A faji kérdésektől a környezetünket érintő legfontosabb döntésekig soha eddig nem látott szakadék tátong a retorika diktálta hangnem és a valóság között – írja a National Review.
Az első ellentmondás: lassan általánosan elfogadott sztereotípiává válik a gondolat, hogy fiatal fehér férfiak egyenesen vadásznak más bőrszínű, nemű, szexuális identitású társaikra. Mindezen elgondolás nem más, mint uszítás, hiszen egy olyan általánosításról van szó, amely aránytalanul érinti a fehéreket. Ezen általánosítás pedig azoknak áll érdekében, akik magasabb babérokra törnének az életben, hiszen a fehér ember áldozatai könnyen szimpatizálnak velük. Mindez úgy jöhet létre a 21. század Amerikájában, hogy a szélhámosok büntetése nem áll arányban a viktimizált tömeget ért szimpátiával.
A második ellentmondás: a környezettudatosság célja, hogy megmentsük Földünket az emberi tevékenység káros hatásaitól. Azonban Kalifornia államban, ahol a legnagyobb a zöld lobbi, mocskos és rossz közbiztonsággal rendelkező városok helyezkednek el. Kalifornia városai középkori betegségekkel, mint például TBC-vel küszködnek. Mivel a gazdag befektetők, üzletemberek megtehetik, hogy privát testőrökkel, sofőrökkel utaznak Los Angeles utcáin, nem kell tartaniuk, hogy első kézből tapasztalják meg a Kaliforniában tomboló krízist.
A harmadik ellentmondás: a nyugati világ eredendő bűne nem más, mint a rasszizmus és a nők gyűlölete. A szexista és rasszista szavak puszta kiejtése karriereket tehet tönkre. Hogy lehet azonban, hogy a rapperek mindez alól kivételt élveznek? Az amerikai rapszámok visszatérő motívumai, hogy a nőkről mint tárgyakról, a rendőrökről mint állatokról beszélnek. Hogy lehet, hogy Barack Obama elnök kedvenc rappere Kendrick Lamar volt, aki obszcén dalszövegeiről híres? Minderre a magyarázat nem más, minthogy az elnyomott fekete rapperek dalszövegei nem mások, mint segélykiáltások az elnyomás ellen.
A negyedik ellentmondás: soha nem látott gigacégek irányítják a világ gazdaságát. A Google, Twitter és a Facebook felvásárol minden számára veszélyesnek tűnő startupot, cenzúrával illeti a konzervatív gondolkodókat, mindezt azért, hogy bebiztosítsa dominanciáját a világpiacon. Ezen monopóliumok milliárdos profitját annak ellenére nem felügyeli az állam, hogy ők amerikaiak millióit figyelik nap mint nap. Számos demokrata elnökjelölt vette támadás alá a gigavállalatokat, azonban ez nem azt jelenti, hogy az ő világnézetükre nincsenek hatással ezen cégek.
Az ötödik ellentmondás: az úgynevezett progresszív egyetemek tandíja az inflációs rátánál magasabban emelkedik, így egyre nehezebb anyagilag kibírni, ha az ember gyermeke az amerikai felsőoktatásban tanul. Ezen főiskolák és egyetemek mára elérték, hogy a szólásszabadságot képviselő diákkörökben nem hogy megszólalni nem lehet szabadon, de ha az ember rosszat szól, akár fizikai következményei is lehetnek. Az egyetemeken nem a tárgyilagos tudás, hanem a gondolkodásmód és a bőrszín az, ami számít.
A hatodik ellentmondás: amíg egy amerikai állampolgár azon izgul, hogy mindent bevallott-e hazatértekor a határellenőrzésen, addig az illegális bevándorlók és bűnözők gátlástalanul hágják át a törvényeket. Az illegális bevándorlók törvénysértései rendkívül rossz fényt vetnek a legálisan letelepedni vágyókra, továbbá hirdetik a deviáns viselkedést is. Az illegális bevándorlásnak azért van létjogosultsága a mai Egyesült Államokban, mert demokrata politikusok maguknak akarnak megszerezni minél több államot, és munkaadók ezrei preferálják az olcsó béreket.
Szemlézte: Artner Gábor Péter
