A Spectator munkatársa furcsának tartja azt a szabályt, amely megakadályozhatja Marine Le Pen és Eric Zemmour indulását a néhány hét múlva esedékes elnökválasztáson.
Vészesen közeledik a francia elnökválasztás, ám még mindig nem biztos, hogy ki állhat egyáltalán rajthoz. Az előzetes felmérések, fogadóirodák és szakértők továbbra is Emmanuel Macron újraválasztását jósolják, a Spectator brit kiadásának szerzője szerint ugyanakkor a jelenlegi helyzet fényében megér egy misét a francia demokrácia működésének egyik csavarja.
Jonathan Miller néhány évtizedet visszatekintve felidézi az egykori híres államférfi, Charles De Gaulle személyét, aki úgy álmodta meg az Ötödik Köztársaságot, hogy az ország legfontosabb politikai szereplőjévé váló köztársasági elnök székétől távol tartsa a szélsőséges jelölteket. Ennek egyik megnyilvánulása az az alkotmányos szabály, amelynek értelmében az elnökválasztáson való elinduláshoz szükséges minimum 500 választott képviselő írásos támogatása 30 különböző megyéből úgy, hogy az aláírások legfeljebb 10%-a származhat egy megyéből.
Ahogy a szerző visszaemlékszik, korábban ez nem igazán jelentett akadályt, mivel polgármesterek és egyéb megválasztott tisztviselők tízezrei egészen szerteágazó nézetű jelölteket segítettek a rajtvonalhoz. Szerinte azonban a politikai hatalom mára olyannyira a nagyvárosokban összpontosul, hogy a feladat egyre nehezebbé válik a kandidátusok számára.
Mindez pedig már nem is csak a szélsőséges, illetve a főáramon jócskán kívül eső aspiránsokat morzsolhatja le, hanem akár a széles társadalmi bázissal rendelkezőket is.
E folyamat lehetséges kezdetére utalnak legalábbis a Miller által ismertetett, február 10-én aktuális adatok. Nem nagy meglepetés, hogy Emmanuel Macron jelenlegi elnök izzadtságmentesen zsebelte be a szükséges aláírásokat, de az 1-1 mérsékelt jobb- és baloldali jelölt szintén aránylag hamar megugrotta a küszöböt. A többi elnökségre pályázó politikus ugyanakkor alaposan megszenved/megszenvedett a támogatások összegyűjtésével. A France Info helyi hírportál friss tájékoztatása szerint ugyanis az alapos politikai beágyazottságnak örvendő három jelölt mellett/mögött a többi ismert szereplő a határérték körül vagy attól nem messze mozog a benyújtás végdátuma előtt három héttel.
Mindez azért érdekes, mert a három betonbiztos induló a felmérések szerint közel sem egyenlő a három legnépszerűbb jelölttel.
A baloldali Jean-Luc Mélenchon, valamint a jobboldali Marine Le Pen és Eric Zemmour mind 10% feletti támogatottsági mutatókkal rendelkeznek, ám az aláírásokkal mindhárman alaposan megszenvedtek/megszenvednek. Mindeközben Anne Hidalgo párizsi polgármester különösebb erőfeszítés nélkül képes volt elérni a küszöböt, noha szinte borítékolható, hogy a választás során nem lesz tényező.
Dióhéjban tehát – összegez a brit magazin szerzője – arról van szó, hogy a választópolgárok körében relatíve magas támogatást élvező politikusok már az elnökválasztás első körének kezdete előtt könnyen (és talán egyre könnyebben) elvérezhetnek azokkal szemben, akik ugyan kevésbé népszerűek, ámde jól kiépített politikai kapcsolatrendszerrel rendelkeznek. E jelenség felerősödése alaposan kérdőre vonhatja a választás legitimációját, s ezzel együtt Franciaország renoméját, mint a demokrácia egyik régi erőde. A probléma továbbá társadalmi elégedetlenséget, rosszabb esetben tömeges tüntetéseket is szíthat a jövőben. Nem véletlen, hogy a jelenleg hatályos szabályozás megreformálásának gondolata egyre gyakrabban felmerül, és vélhetően a közeljövőben is közbeszéd tárgya lesz a nyugat-európai országban.
Szemlézte: Irlanda Balázs
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon!
