Blog

Ember a világ csúcsán: az expedíciós hegymászás kihívásai

 Az expedíciós hegymászásra évtizedekig az egyik legextrémebb sportként tekintettek. Ma, habár maradt még a szakág régi varázsából, sokan csak pénzéhes, kegyetlen, értelmetlen és környezetszennyező luxust látnak mögötte. Magyarországon a téma körül leginkább Suhajda Szilárd tragédiája kavart port.

 Az expedíciós hegymászásra évtizedekig az egyik legextrémebb sportként tekintettek. Ma, habár maradt még a szakág régi varázsából, sokan csak pénzéhes, kegyetlen, értelmetlen és környezetszennyező luxust látnak mögötte. Magyarországon a téma körül leginkább Suhajda Szilárd tragédiája kavart port.

Hetven évvel ezelőtt hódította meg először ember a Mount Everest csúcsát. Sir Edmund Percival Hillary új-zélandi hegymászó és Tenzing Norgay Sherpa 1953. május 29-én elsőként érte el a világ legmagasabb pontját. Hillary és Norgay után azonban Reinhold Messner és Peter Habeler írtak történelmet, amikor 1978. május 8-án már pótlólagos oxigén használata nélkül érték el a világ tetejét.

A történelmi siker nyomán a hegymászó társadalom új vágyálma a palack nélküli mászás lett, egyre többen vágtak neki a Mount Everestnek, csakúgy ahogy más nyolcezreseknek is, oxigéntartalék nélkül. Hasonló célokat tűzött ki maga elé Suhajda Szilárd is, aki idén májusban indult útnak az Everest felé.

A magyar mászó a Big Five kihívás keretében vágott neki az embert próbáló feladatnak, amely során első magyarként szerette volna megmászni a világ öt legmagasabb, nyolcezer méter feletti hegycsúcsát pótlólagos oxigén és serpák segítsége nélkül.

 

Suhajda a kihívás egy részét sikeresen teljesítette, hiszen 2019-ben felért a K2 8611 méteres csúcsára, amelyet a 8516 méteres Lhoce követett 2022-ben. 2023-ra a Mount Everest 8848 méteres csúcsát tűzte ki céljául, ám az expedícióról már nem tért vissza. A magyar hegymászóról utoljára 8795 méteres magasságból kaptunk hírt, amit

korábban egyetlen magyar sem ért el palack és serpák nélkül, így a tragédia ellenére Suhajda Szilárd különleges rekordot tudhat magáénak.

Sajnálatos módon Suhajda Szilárd esete nem egyedülálló, az Everesten évente általában több tucat ember veszti életét. Egyedül 2020-ban volt megnyugtató a statisztika, hiszen a Covid pandémia idején a Mount Everest táboraiban sem fogadták a mászókat.

Mindamellett, hogy a mászók rendkívüli körülmények között mozognak és emberfeletti teljesítményt nyújtanak, rengeteg kritika éri a szakágat, főképp környezetvédelmi és etikai okokból kifolyólag. Minden egyes haláleset, minden egyes tragédia hatalmas médiafigyelmet kap, ebből kifolyólag pedig széles tömeg fogalmazhat meg kritikát mind a csúcsokra feljutni próbálók, mind pedig az expedíciókat lebonyolító cégek viselkedésével szemben. Legfőképp a mászók által maguk mögött hagyott szemét és a serpák segítségével való visszaélések miatt aggódnak sokan. Mivel Nepál és a helybéliek jelentős összegeket kapnak a hegymászók tehetősebb csoportjától, ezért többek szerint

a cél érdekében sokak hajlandóak mind a környezetet, mind pedig a serpákat figyelmen kívül hagyni.

A pótlólagos oxigén és kísérők nélkül mászók, illetve a palackos, serpákkal útnak indulók körében szintén parázs vita alakult ki. Akadnak ugyanis olyanok, akik szerint az oxigénnel és serpákkal való mászás már nem is számít valódi teljesítménynek, sporteredménynek. A vád voltaképpen alaptalannak mondható, hiszen több ezer méteres magasságban bármilyen mászó teljesítménye kiemelkedőnek mondható, főképp, hogy a többségük nem helyi lakos, így ők csak hosszú felkészüléssel tudják hozzászoktatni testüket a magaslati körülményekhez.

A környezetszennyezés kérdése is rendkívül aktuális a hegyekben. Bár a mászókat egy szabályozás értelmében alkalmanként nyolc kiló szemét lehozatalára kötelezik, illetve busás kauciót is fizettetnek velük,

mára az Everestet sokan a világ legmagasabban fekvő szeméttelepeként is csúfolják.

A mászókat ugyan igyekeznek környezettudatosságra ösztönözni, a bevezetett szigorítások mégsem hozták el a kívánt hatást.

A hegymászás minden bizonnyal hatalmas kihívásokkal néz szembe a mai napig. Mind a környezetvédelem, mind a serpák és a pótlólagos oxigén használata körül kialakult ellentmondások vetnek fel kérdéseket. Fontos azonban figyelembe venni, hogy ezen szakág esetében is érdemes különbséget tenni a mindannyiunkat érintő kérdések és az egyéni ítéletek megfogalmazása között. Míg a környezetvédelem és a hegymászókat segítő serpák helyzete társadalmi szempontból is kulcskérdésnek tekinthető, addig az oxigén és kísérők nélküli csúcshódításnak egyéni döntésnek kell maradnia.

Szemlézte: Bonyhádi Lili

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon