Blog

Ferenc pápa: Béke kell; bölcsőkkel, és nem sírokkal teli világ”

A világ vezetőinek nagy többsége azonban nem a béke elérésére törekszik – tetteik csupán a konfliktus elhúzódását okozzák.

A világ vezetőinek nagy többsége azonban nem a béke elérésére törekszik – tetteik csupán a konfliktus elhúzódását okozzák.

Április 28 és 30 között Ferenc pápa Budapestre látogatott, aki felszólalásaiban a világ vezetőit a béke melletti állásfoglalásra szólította fel.

Sajnálatos módon jelenleg csupán igen kevés ország áll ki olyan szilárdan a béketárgyalások szorgalmazása, valamint a konfliktus mihamarabbi rendezése mellett, mint Magyarország. A többi között a Biden-adminisztráció sem - húzza alá Bradley Devlin a The American Conservative hasábjain. Az USA már a háború kezdetén hangsúlyozta: addig áll Ukrajna mellett, amíg csak kell, azonban a háború elhúzódása, illetve a lehetséges eszkaláció okozta fenyegetés miatt néhány kongresszusi képviselő a tárgyalások kikényszerítésére sarkallja a jelenlegi amerikai kormányt.

A többi között Ohio, Utah és Kentucky szenátorai egy közös levélben foglalták össze a kormányhoz intézett kéréseiket, melyhez további 16 képviselő csatlakozott.

A levél írói kiemelik: az elmúlt évben az Egyesült Államok volt az ukrán fél védekezési törekvéseinek elsődleges finanszírozója – mindezidáig 113 milliárd dollárnyi katonai, gazdasági és humanitárius segély érkezett Ukrajnába Washingtonból, szemben más NATO-tagállamokkal, amelyek ennek a töredékét bocsátották a hadban álló fél részére. Ugyanakkor

minden egyes fegyverrel növekszik annak az esélye, hogy direkt konfliktus alakuljon ki az USA és Oroszország között.

A Biden-adminisztráció azonban közel sem tartja égetőnek a kérdést, sőt: a Pentagon nemrégiben további HIMARS légvédelmi rakéták és más precíziós fegyverek szállításáról állapodott meg, melyek értéke 325 millió dollárra rúg.

A már említett szenátorok szerint Ukrajna ilyen mértékű támogatása nem jelent amerikai stratégiai érdeket:

szerintük számos más mód van arra, hogy az USA megfelelően támogassa az ukrán lakosságot, azonban a végtelen mennyiségű fegyverszállítmány nem tartozik azok közé.

Az ukránok és Amerika nemzeti érdeke is azt diktálná, hogy a béketárgyalások kikényszerítése legyen az első és legfontosabb lépés a háború mihamarabbi lezárásához – kérik levélben a szentárokok a Bideni-adminisztrációt taktikája átgondolására.

Hangsúlyozzák továbbá: Oroszország Ukrajna elleni támadása elítélendő, azonban a háború elsősorban európai stratégiai kérdés, ennélfogva pedig azoknak a fejlett haderejű európai országoknak kellene megküzdeni a „teherrel”, amit Ukrajna támogatása okoz.

A levél lehetséges kompromisszumokat is tartalmaz, amelyek a cikk szerzője szerint kivitelezhető lépések lennének. Hiszen minden béketárgyalás egy első javaslattal, első lépéssel kezdődik, amelyet ezesetben Amerikának és más befolyásos európai hatalmaknak kellene kezdeményeznie.

Szemlézte: Nyilas Sára

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon