Donald Trump vezetése alatt az USA nemzetbiztonsági rendszere a vállalatok igazgatóságaihoz hasonlóan működhet. Nikolas K. Gosdev a National Interest hasábjain azt elemzi, hogy az amerikai külpolitika hogyan fog alakulni, és ebben milyen szerepe van a kormányzat felépítésének, az elnöki csapat, a minisztériumok és a kongresszus kapcsolatainak.
Hogyan kezelne egy Japán és Kína közötti háború közeli válsághelyzetet Donald Trump? Gvosdev ezzel a gondolatkísérlettel kezdi cikkét és a következőre jut: a Trump-kormányzat különböző minisztériumai, a Fehér Ház és a tanácsadók egymással versenyezve mutatnák be az elnöknek a különböző megoldási terveket.
A hagyományos hierarchia és a parancsok láncolata felbomlana, és az sem kizárt, hogy végül – a szíriai biológiai és kémiai tömegpusztító fegyverek leszereléséhez hasonlóan – orosz közvetítéssel oldanák meg a konfliktust. A szerző szerint ez a szcenárió, ami az USA világpolitikai szerepvesztésével jár, nem is olyan elképzelhetetlen.
Az USA, mint világhatalom vezetése meghaladja egy ember, az elnök vagy akár közvetlen környezetének a képességeit – érvel Gvosdev. A tíz-ötven szabály értelmében az elnök egyszerre tíz fontos üggyel tud foglalkozni, míg a nemzetbiztonsági csapatának vezetői további ötvenért felelősek. Rengeteg további ügyet pedig alsóbb szintekre kell delegálni. El kell kerülni, hogy a Fehér Ház a nemzetbiztonság vezetéséhez túl kicsi, ellenben szükségtelen háborúk és felfordulások okozásához elég túlterjeszkedő legyen.
Trump egy összetett nemzetbiztonsági rendszert örököl, habár törvényileg nem kötelezett ennek minden elemét átvennie. A vezető kormánytisztviselőit a szenátusnak kell megszavaznia és egy formális nemzetbiztonsági tanácsot kell alakítani. Ugyanakkor csak a hagyomány az alapja annak, hogy nemzetbiztonsági tanácsadója van az elnöknek: a Fehér Ház munkatársai is részt vesznek a külpolitika koordinálásában és az alelnöknek is kiemelt külpolitikai szerepe van.
Különböző formái lehetnek a feladatok felosztásának. A nemzetbiztonsági tanácsadó az elnök „alteregójaként” egy külpolitikai stratégia megvalósítását vezeti. Ebben az esetben a kormányzat tagjai inkább a megvalósításért, mint a szakpolitika tervezésért felelősek. Ez a „Nixon-Kissinger modell”. Ronald Reaganhez kötődik egy fordított struktúra. Ebben a modellben az elnök elképzeléseihez hasonló nézeteket valló emberek vezetik a minisztériumokat, a nemzetbiztonsági tanácsadó pedig csak az elnök segédje.
Az idősebb Bush elnök kormányzata egy hibrid modellt követett, melyben a Fehér Ház csapata, a nemzetbiztonsági tanácsadó és a miniszterek osztoztak a felelősségben. Ez azért tudott működni, mert a szereplők együttműködtek és konszenzusos megoldást tudtak találni a kiemelt ügyekben.
Gvosdev szerint a Reagan- és Bush-féle modell nem áll meg a lábán, ha az elnök a kabinettagok kinevezésekor a személyes preferenciáit helyezi az előtérbe a politika feltételek, a szenátus támogatása elé. Szintén instabil lehet a rendszer, ha az elnök kiegyensúlyozott akar lenni és egymással ellentétes elképzelésű kabinettagokat nevez ki. Ebben az esetben erősebbé válhat a Fehér Ház irányító szerepe, de az elnök ellenállásba ütközhet a döntései során.
A Fehér Ház-központú nemzetbiztonsági rendszert többek között a jogi keretek miatt is választották az amerikai elnökök. A minisztériumok és a kabinet tagjai a kongresszusnak tartoznak elszámolással, míg a Fehér Ház csapatának nincsenek ilyen kötöttségei, az elnök kikerülheti a bürokratikus korlátokat. Ez nagyobb mozgásteret adhat rövid távon, viszont a valójában külpolitikai célok elérését hátráltathatja.
Trump különleges helyzetben van. Nincsenek a csapatában a szenátusi vagy külügyi tapasztalattal rendelkező bizalmasai. Trump nézetei a több évtizedes „kétpárti konszenzussal”, így a szenátorok elképzeléseivel is szembemennek.
Donald Trump az üzleti életben szerzett vezetési tapasztalatait folytathatja elnöksége során, így a Fehér Ház és a kabinetje is a vállalati boardok: igazgatótanácsok és felügyelőbizottságok mintájára működhetnek a jövőben. Habár az analógia nem tökéletes, a kabinet az igazgatótanács vagy végrehajtó testület, míg a Fehér Ház csapata a felügyelőbizottság szerepét töltheti be. Gosdev szerint talán itt az ideje, hogy Amerika üzleti elvek alapján működtesse a külpolitikáját.
Szemlézte: Szászi Áron
