A Danube Institute az Egyesült Királyság posztliberális fordulatáról és a brit konzervativizmus jövőjéről szervezett konferenciát. Hogyan tudja megtartani vezető szerepét a Brit Konzervatív Párt a jövőben?
Az esemény elsősorban az elméleti kategóriák tisztázására szorítkozott, tényeket rögzítve a brit politika állapotáról, és megvitatva számos újszerű felvetést. Nem kerülték meg a kényes kérdéseket sem: egy külön panel tárgyalta, hogy mi az, amit a brit konzervativizmus a klasszikus liberalizmustól átvett, s mi az, amiben komolyan különbözik. A konferencia résztvevői elsősorban a különbözőségeket emelték ki. Leszögezték, hogy a neoliberális gazdaságpolitikai fordulat valóban a konzervatívok műve volt az 1980-as években, de felmutatták azt is, hogy az igazán ideológia-hű jobboldaliak már akkor és még sokkal korábban, a második világháború után is ellenezték a konzervatívok ennyire kapitalizmus-barát irányba fordulását. Hamarosan szó volt arról is, hogy ez nem csak azt jelenti, hogy nagyobb állami szerepvállalást kíván a társadalom, hanem közösségek, közintézmények újjáépítését is. A Brexit utáni világban erre a feladatra leginkább a Konzervatív Párt lehet alkalmas, hiszen ez volt képes széles koalíciót építeni többféle választói csoport között, míg a Munkáspárt szavazói bázisa roppantul leszűkült. Ezenkívül hangsúlyozták azt is, hogy
a konzervativizmus hagyományának szerves részét képezik olyan kurrens témák, mint a környezetvédelem.
Ezt könnyen lehet kapcsolni a hazaszeretet és a lakóhely megőrzésének hagyományos konzervatív értékrendszeréhez, ilyen módon szólni az emberekhez a konzervativizmus „nyelvén”.
A konferencia leszögezte, hogy a régi jó gyakorlatokhoz való visszafordulás és azoknak felújítása most a feladata a Konzervatív Pártnak. Szó esett a továbbiakban arról is, hogy milyen irányokba kell elindulnia az új konzervativizmusnak új erőit felhasználva. Philip Blond amellett érvelt, hogy a konzervativizmusnak szükségszerű, hogy nemzetek fölött szervezze meg magát, hiszen így menekülhet meg a populizmus és a nacionalizmus rémeitől, s így viheti győzelemre a nyugati kultúrát. Ez természetesen heves vitát robbantott ki, amely jól modellezte a kortárs konzervativizmus dilemmáját a nagyra értékelt nemzeti érdekek és a birodalmi hatékonyság között. A konferencián tisztázódott, hogy természetesen
nem központi birodalmat kell építeni, hanem összefogást létrehozni a nemzetállamok között, megfelelően egyensúlyozva a nemzetek fölötti túlhatalom és a széthullás veszélyei között.
A nemzetközi rendszerre vonatkozó elképzelések után szó volt arról is, hogy a konzervativizmusnak meg kell nyernie az új generációkért folyó ideológiai konfliktust is. Eric Kaufmann azt hangsúlyozta, hogy a kultúrharc, a „woke” irányzatok elleni küzdelemnek elsődlegesnek kell lennie, hiszen ha ez a front elvész, a teljes konzervatív ideológia bukását jelentheti.
Egyszerűen eltűnnek azok az emberek, akik a konzervativizmus elképzeléseit igaznak tarthatják, generációs alapon kihalnak, ha a „woke” gondolatvilág képes egyeduralmat kialakítani a fiatalok gondolkodása felett.
Danny Kruger, jelenlevő brit parlamenti képviselő megemlítette: fontos, hogy francia mintára az állam részt vegyen a fiatalok nevelésében, olyan keretrendszereket kialakítva, amelyek egészséges és független közösségeket hozhatnak létre.
A konferencia tisztázta a brit konzervatívok jelenlegi politikai helyzetét, lehetséges feladatait és természetesen lehetőséget adott arra, hogy a magyar és brit konzervatív gondolkodók röviden eszmét cseréljenek. Az ilyen típusú konferenciák alkalmasak arra is, hogy a két társadalom között minél több és minél szorosabb kapcsolat létesüljön, és lehetővé váljon a hasonszőrű politikai csoportok között gondolatok és elképzelések cseréje.
Írta: Farkas Dániel
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon!
