Blog

Gyilkossághoz vezethetett a progresszívek adománygyűjtése

Kamala Harristől kezdve hollywoodi színészekig rengetegen támogatottak egy olyan alapítványt, amely potenciális bűnözőknek nyújt segítséget.

Kamala Harristől kezdve hollywoodi színészekig rengetegen támogatottak egy olyan alapítványt, amely potenciális bűnözőknek nyújt segítséget.

mff_nyito.jpg

Emberölésbe torkollott egy közúti összetűzés Minneapolisban – számoltak be a hírről helyi csatornák augusztus 29-én. Az eset önmagában már városi szinten sem bír túlságosan sok hírértékkel, hiszen a metropolisz az év 61. gyilkosságát könyvelhette el. A háttérben meghúzódó szálak viszont annál érdekesebbek.

Az emberöléssel gyanúsított George Howard ugyanis nem egészen egy hónappal az incidenst megelőzően szabadult előzetes letartóztatásából, amelyet családon belüli erőszak feltételezett elkövetése miatt töltött, tárgyalására várva.

Az ehhez szükséges óvadékot azonban nem ő, hanem egy kifejezetten erre a célra létrehozott helyi alapítvány, a Minnesota Freedom Fund tette le.

A nonprofit szervezet 2016-ban jött létre, költségvetése pedig George Floyd halála után robbanásszerű növekedésnek indult. Az alapítvány rendkívül népszerűvé vált progresszív körökben, a Demokrata Párt és Hollywood neves képviselői nem is rejtették véka, hogy támogatják annak tevékenységét, sőt, másokat is erre buzdítottak. Így tett Kamala Harris alelnök is az alábbi Twitter posztjában.

Mindennek köszönhetően az MFF jelenleg 35 millió dollárból gazdálkodik, vezetői tehát gyakorlatilag korlátlanul költekezhetnek. Howard szabadulására 11.500 dollárt fordítottak, ugyanakkor akadtak ennél jóval nagyobb „fogásaik” is.

Egy tavaly májusi zavargáson rendőrökre lövő férfiért 75.000 dollárt; egy barátja leszúrásával gyanúsított nőért 100.000 dollárt; egy többszörösen visszaeső nemi erőszaktevőért, akit jelenleg emberrablással és szexuális zaklatással is vádolnak, 350.000 dollárt tettek le gond és bármilyen feltétel nélkül az asztalra

világítottak rá a Fox 9 oknyomozó újságírói.  A csatorna riportjából az is kiderült, hogy az alapítvány sok esetben a jogi eljárás során felmerülő költségeket, sőt, akár az addig kieső fizetéseket is átvállalja.

Megkeresésükre Greg Lewin ügyvezető igazgató elmondta, számukra nem a bűncselekmény, hanem a rendszer elleni harc a lényeg. „Sokszor meg sem nézem, hogy mivel vádolják azt, akit kihozok, csak kifizetem a számlát” – vallotta be büszkén. Küldetését ismertetve a szervezet sokszor az ártatlanság vélelmének elvét hangsúlyozza, pártfogói szerint az óvadék intézménye igazságtalan, mivel a színes bőrűeket nagyobb arányban sújtja. Minnesota államban egyébként a börtönben lévők több mint fele tárgyalásra vár, tehát később akár feddhetetlennek is bizonyulhatnak. Az alapítvány álláspontja közel sem egyedülálló, Joe Biden elnök például korábban már utalt arra, hogy az igazságszolgáltatási rendszert egyebek mellett az óvadék jelenlegi formájának eltörlésével reformálná meg.

Szemlézte: Irlanda Balázs