ami hírszerzési és katonai kapacitások növelését jelentené.
Ahhoz, hogy Európa visszaszerezze kontinentális identitását, fel kell hagynia a történelem végében való képzelgéssel. A szerző szerint az öreg kontinensnek fel kell karolnia a nemzetállamokat és azok kultúráit, továbbá ki kell használni a bennük rejlő kreatív erőt. Újra kell építenie a katonai kapacitását és az európai érdekek szem előtt tartásával kell előrehaladnia egy veszélyes világban.
Európa erősebb lesz, ahogy igaz marad saját gyökereihez, zárja gondolatait Mead.
Szemlézte: Árpási Botond
