A világ másik féltekéjén is törékenynek mutatkozik a béke, miután Japán alig egy hónapja hivatalban lévő első női miniszterelnöke, az új „vasladyként” emlegetett Takaicsi Szanae diplomáciai válságot idézett elő Tajvannal kapcsolatos kijelentésével.
Takaicsi Szanae november elején tett nyilatkozata, miszerint egy esetleg kínai beavatkozás Tajvan szigetén katonai válaszlépést sürgetne Japán részéről, komoly port kavart nemcsak a kínai sajtóban, hanem a politikai körökben is. Kína erre reagálva erőteljes gazdasági nyomást gyakorol: betiltotta a japán halimportot, a kínai turistákat a japán utak mellőzésére szólította fel, és őrhajókat küldött több olyan lakatlan sziget térségébe, melyeket mindkét fél az ellenőrzése alá kíván vonni. https://www.theguardian.com/world/2025/nov/19/china-suspends-seafood-imports-from-japan-as-taiwan-row-escalates
A Kína és Japán közötti viharos bilaterális kapcsolatok hátterében egészen a 19. századra visszanyúló érdekellentétek húzódnak.
Épp ezért a jelenlegi diplomáciai viszályt érdemes a történelmi események tükrében is értelmezni. Japán Meidzsi császár 1867-es trónra lépéséig csupán Ázsia perifériáján helyezkedett el. 1868-tól azonban – a Meidzsi-restauráció nyomán – gyors, nyugati mintára történő modernizáció indult meg, amelynek köszönhetően az ország rohamos fejlődésnek indult. Mindez azt eredményezte, hogy Kína új, egyre erősödő vetélytársra talált. A feszültségek tovább mélyültek az 1894‒1895 között zajló első kínai-japán háború során, melynek következtében Tajvan japán fennhatóság alá került, és az ország első gyarmatává vált. Kína csak az úgynevezett háromoldalú (orosz-német-francia) beavatkozás révén tudta a háborút lezárni, és megállítani a további japán térhódítást Kínában.
A 20. században sem jutottak nyugvópontra az ellentétek. Mandzsúria, az ázsiai térség északkeleti részén fekvő, gazdaságilag kiemelt jelentőségű terület (gazdag ásványi anyag- és szénkészletei miatt) stratégiai célpontot jelentett Japán számára. 1931. szeptemberében Dél-Mandzsúriában felrobbant a japánok által épített vasútvonal egy szakasza, amelyet Japán casus belliként értelmezett, és megindította hadseregét Mandzsúria megszállására (noha számos vélekedés szerint maguk hajtották végre a szabotázsakciót). A térségben ezt követően létrehozták a bábállamként működő Mandzsukuót.
Japán imperialista törekvései ebben az időszakban új lendületet kaptak.
A második világháború közvetlen előzményének tekinthető második kínai–japán háború során a japán csapatok 1937-ben elfoglalták Nanking városát – Kína akkori fővárosát – és csaknem 300 ezer kínait mészároltak le. Japán csak a második világháború végén, a tengelyhatalmak vereségét követően kényszerült arra, hogy feladja területi hódításait és visszavonulót fújjon.
Fontos megjegyezni, hogy a korszak hivatalos japán diskurzusa a történteket továbbra sem háborúnak, hanem pusztán „incidensnek” nevezte, mivel a háború kinyilvánítása a diplomáciai kapcsolatok formális megszűnését vonta volna maga után. A japán fél emellett olyan narratívát is kialakított, amely Kínát az európai állammodellekhez képest szervezetileg rendezetlennek és politikailag kevéssé koherensnek mutatta be, ezzel legitimálva saját lépéseit.
A retorika tehát kulcsfontosságú tényező. A Takaicsi Szanae kijelentését követően kialakult diplomáciai válság is azt mutatja, hogy a két ország közötti politikai, gazdasági és katonai üzeneteknek jelentős súlyuk van.
Mindez pedig közvetlenül visszavezethető a történelmen átívelő, máig ható ellentétekre.
#OpinionLine Japanese Prime Minister Sanae Takaichi's remarks are therefore entirely illegal as they interfere in China's internal affairs, directly contravening #Japan's legally binding commitments.
— China Daily (@ChinaDaily) November 20, 2025
To rectify these wrongdoings, Takaichi must retract her remarks, unequivocally… pic.twitter.com/zepM2hTUQF
Miközben a legtöbb elemző nem számít háborús eszkalációra, a következő hetek fejleményeit érdemes továbbra is nyomon követni. Egyrészt fontos kérdés, hogy az új japán kormányzat milyen strukturális változtatásokat hajt végre a védelmi szférában, illetve Takaicsi milyen mértékben alkalmazza az elrettentés eszközeit. Másrészt meghatározó tényező a japán–amerikai biztonsági együttműködés alakulása, különösen a Trump-adminisztráció Kínával kapcsolatos stratégiai pozicionálása fényében.
Szemlézte: Dobos Boglárka
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
