Blog

Csehország jobbra tart

Október nyolcadikán és kilencedikén lezajlottak a cseh alsóházi választások. A voksolást százalékosan a SPOLU nevű pártszövetség nyerte, kevéssel előzve az Andrej Babis vezette ANO-t.

Október nyolcadikán és kilencedikén lezajlottak a cseh alsóházi választások. A voksolást százalékosan a SPOLU nevű pártszövetség nyerte, kevéssel előzve az Andrej Babis vezette ANO-t.

A választásokat egy komoly belpolitikai beavatkozás előzte meg. A nyugati újságírók által nyilvánosságra hozott Pandora papírokban ugyanis a cseh kormányfő neve is szerepelt. A cikkek szerint ugyanis Babis nemrég egy francia villát vett meg. Megjegyzendő azonban, hogy a kormányfő politikai pályája előtt sikeres üzletember volt, s

jelenleg is igen nagy cégeknek a vezetője. Bevételei így e tevékenységből származnak, de ezt valahogy a liberális lapok mindig elfelejtették megemlíteni.

A választások előtt a mainstream sajtó sokáig a Kalózok pártszövetségét tartotta a favoritnak (értsd: az ő szekerüket tolta). A baloldali, liberális szövetséggel már egy korábbi cikkünkben is foglalkoztunk. A Kalozók és a velük szövetkező STAN azonban csúnyán leszerepelt a voksoláson, s csak 37 mandátumot szereztek meg (a Kalózok csak négyet), ami a harmadik helyre volt elég. A Kalózok helyzete annyira súlyos, hogy önálló frakciót sem tudnának alakítani egyedül, így a parlamentben is a STAN-nel közösen fognak dolgozni.

Százalékosan az első helyen a SPOLU nevű pártszövetség végzett. Csak százalékosan, hiszen a mandátumokat tekintve az ANO egyel többet szerzett, mint a centrista-jobboldali formáció. Az eredmények rendkívül szorosak voltak, hiszen „csupán” 35.000 szavazat választotta el a két tábort.

A pártszövetség három pártból áll: polgári demokrata ODS, a kereszténydemokrata KDU-ČSL és a liberális-konzervatív TOP09. E pártok közül kettő (a TOP09 és az KDU-CSL) az Európai Néppárthoz tartozik, míg az ODS a konzervatív ECR táborát erősíti az Európai Parlamentben. A SPOLU összesen 71 mandátumot szerzett, ebből 34-et az ODS, 23-at a KDU-CSL és 14-et a TOP09. Fontos megjegyezni, hogy e pártok csak választási szövetséget kötöttek, a parlamenten belül önálló frakciókat hoznak létre Mellettük még a parlamentbe jutott az erősen EU-ellenes és kilépéspárti SPD is 20 mandátummal.

Érdekesség, hogy míg nyugaton a baloldali pártok előretörését láthatjuk, addig Közép-Európában e politikai formációk folyamatosan gyengülnek.

Ennek remek példája a mostani cseh voksolás, hisz mind a szociáldemokraták, mind a kommunisták kiestek a parlamentből, s történelmi mélypontra került a támogatottságuk. Miközben Németországban piros-zöld kormány alakul, miközben Spanyolországot a szocialisták a szélsőbaloldallal együtt kormányozzák, addig Csehországban a parlament több mint felét a jobboldali pártok alkotják.

 

A választások után minden szem Miloš Zeman államfőt figyelte, hogy kinek ad kormányalakítási megbízást. A cseh elnök azonban a választás alatt rosszul lett, s azóta is kórházban kezelik. A folyamat megindításában ugyanakkor kulcsfontosságú a szerepe, hisz csak az államfői felkérés után indulhatnak meg hivatalosan a koalíciós tárgyalások. Zeman betegsége miatt azonban kérdéses, hogy mikor kerülhet erre sor.

Előzetesen Zeman azt mondta, hogy a legnagyobb pártot fogja felkérni. Itt fontos kiemelni, hogy pártról beszélt s nem szövetségről, ami alapján az ANO lenne az első választás. Andrej Babis azonban egy másfél hetes huzavona után bejelentette, hogy nem fogadná el a kormányalakítási felkérést, s pártja mindenképp ellenzékbe vonul. Emellett visszavonta azokat a korábbi állításait is, hogy egy választási vereség után visszavonul a politikától. Az ANO után így a SPOLU tagpártjaira, azon belül is az ODS-re vár a kormányalakítás. A miniszterelnök jelöltjük a párt és a pártszövetség elnöke Petr Fiala.

Fiala korábban bírálta az EU-t a Magyarország ellen intézett támadások miatt. Emellett erősen migráció ellenes és elutasítja az azonos neműek házasságát.

A SPOLU pártjainak azonban mindenképp kell a Stan és a Kalózok támogatása, hisz csak együtt lenne meg a többségük a 200 fős alsóházban.

A baloldali média idehaza úgy próbálja eladni a csehországi eseményeket, mintha a Fidesz elveszítette volna egyetlen cseh szövetségét. Tény, hogy remek volt az együttműködés Babis-sal de semmi nem akadályozza meg azt, hogy a magyar kormány jó viszonyt ápoljon egy szintén konzervatív vezetésű Csehországgal. Azt már csak halkan jegyezzük meg, hogy a V4-ek keretein belül Orbán Viktor az igencsak baloldali szlovák Robert Ficoval is együtt tudott működni.

Írta: Lukács Zoltán Marcell