Az amerikai republikánus és demokrata elnökjelöltek között kíméletlen politikai csatározások zajlanak, miközben a harmadik televíziós vita és a novemberi választások közeledtével egyelőre Hillary Clinton bizonyul az esélyesebbnek. Eközben az amerikai külpolitika negatív mérlegét gyarapíthatja a jemeni polgárháborúban való részvétel, amelynek megoldása egyre nehezebbé kezd válni.
A novemberi amerikai elnökválasztásokhoz közeledve, illetve a második televíziós elnökjelölti vitát követően az eddig is kemény támadásokban gazdag demokrata és republikánus kampányok egymással szembeni ellenséges hangulata tovább fokozódott. Donald J. Trump nőkről kifejtett álláspontja, a mexikói határra építendő fallal kapcsolatos elképzelései, a különböző kisebbségekről kialakított véleménye és további gazdasággal, külpolitikával stb. kapcsolatos „programpontjai” továbbra is nagy figyelmet kapnak a különböző médiumokban.
Ennek ellenére a legfrissebb statisztikák azt mutatják, hogy Hillary Clinton több százalékkal vezet a republikánus jelölttel szemben. Úgy látszik, az e-mail-botrány nem rontott a demokrata aspiráns népszerűségi mutatóin, s a Trump ellen intézett támadások, valamint a televíziós viták során alkalmazott taktikája révén további előnyre is szert tehet.
Miközben folynak a belpolitikai csatározások az elnöki székért, az éppen a mandátuma utolsó hónapjait töltő Obama-adminisztrációnak komoly külpolitikai nehézségeket kellene megoldania: az elmúlt hetekben számos negatív kritika érte Washingtont a jemeni polgárháborúban tanúsított szerepvállalása miatt. Október 8-án egy, a Szaúd-Arábia vezette és az Egyesült Államok támogatását élvező koalíció légicsapásában több mint százan vesztették életüket Jemenben. Egy rijádi nyomozócsoport (Joint Incidents Assessment Team, JIAT) azt a közleményt adta ki a napokban, hogy egy, a jemeni elnökhöz köthető csoport „téves információkat adott át” a huszi fegyveres lázadók vezetőinek találkozójára vonatkozólag.
A nyomozásban feltárt adatok szerint a légitámadást a koalíció főparancsnokságának jóváhagyása nélkül hajtották végre, s afelől sem tájékozódtak, hogy tartózkodnak e civilek a helyszínen. Mohamed Atbukhati, a huszik egy vezető tisztségviselője arra kérte az ENSZ-t és a nemzetközi közösséget, hogy függetlenül vizsgálják meg, nem sértettek-e meg más emberi jogokat, írja a Washington Post.
Az Obama-adminisztrációt számos támadás éri különböző jogvédő csoportok, illetve a jogalkotó részéről, amiért támogatja a több alkalommal kórházakat és civil környékeket támadó Szaúd-Arábiát a légicsapásokban. Az elmúlt hét folyamán Washington és a huszi vezetés között tovább eszkalálódott a feszültség, miután az USA egy célt tévesztett rakétatámadással vádolta a fegyveres felkelőket. Múlt csütörtökön az amerikaiak válaszul három, huszik által ellenőrzött parti radart semmisítettek meg.
Habár a jelenlegi amerikai külpolitikát sok szempontból negatívan értékelik, nem biztos, hogy a „jemeni kalandot” széles körökben is el fogja ítélni a világ-, és főként az amerikai közvélemény (aminek esetleg az éppen zajló elnökválasztásra is lehet hatása). Daniel Larison a The American Conservative hasábjain ír arról, hogy a legmeglepőbb az, „mennyire felesleges” az USA-nak és Nagy-Britanniának részt vennie a legszegényebb közel-keleti országban zajló fegyveres konfliktusban. Ebben az értelmezésben a két nyugati (nagy)hatalomnak nem fűződik sem gazdasági, sem biztonságpolitikai érdeke a koalíció támogatásához. Egy olyan vezetőt (Hadi) akarnak hatalmon tartani, akit az egész ország „utál” a Jemenben lévő háborús állapotok előidézésében játszott szerepe miatt.
A politikai vezetés és a (független, objektív) média viszonyát veti fel az a kérdés, hogy a brit és amerikai közbeszédet miért nem tematizálja a jemeni polgárháború és a nyugati államok jelenléte, amelyek egyébként nem megelőzték, hanem elősegítették a súlyos helyzet kialakulását. Szíriával ellentétben a brit és amerikai kormányzatoknak van akkora befolyásuk a koalíciós partnerekre, hogy véget tudnának vetni a konfliktusban való részvételnek, s ezzel talán a polgárháborúnak is, ha akarnák.
Ennek legkézenfekvőbb módja az volna, ha Washington és London megtagadná a fegyveres támogatást, és humanitárius segélyeket szállító konvojokat küldene azokba a térségekbe, ahol a koalíciós erők kiéheztetik az embereket. Azonban ezt nem teszik, mert senki sem kényszeríti őket erre. Mindemellett a média is szinte teljesen figyelmen kívül hagyja a több ezer áldozatot követelő és milliók éhezését és szenvedését okozó fegyverest konfliktust, s ezzel akarva-akaratlanul leplezi a nyugati hatalmak felelőtlen politikáját a térségben és ösztönzi őket annak folytatására.
A kemény hangvételű elnökjelölti nyilatkozatok, és a nyílt egymás elleni politikai támadások várhatóan folytatódni fognak az elkövetkező hetekben. Azonban kérdés, hogy Trump ezek révén le tud-e faragni novemberre a közvélemény-kutatásokban kimutatott hátrányából, illetve hogy a demokrata jelölt Clinton meg tudja-e őrizni előnyét. A jemeni polgárháborúban vállalt amerikai szerep láthatóan nem megoldja, hanem tovább bonyolítja a konfliktust, amit az is jelez, hogy számos szakértő már most „Obama jemeni örökségéről” beszél.
Szemlézte: Árpási Botond
