Blog

Éhező Etiópia: Tigré, a háború áldozata

Az Etiópiát súlytó éhínség központja a háború által megviselt Tigré régió, ahol a falusiak az 1984-es éhínség megismétlődésétől tartanak, amely 1 millió áldozatot követelt. A konfliktus és a szárazság együtt hasonló helyzetet teremthet.

Az Etiópiát súlytó éhínség központja a háború által megviselt Tigré régió, ahol a falusiak az 1984-es éhínség megismétlődésétől tartanak, amely 1 millió áldozatot követelt. A konfliktus és a szárazság együtt hasonló helyzetet teremthet.

Az éhség különösen nyugtalanító, tekintve, hogy a termények fő betakarítása novemberben történik, tehát ebben az időszakban még bőséges ellátásnak kéne lennie. Az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalának (Ocha) becslése szerint több, mint 20 millió etiópiai szorul élelmiszersegélyre, akiknek körülbelül csupán egyharmada kap segítséget. „Tigrében a kép különösen riasztó.” – fejtette ki Alex de Waal, Afrika elemző a BBC-nek írt cikkében

A múlt hónapban a helyi hatóságok azt mondták, hogy 3,5 millió embernek, azaz a régió lakosságának több mint felének lenne szüksége egész évre szóló segélyre.

Körülbelül kétharmaduk földműves volt, egyharmaduk pedig a háború miatt kitelepített ember, aki még nem térhetett haza. Valószínűleg további 1,7 millió etiópnak lesz szüksége segítségre 2024-ben - jelentette be az Ocha.

Az éhínség fő oka a térséget súlytó háború, mely elszegényítette a falvakat. A 2020 novemberétől két éven át tartó harcok egyrészt az etióp kormány és szövetségesei, másrészt a tigréi erők között zajlottak. A konfliktus hatalmas pusztítással járt. A katonákat azzal vádolták, hogy élelmiszert loptak és gazdaságokat gyújtottak fel, állatokat - köztük szántó ökröket - vágtak le, valamint vízrendszereket rongáltak meg.

Több mint 1,4 millió embert telepítettek ki erőszakkal, különösen Tigré termékenyebb nyugati részeiről, amelyeket a szomszédos Amhara régió foglalt el. A várt eső is elmaradt, a csapadék a megszokott mennyiség harmadát sem érte el.

A régió gazdasága tönkrement: a gyárakat kifosztották vagy felgyújtották, a turizmus a nullára csökkent, a termőföldeket pedig elkobozták. Mindezen felül leállt a kereskedelem, bezártak a bankok, nem fizették ki a béreket és az infláció árrobbanást okozott az élelmiszerpiacon.

Októberben az USAID éhínség-előrejelző rendszerének és az ENSZ Világélelmezési Programjának közös jelentése megkongatta a vészharangot. Az élelmezésbiztonság egyes fázistól (normális) az ötösig (katasztrófa vagy éhínség) terjedő skáláján 2024 elejére a négyes fázisban (vészhelyzet) lévő emberek gyorsan növekvő számát jósolták, főként Tigrében, de máshol is. A jelentés szerint

az élelmiszersegély-szállítások 2024 elejére történő fokozatos újraindítása várhatóan mérsékli a kedvezményezettek körében a kalóriahiányt, de még nem olyan mértékben, amely megakadályozná a magas szintű élelmiszerellátási vészhelyzetet.

A háború alatt a segélyszervezet munkatársai rendszeresen megfigyelték, hogy etióp katonák segélyélelmiszereket vettek magukhoz a napi fejadagjukként, és egy esetben állítólag a szövetséges eritreai csapatok egész hadosztályai voltak tele hátizsákokkal, amelyekben az Unicef által biztosított, kisgyermekeknek szánt tápszerek voltak. A családoknak a 15 kg-os havi adagjukból 2 kg-ot kellett „adományozniuk” a tigréi erőknek, azzal az érvvel, hogy mindegyikükhöz tartozik egy-egy katona, akit etetni kell.

Tavaly májusban az USAID és a WFP felfüggesztette az országnak nyújtott élelmiszersegélyeket, amíg átdolgozták a rendszert. Novemberben kísérleti jelleggel megkezdték a kis léptékű szétosztást, és most is fokozatosan folytatják a bővítést. Mindeközben az etióp kormány tagadja, hogy probléma lenne.

Az 1984-es éhínségből tanulva a kormányoknak lépéseket kell tenni lakosaik védelméért. Megfelelő tápanyag hiányában ugyanis sorra betegszenek meg az emberek, különösen a kisgyermekek. A kórházak azonban nem tudnak sokat tenni értük egy ilyen mértékű élelmiszerhiányban. A nemzetközi összefogás is csak akkor tud érvényesüli, ha nem lopják el a rászorulóktól a nekik szánt segítséget.

Szemlézte: Veres Kata

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon