Blog

Elkerülhetetlen lehet a nagykoalíció Írországban

Miután a szociáldemokraták egyik nagy párt kisebbségi kormányzásában sem kívánnak koalíciós partnerként részt venni, jó eséllyel nagykoalíciós kormány alakul majd Írországban. Eközben az ország Szent Patrik napját ünnepli (március 17.), Barack Obama amerikai elnök pedig már meg is fogalmazta…

patrik.jpg

Miután a szociáldemokraták egyik nagy párt kisebbségi kormányzásában sem kívánnak koalíciós partnerként részt venni, jó eséllyel nagykoalíciós kormány alakul majd Írországban. Eközben az ország Szent Patrik napját ünnepli (március 17.), Barack Obama amerikai elnök pedig már meg is fogalmazta Írországnak szóló hagyományos Patrik-napi jókívánságait. Hírösszefoglalónk a szigetországról.

A február végi választások − amelyről a Danube Institute blogja is beszámolt olyan politikai helyzetet alakítottak ki, amelyben jó eséllyel megkerülhetetlen a Fine Gael és a Fianna Fáil együttműködése. A két, ellentétesen polarizált, egyébként a konzervativizmus különböző árnyalatait képviselő néppárt közös kormányzására az 1937-es alkotmány hatályba lépése óta nem volt példa.

A nagykoalíció kényszerét tovább erősíti, hogy mindkét párt törekedett ugyan a kis pártokkal való együttműködés révén koalíciós kormány alapítására, ugyanakkor a szociáldemokraták nem kívánnak olyan koalíciós alkut kötni, amely túlságosan gyenge lábakon áll − a Fianna Fáil és a szociáldemokraták 43 plusz 3 képviselője például ezt jelentené.

A Fianna Fáil egyébként a zöldekkel is tárgyal, ám ezen egyeztetések sikere is kérdéses. Catherine Murphy, az ír szociáldemokraták egyik vezetője szerint a nagykoalíció valójában elkerülhetetlen, és a jelenlegi egyeztetések csak a halogatásról szólnak. A valódi kérdés szerinte az, hogy képes-e a két nagy párt együttműködni egymással.

A nagykoalíciós kormányzást egyes elemzők egyáltalán nem tartják rossz perspektívának és arra emlékeztetnek: a polgárháborúk kora rég lejárt, az elmúlt évtizedekben pedig mindkét párt végrehajtott már nagyobb pálfordulásokat is a hatalom megszerzése vagy megtartása érdekében.

Mások ugyanakkor egy kevésbé stabil, gyenge többségű kormányban látják a politikai innováció lehetőségét – Vincent Browne szerint a két nagy párt stabil hatalommal rendelkezve eddig mindig mindent megtett saját politikai elszámoltathatóságának korlátozására.

Az Írországban hat évet töltő és ott katolicizmusra konvertáló Szent Patrik napját az írek március 17-én ünneplik. A nemzeti ünnep előkészületei már zajlanak, Barack Obama amerikai elnök pedig már 15-én zöld nyakkendőt húzott és köszöntötte Washingtonban Írország diplomáciai, politikai és üzleti képviselőit.

Zulik Ákos