Blog

Az amerikaiak háromnegyede ellenzi, hogy Biden bőrszín és nem alapján válasszon új legfelsőbb bírót

Az ABC News és az Ipsos közös közvélemény-kutatása szerint legalábbis a többség azt szeretné, hogy az amerikai elnök az összes lehetséges jelöltet figyelembe véve válassza ki a visszavonuló Stephen Breyer utódját.

Az ABC News és az Ipsos közös közvélemény-kutatása szerint legalábbis a többség azt szeretné, hogy az amerikai elnök az összes lehetséges jelöltet figyelembe véve válassza ki a visszavonuló Stephen Breyer utódját.

Immáron hivatalos, hogy csaknem 28 év szolgálat után visszavonul Stephen Breyer, az amerikai szövetségi legfelsőbb bíróság tagja. A bírói ág legfőbb fórumaként működő kilenctagú testületbe a szenátus jóváhagyásával az elnök jogosult kinevezni az utódot, ennélfogva a hír felröppenésével a figyelem egyből Joe Bidenre irányult. Az utóbbi évtizedekben – már-már jogalkotói vonásokat csillogtatva – megosztó társadalmi kérdésekben (abortusz, fegyvertartás) döntő Legfelsőbb Bíróság a politikai csatározások egyik jelentős színterévé vált, ahová az elnök igyekszik a saját ideológiai meggyőződéséhez közel álló személyt választani.

Nem meglepő tehát, hogy az utódlási folyamat kiemelt figyelmet élvez, s az sem, hogy sokaknak egyből eszébe jutott Biden kampányígérete két évvel ezelőttről, mely szerint az ország összetételének tükrözését célozva fekete nőt fog jelölni egy esetlegesen megüresedő legfelsőbb bírósági pozícióra.

Az amerikai elnök a napokban megerősítette korábbi fogadalmát, amely igencsak megosztja a társadalmat.

A bőrszín és nem szerinti szelekció mellett több liberális sajtóorgánum érvelt. A USA Today szerzője igyekezett nyugalomra inteni az olvasót, mondván Biden számos, a munkára alkalmas személy közül válogathat; így azt is megteheti, hogy az említett kritériumokat figyelembe vegye, hiszen ekképpen is fog megfelelően képzett bírót találni. Felvetették továbbá, hogy korábban republikánus elnökök, nevezetesen Ronald Reagan és Donald Trump hasonló módon határozták el, hogy hölgyet jelölnek a Legfelsőbb Bíróságba.

Az ellenzők táborát ugyanakkor nem csupán konzervatív érzelműek erősítik. Az ABC News és az Ipsos reprezentatív közvélemény-kutatása szerint

az emberek mindössze 23%-a támogatja, hogy Biden csak és kizárólag fekete nők közül válogasson, míg 76%-uk jobban örülne, ha a származási és nemi kritériumokat kizárva, az összes lehetséges kandidátust felmérve találná meg az elnök Breyer utódját.

Természetesen a megkérdezettek között magas a pártelfogultság szerinti kilengés, ám a demokrata kötődésűek többsége (54%) még így is a Biden-féle szelekciós módszer ellen foglalt állást.

Szemlézte: Irlanda Balázs

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon!