Blog

Donald Trump és a NATO kapcsolata: milyen perspektívák dominálnak?

Donald Trump, az USA volt elnöke, és a demokraták jelenlegi kihívója figyelmemre méltó kapcsolatokat ápol a NATO-val.

Donald Trump, az USA volt elnöke, és a demokraták jelenlegi kihívója figyelmemre méltó kapcsolatokat ápol a NATO-val.

A politikus szerint aggasztó ugyanis, hogy míg az Egyesült Államok GDP-jének több, mint 3%-át a védelmi kiadásokra fordította, addig ugyanez nem mondható el sok más NATO tagállamról. A Bloomberg forrásai alapján az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének valamennyi nemzetét aggasztja az a forgatókönyv, amely szerint ha Trump nyer az elnökválasztáson novemberben, akkor a NATO gyengül az államférfi szövetséghez való hozzáállásának megváltozásával. 

Trump elnöksége, amennyiben ő triumfál, aggasztóak lehetnek több európai tagállamnak.

Az üzleti életben is jelentős szerepet játszó, illetve eredményeket elérő Donald Trump kijelentette: a kollektív védelem alapelve számára megkérdőjelezhető, továbbá azon tagállamok, amelyek nem fordítanak kielégítő összeget saját védelmükre, szükséghelyzetben nem támaszkodhatnak az USA-ra. Előbbi abból a szempontból aggályos, hogy a kollektív védelem princípiuma a Washingtoni Szerződés fontos kitétele, 5. pontja.

 

Tegyük fel, hogy Trump győz, és betartja a NATO-val kapcsolatos ígéreteit. Mi vár így az euroatlanti térségre?

A tagállami költségvetések nagyobb százaléka invesztálódna a védelmi infrastruktúrába, továbbá a regionális kapcsolatok is erősödnének a szövetségen belül. Fontos faktor emellett, hogy a nemzeti hadseregek és fejlesztésük felértékelődne. Az USA, mivel önként csökkentené a szerepét az Észak-atlanti Szerződés Szervezetén belül, nagyobb hangsúlyt tudna fordítani egyrészt belügyeire, másrészt a szövetségen kívüli partnereire, esetleg kihívóira.

 natovedelem.jpg

Forrás: Bloomberg

 Egyértelmű tehát: a NATO-n belül döntő fontosságú az Egyesült Államok szerepvállalása.

Nyilvánvaló ugyanis, hogy az USA önkéntes visszalépése a szövetségi szerepvállalásban, bár hosszú távon felpezsdítené az európai tagállamok aktivitását, jelentősen visszavetné a szubjektív biztonságpercepciót, továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy a Washingtoni Szerződés mindegyik tagját ugyanúgy köti. Emiatt az 5. cikkely figyelmen kívül hagyása egyik csatlakozott nemzetnek sem opció. Összességében elmondható, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezetében az USA kulcsszerepet játszik, és az euroatlanti térség többi államának kifejezett érdekében áll felzárkózni a nagyhatalomhoz, ezzel is erősítve mind az objektív, mind a szubjektív biztonságpercepciót.

Szemlézte: Burzán Anna

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon