Blog

Feszültté vált Ausztrália és Kína viszonya

A kínai állami hírügynökségek arra kérik a kínai diákokat, hogy ne kezdjenek tanulmányokat Ausztráliában. Kína szerint Ausztrália szándékosan, politikai motivációk miatt késlelteti a kínai diákok vízumengedélyét – írja az ausztrál ABC News.

kina_ausztralia.jpg

A kínai állami hírügynökségek arra kérik a kínai diákokat, hogy ne kezdjenek tanulmányokat Ausztráliában. Kína szerint Ausztrália szándékosan, politikai motivációk miatt késlelteti a kínai diákok vízumengedélyét – írja az ausztrál ABC News.

Az Ausztráliában tanulmányokat folytató hallgatók és az ott élő oktatók arra panaszkodnak, hogy 2015 óta szokatlanul meghosszabbodott a kínai állampolgárokra vonatkozó vízumkezelések ideje. Az érintett hallgatók többsége mérnöki vagy technológiai tanulmányok folytatásának céljával érkezett, illetve érkezett volna Ausztráliába. „Az ausztrál kormány azt hiszi, hogy egyetemi kémek vagyunk, meg, hogy valamiféle nagy összeesküvés részesei vagyunk” – nyilatkozták a kínai hallgatók.

A kínai oktatási minisztérium korábban nyilatkozatot adott ki, melyben arra kérik az Ausztráliába készülő hallgatókat, hogy vagy jóval előre tervezzék meg ausztráliai tanulmányaikat vagy ne kezdjék meg azokat. A kínai Global Times napilap az ausztrál kormány „Kína-ellenes retorikáját” látja az események hátterében.

Az ausztrál külügyminisztérium ugyan elismerte, hogy valóban vannak fennakadások a vízumengedélyek ügyintézésben, ugyanakkor tagadta, hogy politikai alapon határoznák meg a vízumok kiadását.

Julie Bishop ausztrál külügyminiszter egy tavaly októberi nyilatkozatában a demokrácia és a szabadságjogok tiszteletére utasította azokat az egyetemistákat, akik Kínából érkeztek és a Kommunista Párt tagjaiként vagy aktivistáiként tevékenykednek.

Szemlézte: Istrate Dominik