Blog

Bill Gates: hatalmas hiba volt a Jeffrey Epsteinnel való kapcsolat

Bill Gates kijelentette, hogy élete egyik legnagyobb hibájaként könyveli el Jeffrey Epsteinnel való kapcsolatát. Elmondása szerint ez válásában is nagy szerepet játszott.

Bill Gates kijelentette, hogy élete egyik legnagyobb hibájaként könyveli el Jeffrey Epsteinnel való kapcsolatát. Elmondása szerint ez válásában is nagy szerepet játszott.

A Gates házaspár a napokban véglegesítette huszonhét éves házasságának lezárását, azonban a bírósági dokumentumokból nem derült ki, hogyan osztják el a 150 milliárd dolláros vagyont – írja az ügyről szóló cikkében a Daily Wire.

Az is csak jelentésekből derült ki, hogy korábban Bill Gates sarkallta arra a szexuális bűnöző Epsteint, hogy formálja újra a közéleti imázsát, miután elkezdtek terjedni a szexuális bűncselekményeiről szóló hírek a nyilvánosság körében is. A The Daily Beast szerint Gates

arra ösztönözte Epsteint, hogy rehabilitálja a médiában megjelenő képét, miután 2008 -ban bűnösnek vallotta magát, amiért kiskorút prostitúcióra kért. Megbeszélték azt is, hogy Epstein részt fog venni a Bill és Melinda Gates Alapítványban.

Egy másik forrás azt is elárulta a Daily Beast-nek, hogy az Epstein New York -i kúriájában tartott találkozók tökéletes alkalmat adnak Bill Gates-nek, hogy elmeneküljön Melindától. Ennek ellenére most Gates a CNN műsorvezetőjének, Anderson Coopernek adott interjújában azt mondta, hogy nem kellett volna kapcsolatban állnia Epsteinnel. Véleménye szerint „óriási hiba volt időt tölteni vele, hitelességet adni neki, és ott lenni nála”. Gates hozzátette, hogy „több Epsteinnel elköltött vacsorája” abban a reményben történt, hogy a kapcsolatai révén képes lesz milliárd dolláros támogatást szerezni a globális egészségügyi projektekhez.

Érdekes módon Epstein múltja akkor teljesen elfogadhatónak számított számára, és hasznot húzott belőle, azonban most, amikor negatív fényt vet rá a kapcsolat, máris rossz színben kezdi el feltüntetni a gyanús körülmények között elhunyt barátját.

gates_belso_1.jpg


A világ negyedik leggazdagabb embere a válását „szomorú mérföldkőnek” nevezte, mivel elmondása szerint Melinda nagyszerű ember, és ez a partnerség, amely véget ért, óriási szomorúsággal tölti el. A Bill és Melinda Gates Alapítvány csaknem 50 milliárd dollár vagyonnal rendelkezik, és a világ egyik legerősebb nonprofit szervezete. Az alapítvány közlése szerint bár Bill és Melinda Gates megpróbál társelnökként együttműködni, Melinda két éven belül lemond a posztjáról, ha a partnerség már nem lesz eredményes.

Az Alapítvány egyébként támogatja az úgynevezett „családtervezési” kezdeményezéseket is, amelyek alatt ők elsősorban a Planned Parenthood segítését értik,

amely szervezet olyan mértékben harcol foggal-körömmel az abortuszért, hogy saját vezetőjét is képes volt kirúgni, mert interjúi során nem hangsúlyozta elégszer az abortusz fontosságát. Kirúgásakor még csak azt sem vették figyelembe, hogy nemrégiben elvetélt. 2012-ben például a Gates Alapítvány egymilliárd dollárt ajánlott fel a Planned Parenthood-nak, hogy 2020-ig elérhesse kitűzött céljait.

Szemlézte: Spiesz Bianka