A davosi Világgazdasági Fórum idei felszólalásai arról árulkodtak, hogy az európai politikai elit kezd kilépni a stratégiai önáltatás korszakából. A kérdés immár nem az, hogy Európa milyen szerepet szeretne játszani az átalakuló világrendben, hanem az, hogy képes-e egyáltalán meghatározó szereplő maradni?
Az elmúlt évtizedekben az európai modell hallgatólagos alapja az volt, hogy a biztonságpolitikai garanciákat Washington biztosítja, miközben Európa a jóléti rendszerek és az úgynevezett „soft power” eszközeivel próbálta nemzetközi súlyát érvényesíteni. Ez a felállás azonban egyre inkább töredezik. A transzatlanti kapcsolatok ugyanis ma már nem stabil szövetségi keretként, hanem a gazdasági és politikai nyomásgyakorlás színtereként jelennek meg. A Grönland körüli vita ennek csupán látványos tünete.
A háttérben Európa relatív gazdasági lemaradása áll.
Mario Draghi 2024-es versenyképességi jelentése szerint az Európai Unió és az Egyesült Államok között jelentős GDP-eltérés bontakozott ki az elmúlt két évtizedben, miközben a kontinens aránytalanul keveset profitált a digitális és technológiai forradalomból. A globális technológiai vállalatok túlnyomó többsége amerikai vagy ázsiai, az európai startupok jelentős része pedig a növekedési szakaszban elhagyja a kontinenst. A túlzott szabályozás, a széttöredezett tőkepiacok és a magas adóterhelés nem csupán versenyhátrányt jelentenek, hanem stratégiai kiszolgáltatottságot is eredményeznek.
Nem véletlen, hogy Davosban az európai vezetők retorikája érezhetően megváltozott. A stratégiai autonómia gondolata már nem pusztán francia doktrína, hanem egyre inkább közös európai felismerés. Ursula von der Leyen sürgető hangneme, miszerint „vészhelyzeti üzemmódba” kell kapcsolni, vagy épp Emmanuel Macron gazdasági szuverenitásról szóló érvelése ugyanabba az irányba mutat:
Európa nem engedheti meg magának, hogy egyszerre legyen gazdaságilag stagnáló és biztonságpolitikailag kiszolgáltatott.
Ugyancsak meglepőnek bizonyult Volodimir Zelenszkij felszólalása, amelyben éles kritikát fogalmazott meg az európai vezetés aktuális állapotáról. Az ukrán elnök szerint Európa túlzottan Amerikára támaszkodik, kerüli a konfrontációt, és gyakran a rövid távú politikai hangulatok és választási ciklusok kezelésére koncentrál ahelyett, hogy a katonai, gazdasági és politikai erő megszerzésére törekedne. Ha a kontinens csak jelképes lépéseket tesz, az nem elrettenti a kihívókat, hanem bizonytalanságot sugároz, miközben a geopolitikában a képességek, nem a szándékok számítanak.
We should not degrade ourselves to secondary roles – not when we have a chance to be a great power together.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 22, 2026
We should not accept that Europe is just a salad of small and middle powers, seasoned with enemies of Europe.
When united we are truly invincible. Europe can and must… pic.twitter.com/WKozJJsTRH
Trump davosi kijelentései sok európai fővárosban felháborodást keltettek, ugyanakkor egy kényelmetlen igazságot tesznek láthatóvá: a világ visszatért a nyers erőpolitika logikájához, miközben Európa mindezidáig az illúziókra épített posztmodern megközelítést követte. Ez a külső nyomás márpedig ösztönző erőként hathat, hogy a kontinens előrelépjen a gazdasági, politikai és biztonságpolitikai reformok terén.
Szemlézte: Dobos Boglárka
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
