A franciák különösen rosszul viselik a karantént, az elnök pedig egyre nehezebben tartja fenn a rendet, amibe később könnyen bele is bukhat – figyelmeztet Jonathan Miller, a Spectator Párizsban élő kolumnistája.
Franciaországban két hete még mindenki azon szórakozott, hogy az angolszász országokban kifosztották a boltokat WC-papírért. Most már Párizsban is üresek az üzletek, nem jut arcmaszk az egészségügyi dolgozóknak sem, és a kormánynak szabályoznia kellett a kézfertőtlenítők árát.
Macron egy hete jelentette be, hogy az ország „hadban áll” egy láthatatlan ellenséggel. Ez persze nem nyugtatott meg senkit, csak tovább növelte a pánikot, ugyanúgy, mint a hirtelen bevezetett megelőző intézkedések. Minden nem alapszükségleteket kiszolgáló intézmény bezárt, szigorítják a karantént, a kihágókat helyszínen büntetik 135 euróra, és a karanténra 100 ezer rendőr plusz a hadsereg felügyel. Valljuk be, ha valahol, akkor Franciaországban igenis szükség van ilyen kemény kiállásra, hiszen ott rendet tartani még szebb időkben sem egyszerű – írta a szerző.
A válsághelyzet a büszke francia öntudat megrendülését is magával hozta. Macron önbizalomtól fűtött kezdeti felszólalásai ellenére a „világhírű” francia virológusok még közelében sem állnak a vakcina kifejlesztésének, sőt képtelenek megállítani a vírus terjedését vagy rendesen ellátni a jelenlegi betegeket. Legalább a naivitás megmaradt, mint tipikus össznemzeti kvalitás, hiszen Macron komolyan gondolta, amikor európai összefogásra buzdította a kontinens országait.
A globalista pátoszban csak azt nem vette észre, hogy újonnan minden európai ország mottója lehetne az a francia mondás, hogy „sauve qui peut”, vagyis „mindenki magáért”. És valóban, hiszen a szolidaritás jegyében Spanyolország és Németország rögtön lezárta a határait, utóbbi még a maszkokat sem hajlandó tovább exportálni.
Macron beszéde is valószínűleg hatásosabb lett volna, ha egy héttel előtte nem a tökéletes ellentétét mondta volna. Akkor még úgy döntött, hogy a veszély nem olyan nagy és országszerte meg lehet tartani az önkormányzati választásokat, amely második fordulóját azóta elhalasztották. Az első kör (rekord alacsony részvétellel) kevés sikert hozott az elnök En Marche nevű pártjának, hiszen a párizsi jelöltje (ironikusan pont a volt egészségügyi minisztere) harmadik helyre szorult, sőt alelnöke sem szerezte meg második mandátumát Le Havre városának vezetésére. Ezzel szemben Le Pen Nemzeti Gyűlése magával söpörte a déli megyéket. Nem csak felelőtlenség, hanem politikai meggondolatlanság is volt a kormánypártnak járványidőben választást tartani.
A választásra ugyan nem mentek el, az embereket mégis nehéz otthon tartani. A karantén megengedi, hogy az alapvető szükségletekért kimenjenek, de a kint tartózkodás ideje nincs konkrétan megszabva, ezért mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja. Az eredmény az, hogy a katonaságnak már a szupermarketek előtti sorban állókat is felügyelniük kell.
A kisvárosi és vidéki környezetekben is látványos hatással van a karantén, hiszen a legapróbb gesztusok korlátozásával a francia életmód alapjai tűntek el. A korábban oly nagy becsben tartott hétköznapi dolgok, mint az ölelések, puszik, kocsmai pletykák és utcasarki csevegések mint a legfontosabb társadalmi kohéziós eszközök megszűntek, ennek pedig még hosszú távú következményei is lehetnek.
Egy ilyen válság a leghozzáértőbb és legnépszerűbb kormányokat is nehéz helyzetbe hozza, így komoly kérdés, hogy a Macron-adminisztráció egyáltalán túléli-e ezt a pár hónapot. Az elnök népszerűsége még a járvány előtt is alacsonyan járt, de a korábbi arroganciát most felváltotta az ügyetlenség és bizonytalanság képe. Pár héttel ezelőtt Macron még színházba vitte a feleségét, amivel nyugtatni akarta az embereket, de ehelyett a helyzet demonstratív elbagatellizálását sikerült bemutatnia, hiszen napokkal később ő maga záratta be a színházakat.
Még megtörténhet, hogy Macon megnyeri a következő elnökválasztást, ha az ország súlyosabb veszteségek nélkül tudja lezárni a következő hónapokat és az elnök megmentőként pózolhat a tömegek előtt. Viszont napról napra kevesebb az esélye, hogy ez fog történni. A francia gazdaság (csakúgy mint másoké) látványos elszenvedője az eseményeknek, a Renault és a Citroën gyárak már bezártak, az Air France pedig a csőd felé sodródik. Egy biztos: a Macron által ígért gazdasági fellendülés „meghatározatlan ideig” elmarad.
Persze senki sem tudja pontosan megjósolni, hogy milyen változásokat hoz majd magával a járvány vége az európai országokban. Macron ígérete, hogy egy vállalatnak sem kell majd csődbe menni, enyhén szólva nevetséges, hisz ő is csak találgat, valós és bevethető eszközök nélkül. Egy dolgot tehet, amit mindannyian, reménykedni a legjobbakban.
Szemlézte: Orbán Tamás