A beszélgetést Szalai Zoltán nyitotta, Angela Merkel politikai teljesítményét értékelve. A leköszönt kancellár tevékenységét két oldalról szokták megközelíteni. Az egyik álláspont szerint: több mint 16 éves kormányzása alatt meghonosította a modern konzervativizmust, és gazdaságilag prosperáló Németországot hagyott maga után. A kritikus oldal úgy véli, a kancellár a keresztény-konzervatív értékek teljes feladását választotta, és a saját pártját, a CDU-t kiüresítette.
Az új szövetségi kormány összetétele kapcsán kiemelte, hogy a külügyminiszteri tárcát Annalena Baerbock, a zöldek vezetője fogja kapni, az FDP, vagyis a liberálisok Christian Lindnerrel az élén a pénzügyminiszteri posztot tudhatják magukénak, a kancellárt pedig az SPD adja Olaf Scholz személyében. Új irányvonalnak nevezte, hogy a következő ciklusban
az állam nagyobb hatást kíván gyakorolni a gyermekek jogai felett, és az újhullámos baloldali „woke” ideológiát helyezi előtérbe.
Nógrádi György rávilágított arra, hogy a parlamenti választások előtt hosszú ideig a CDU-CSU pártkoalíció vezetett, viszont Armin Laschet, jobboldali kancellárjelölt nem volt eléggé karizmatikus, botrányai miatt a választópolgárok nem szavaztak bizalmat a kereszténydemokratáknak. Úgy látja, hogy Baerbock is – a választási kampány huzamosabb részében – a jó marketingnek köszönhetően nagyon erős volt, viszont plágiumbotránya miatt (jogosulatlan doktori ösztöndíj) lemorzsolódott. A kancellári verseny befutója így Olaf Scholz lett, aki nyugodt és higgadt, kormányzóképes erő benyomását keltette a német választópolgárok nagy részében. Az FDP konflituskereső lehet ebben a koalícióban, lesznek parázs pillanatok. A Baerbock-féle külpolitika pedig nem lesz Magyarországra nézve konfliktusmentes, viszont – megjegyezte – a kancellár szokta meghatározni a külpolitika irányvonalát. 
Pócza István komplikált helyzetnek látja, hogy három pártnak kell összehangolnia álláspontjait. Scholznak bizonyítania kell a német állampolgároknak kancellári rátermettségét, és azt, hogy erős kormányt képes felállítani. Véleménye szerint
konfliktusos időszak elé néz a német kormány, mivel a franciákban és az olaszokban egyre nagyobb a feszültség a német uniós nyomásgyakorlás miatt.
Szalai Zoltán szintén az FDP-t látja konfrontatívnak a koalícióban. Az újraértelmezett emberi jogi kérdéseken át fognak tudni lendülni, viszont a gazdaságpolitikai kérdésekben a vita borítékolható, mivel ők keményebb fiskális politikát terveznek. A CDU jövője kapcsán a főszerkesztő kiemelte, hogy a következő elnökválasztásukon dől majd el, milyen irányba megy tovább a párt.
Pócza István kérdésére, hogy milyen migrációs politikát kíván majd folytatni a következő vezetés, Nógrádi György elmondta: a legesélyesebb pártok a választási kampányban szándékosan kerülték ezt a témát, csak az AFD képviselt markáns álláspontot ez ügyben. Szerinte a német társadalom nem szeretne több bevándorlót, az új kormány viszont másképpen látja, ez előrevetíti a feszültséget a politika és a választópolgárok között. Szalai Zoltán is rámutatott, hogy
a baloldali-zöld-liberális koalíció továbbra is a multikulturalizmust tartja prioritásnak, így a migrációnak nem fogja útját állni.
Mindezt úgy vállalják fel, hogy a 2015-ben érkezett bevándorlók többsége még mai napig nem tudott integrálódni.
Pócza István felidézte a kurd katonai delegáció nemrégiben történt látogatását a Lónyay-Hatvany-villában, akik a BLA|globus biztonságpolitikai programsorozat keretében tartott kerekasztal-beszélgetésen elmondták, hogy Irakba is több elvándorolt állampolgár tért vissza Európából, mivel átverik őket az embercsempészek a németországi biztos megélhetéssel, azzal biztatják őket, hogy munka nélkül is jobban fognak élni.
A közönség számos kérdést tett fel a német jobboldal elsorvadásáról, valamint a zöldpolitikáról. Szalai Zoltán szerint a német jobboldal a második világháború után nem tudott kialakítani szellemi hátországot, és nem tudta befolyásolni ténylegesen a társadalmi gondolkodást. A legnagyobb probléma, hogy az oktatás területén nem tudták megvetni a lábukat. Közép- és hosszú távon megfelelő politikának látja a zöld stratégiát, viszont ezt uniós szinten nem lehet a tagállamokra ráerőltetni különböző adottságaik miatt. Nógrádi György kiemelte, hogy a japán atomkatasztrófa után az volt az általános politika, hogy nem lesz több atomerőmű Németországban, és ebben konzisztensen képviselik az álláspontjukat. Szalai Zoltán meglátása szerint az új német kormány egy teljesen újfajta világot és kultúrát szeretne megteremteni, amelyet nem szerves fejlődéssel képzelnek el, hanem radikális változással.
Írta: Tombor Levente
