Blog

Biden szerint a fehér felsőbbrendűség-tudat jelenti az elsőszámú terrorkockázatot az Egyesült Államokban

Azt az FBI igazgatója is beismerte, hogy az utóbbi években a terrorcselekményeket illető fókusz egyre inkább belföldi csoportokra terelődött.

Azt az FBI igazgatója is beismerte, hogy az utóbbi években a terrorcselekményeket illető fókusz egyre inkább belföldi csoportokra terelődött.

A napokban megtartotta első száz napját összegző beszédét a kongresszus előtt Joe Biden. A bő egy órás eseményen a demokrata elnök számos témát érintett, kiemelt hangsúlyt helyezve a történelmi mértékű gazdaságösztönző csomagokra és a gazdagabb rétegek megadóztatására. Mint kijelentette, az intézkedések felemelik majd az országot, amely így képes lesz versenyben maradni a legnagyobb riválissal, Kínával.


Beszéde során Biden kitért a terrorizmusra is. Eleinte a már jól ismert, külföldi bázisokkal rendelkező szervezeteket (például az al-Kaidát) említette meg fokozódó veszélyforrásként, majd leszögezte, hogy továbbra is ébernek kell maradni a törékeny államok területén jelenlévő csoportokkal szemben – számol be az eseményről a National Review.  Ezután az elnök hozzátette: manapság a leghalálosabb terroristaveszélyt a fehér felsőbbrendűség-tudat által motivált csoportok jelentik. Szónoklata közben egy pillanatra el is tért papírra vetett mondandójától és úgy fogalmazott, hogy


a fehér felsőbbrendűség egyenlő a terrorizmussal.

Kijelentését Biden az USA hírszerző ügynökségeinek megállapításaira hivatkozva igyekezett alátámasztani. A még Trump által kinevezett FBI-főnök, Christopher Wray két hónapja arról beszélt a kongresszus előtt, hogy a belföldi terrorizmus már régóta terjed az országban, és komoly kihívást jelent a jövőben is.


Olyannyira súlyosnak véltük a faji és etnikai alapú erőszakos extrémizmust, hogy 2019 júniusában a legmagasabb szintű fenyegetések közé soroltuk, egy kategóriába az ISIS-szel

– fejtette ki a volt amerikai elnökkel többször is összetűzésbe keveredő Wray.


A titkosszolgálat igazgatója azt is a törvényhozók tudtára adta, hogy a belföldi terrorizmust vizsgálva az ügyek nagy részében szerepet játszik a fehér felsőbbrendűség, habár ezután éppen azt panaszolta, hogy az eseteket egyre nehezebb kategorizálni, mivel a szélsőséges elkövetőket motiváló ideológiák egyre kevésbé koherensek, többfelé ágaznak, és nehéz bárhova is besorolni őket. „Bizonyos esetekben teljesen személyre szabott, több nézetből szemezgető, akár egyéni sérelmekkel is kombinált hitrendszerrel szembesülünk” – magyarázta.

Szemlézte: Irlanda Balázs