Görögország egyre aktívabb külpolitikájáról értekezik Jonathan Gorvett a Foreign Affairs hasábjain.
A mediterrán ország politikusai és tisztségviselői sorra látogatják meg a térség államait, ezzel növelve Athén befolyását a Földközi-tenger medencéjében. Kyriakos Mitsotakis miniszterelnök például nemrég Líbiába látogatott, míg külügyminisztere Kairóban, Jeruzsálemben és Nicosiában tárgyalt partnereivel. A görög kormány elmondása szerint egyre szorosabb a biztonsági együttműködés Franciaországgal is. Ennek az ékes példája, hogy Athén nemrég bejelentette, hogy 3 milliárd dollár értékben vásárol Rafale vadászgépeket Párizstól, valamint hogy elfogadja a franciák által ingyen felajánlott két hadihajó átvételét.
De miért is fegyverkezik egy olyan állam, amelynek egyetlen, nem NATO-s szomszédja az alig 2 milliós Észak-Macedónia?
A válaszra az észak-atlanti szövetségen belül bukkanunk, méghozzá Törökország képében. Ankara ugyanis az utóbbi években egy „hiperaktív” és agresszív külpolitikát folytat a térségben. E témával már korábbi cikkünkben is foglalkoztunk.
A két ország kapcsolata sosem volt felhőtlen, hiába tagjai mindketten a NATO szövetségi rendszerének. A történelmi rivalizálás mély sebeket ejtett az államok emlékezetében, s a konfliktusok és az indulatok ismét a felszínre kerültek az utóbbi években.
A jelenlegi csörték ismét Ciprus körül alakultak ki. Az EU tagország északi területei a mai napig török megszállás alatt vannak,
az ott működő Észak-ciprusi Török Köztársaságot azonban Ankarán kívül senki sem ismeri el. A mai konfliktus a szigetország körül talált gazdag gázmezők miatt robbant ki. Törökország 2017 óta különböző kutató- és bányászhajókat küld (hadihajókkal kísérve) kétes hovatartozású vizekre. Athén válaszul a saját haditengerészetét is mobilizálta, mondván rendkívüli fenyegetés a török hajók jelenléte a ciprusi felségvizeken. Nemrég Franciaország, Olaszország és a törökök közel-keleti riválisa, az Egyesült Arab Emirátusok is hadihajókat küldött a térségbe, hogy a görög matrózokkal együtt gyakorlatozzanak. Ezen lépes egyértelmű üzenet volt Ankara számára.
Törökország válaszlépésként egy tengerészeti megállapodást kötött az általa támogatott líbiai kormánnyal, s ezzel úgymond kitörtek a Földközi-tenger középső részére is, ami további aggodalmakra adhat okot Görögországnak.
Ankara minden eszközt megragad, hogy nyomást gyakoroljon Athénra. Marokkóhoz hasonlóan Törökország is a migránsokat felhasználva próbál jobb pozícióba kerülni. 2020 februárjában ugyanis – az EU-val kötött megállapodás ellenére – megnyitotta szárazföldi határait Görögország felé, s szó szerint emberek ezreit szállította a közös határszakaszra. A görög határőrség és rendőrség csak vízágyúkkal és a rohamrendőrség bevetésével tudta megállítani a migránsok rohamait.
Mindezek után Athén észbe kapott, s szakított az eddigi passzívabb kül- és biztonságpolitikájával.
Törökország elleni fellépésében könnyen megtalálta a térség más, a török térnyerés miatt egyre jobban aggódó államait: Egyiptomot, Ciprust, Jordániát. Görögország valószínűleg tovább növeli jelenlétét a térségben és folytatja hadserege erősítését egészen addig, amíg nem áll be változás a török külpolitikában. Erdogan pedig a cikk szerzője szerint csak saját magát és az expanzív retorikáját okolhatja, hogy sorra fognak össze a térség államai ellene.
Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell
