08/06/2023

Media appearances

Az Európai Parlamentnek együtt kell működnie a magyar uniós elnökséggel – nemzetközi jogállamisági konferencia a Danube Institute-ban

Az EU soros elnökségi feladatait ellátni nemcsak joga, hanem kötelessége is Magyarországnak – jelentette ki Bóka János, az Igazságügyi Minisztérium Európai Ügyekért Felelős államtitkára a Danube Institute 2023. június 6-i konferenciáján.

Az államtitkár megerősítette, hogy az Európai Parlamentből érkező politikai támadások ellenére nincs napirenden a Tanácsban Magyarország soros elnökségének megkérdőjelezése vagy elhalasztása. Hozzátette, bízik abban, hogy az Európai Parlament is az uniós jogot tiszteletben tartva jár majd el, és a lojális együttműködés elvének megfelelően, a magyar elnökség alatt is konstruktívan együttműködik a Tanáccsal.

Az államtitkár ismertette az Unió különböző, jogállamisági címszó alatt létrehozott eljárásait is, köztük azokat, amelyek folyamatban vannak hazánkkal szemben. Kiemelte: az eljárások eredeti célja az volt, hogy egymást kiegészítve hatékonyabbá tegyék a rendszert, azonban a gyakorlatban olyan bonyolult mátrix jött létre, amely csökkenti a hatékonyságot és nehezíti a párbeszédet. Az uniós források felfüggesztéséről szóló kondicionalitási eljárással kapcsolatban elmondta, még bizonytalan, hogy jogállamisági eljárással állunk-e szemben, vagy az eljárás ténylegesen a költségvetés védelméről szól.

A tudományos szakmai háttérrel is rendelkező államtitkár szerint a jogállamiság fogalma eredendően politikai természetű, mivel a hatalomgyakorlás módjáról szól. Ezt a fogalmat fordították le a jog nyelvére, manapság pedig az európai színtéren újra politizálják. Meglátása szerint a Magyarország és az uniós intézményrendszer közötti politikai viták a föderális Európa hívei és a Nemzetek Európája képviselői közötti ellentétekre vezethetők vissza.

A konferencián a jog- és a politikatudomány hazai és nemzetközi képviselői is megosztották gondolataikat. Varga Csaba a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzor emeritusa nemrégiben angol és magyar nyelven is megjelent, „Jogállamiság- viták közegében” c. könyvének fő megállapításait összegezte. Kifejtette, hogy a jogállamiság fogalmi tartalma a rendszerváltozás óta vitatott Magyarországon, amely abból is adódik, hogy a jogállamiság számos értéket tartalmaz, amelyek versengenek egymással, emiatt nem minden jogállamisági kérdést lehet egyszerűen megválaszolni. Rávilágított arra is, hogyan alakult ki és változott a jogállamiság fogalma a különböző európai országokban, s hogyan politizálódott át napjainkra a fogalom.

Gadi Taub a Jeruzsálemi Héber Egyetem Federmann Közpolitikai Iskolájának vezető oktatója a közelmúltban bevezetni kívánt izraeli igazságügyi reform meghiúsulásának körülményeit mutatta be előadásában. Előadásából kiderült, hogy bár az igazságügyi reform elleni tüntetéseket a demokrácia győzelmeként mutatták be a sajtóban, valójában éppen az ellenkezője történt: a demokrácia vallott kudarcot a partikuláris érdekekkel szemben. Véleménye szerint ugyanis Izraelben a bíróságok túlhatalma és túlzott politikai befolyása miatt jurisztokratikus rendszer alakult ki.

Stumpf István egyetemi tanár, korábbi alkotmánybíró és miniszterelnökséget vezető miniszter a magyar Alkotmánybíróság rendszerváltozástól kezdve végbement fejlődését mutatta be. Rámutatott a testület jogállami átmenetben játszott kiemelt szerepére, valamint az első évtizedeit jellemző bírói aktivizmusra. Az Alkotmánybíróság 2010-et követően új funkcióval bővült, mely szerint a globalizálódó világban, különösen az Európai Unió kontextusában biztosítja a nemzeti szuverenitás és magyar alkotmányos identitás védelmét.

James Allan a Queenslandi Egyetem jogász professzora szerint létezik egy trend, amely a hagyományos demokráciafogalmat új demokráciafogalommal próbálja felváltani. A hagyományos fogalom a demokrácia procedurális jellegére, a népképviseletre és a többségi elvre összpontosít. Az új definíciós törekvések morális megközelítést alkalmaznak és tartalmi követelményeket próbálnak előírni, amelyek alapján csak bizonyos politikai döntések számíthatnak demokratikusnak, míg mások – mivel megbuknak az önkényesen meghatározott „morális teszten” – nem lehetnek demokratikusak. Az új fogalomértelmezés veszélyt jelent a klasszikus demokráciára, mert a gyakorlatban leszűkíti a demokratikus vita és érvelés lehetőségét.

Gát Ákos Bence, a konferencia kezdeményezője, a Danube Institute külkapcsolati vezetője és az NKE kutatója levezette, hogyan alakult ki az európai uniós jogállamiság-vita az elmúlt 12 évben. Konkrét példákat említve rámutatott az EU-s intézmények újabb és újabb „jogállamisági” eszközeinek ellentmondásaira. Többek között az Európai Unió Tanácsának Jogi Szolgálata által kiadott szakvéleményt idézve felhívta a figyelmet arra, hogy az EU által létrehozott jogállamisági eszközöknek nincs megfelelő jogalapja, ami hatványozottan súlyos aggályokat vet fel a kondicionalitási rendelet esetében, amelyen keresztül forrásokat próbálnak elvonni Magyarországtól. A szakértő szerint egységes tudományos iskolát kellene létrehozni azoknak a szerzőknek az összefogásával, akik vállalják az érveken alapuló vitát a jelenlegi fősodorral és kritikai szemléletet alkalmazva közelítenek az uniós jogállamisági témakörhöz.

Danube Institute

  1. 06. 07.