Blog

Egy amerikai klinikán hormongátló beavatkozásra bíztatnak egy 11 éves autista kisfiút

Pert indított egy apuka, Brenton Netz a minnesotai gender klinika ellen miután „nemi terápiájuk” során 9 éves autista fiát, Milest apukája beleegyezése nélkül rá akarták beszélni, hogy kezdje el a hormongátló kezelést.

Pert indított egy apuka, Brenton Netz a minnesotai gender klinika ellen miután „nemi terápiájuk” során 9 éves autista fiát, Milest apukája beleegyezése nélkül rá akarták beszélni, hogy kezdje el a hormongátló kezelést.

A Daily Wire beszámolója szerint Milest négyévesen diagnosztizálták autizmussal, majd anyukája 8 éves korában kezdte el a minnesortai klinika külön gender osztályán „nemi terápiára” járatni, miután a súlyos betegséggel küzdő kisfiú többször kifejezte, hogy nem fiú, hanem lány akar lenni. Netz elől azonban volt felesége mindezt eltitkolta.

A 11 éves autista kisfiút az említett „nemi terápián” egy transznemű orvos, Troy Weber-Brown diagnosztizálta nemi diszfóriával, majd kijelentette, hogy Miles transznemű leszbikus.

Netz honlapot készített SaveMilesGewirtz címmel, ahol bővebben beszámol jogi harcáról, valamint videójában kifejti, hogy elvált feleségétől, de közös felügyeleti jogot kaptak, így eszerint 50 százalékos beleszólása van a gyereket érintő egészségügyi, oktatási és vallási kérdésekbe. Az aggódó apukának tehát minden joga megvan ahhoz, hogy megakadályozza a további súlyos egészségügyi problémákat okozó hormongátló kezelést. 

A pert indító apuka aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy gyermekének valódi egészségügyi problémája évekig kezeletlenül maradt sőt, egyenesen azt állították, hogy egészségügyi problémája is meg fog oldódni, ha elkezdhetik a hormonkezelést.

A Family Research Council vezetője, Dr. Jennifer Bauwens meghökkentve hallotta Miles történetét, és az esetre reagálva felhívta a figyelmet arra, hogy felnőttek esetében hat hónapos megfigyelés után lehet megalapozottan megállapítani a nemi diszfóriát, azonban az autista kisfiút két hónap alatt diagnosztizálták.

Abigail Shrier, az Irreversible Damage: The Transgender Craze Seducing Our Daughters (magyarul: Visszafordíthatatlan károk: A transzőrület elcsábítja a lányainkat) című könyvében kifejtette: különböző tanulmányok bebizonyították, hogy fiúk esetében az autizmus gyakran nemi diszfóriát is előidéz, és emiatt gyakran bátorítják a nemváltoztatásra az ilyen gyerekeket. Míg Shrier könyvét tartalma miatt több helyen betiltották – melyről bővebben itt olvashatnak – addig többek közt a CentraCare klinikáin szabadon beszélhetik rá az autista gyerekeket is a hormongátló beavatkozásokra.

Miles apukája reméli, hogy ha megnyeri a pert és precedenst teremthet arra, hogy gender klinikák ne avatkozhassanak be ilyen könnyen kisgyerekek, különösen autista gyerekek nemi fejlődésébe. A Daily Wire beszámolója alapján azonban

a bíróságon gyakran az anyukáknak kedveznek, valamint az sem segít túl sokat a per sikerességében, hogy Minnesotában július 16-án már a gyerekek számára tartott úgynevezett konverziós terápiák tartását is betiltották.

Minnesotán kívül további 20 amerikai államban hoztak hasonló tiltást a konverziós terápiákat illetően. Az aggódó apuka azonban keresztény hite alapján annak ellenére is harcol fiáért, hogy egyelőre nem sok esélye van sőt, az eljárás még a közös felügyeleti jog újratárgyalását is eredményezheti.

Szemlézte: Morvay Sáron