Blog

Haiti a teljes összeomlás szélén áll

Korábbi cikkünkben már foglalkoztunk a karibi ország kritikus helyzetével, illetve elsősorban az amerikai „békefenntartók” évtizedek óta tartó, igen ellentmondásos tevékenységével. Ezúttal az ország belpolitikájába nyújtunk részletes betekintést, Robert Muggah Foreign Policy-ben megjelent elemzése…

Korábbi cikkünkben már foglalkoztunk a karibi ország kritikus helyzetével, illetve elsősorban az amerikai „békefenntartók” évtizedek óta tartó, igen ellentmondásos tevékenységével. Ezúttal az ország belpolitikájába nyújtunk részletes betekintést, Robert Muggah Foreign Policy-ben megjelent elemzése segítségével.

Haiti helyzete kritikus: a csőd szélén lévő ország nemcsak komoly gazdasági, hanem humanitárius katasztrófa előtt áll. Az éhínség minden eddiginél nagyobb méreteket öltött, hiszen a csaknem 12 milliós országban 4,7 millió főnek (melyből 2,4 millió gyermek) nincs elegendő élelme. Mindezeken felül a kolerajárvány és a természeti katasztrófák sem kímélik a karibi országot.

A helyzetet tovább súlyosbítja Haiti jelenlegi belbiztonsági helyzete, melynek romlásában közrejátszottak különböző bűnszervezetek, melyek tagjai mára már a politikától kezdve a rendőrségig szinte mindenhol megvetették a lábukat.

A haiti bűnszervezetek korántsem újkeletűek, hiszen már igen korán sikerült felépíteniük a már említett komoly hálózatot, amely évtizedekig politikusok, üzletemberek és bürokraták támogatását élvezte – ez pedig elsősorban a nagy mennyiségű fegyveradományokban nyilvánult meg.

Mára már csaknem 200 ilyen fegyveres bűnszervezet uralja Haitit, tevékenységük pedig a megfélemlítéstől kezdve a pénzmosáson át a kábítószerkereskedelemig terjed.

A többi között a szóban forgó bűnszervezetek felelősek a súlyos élelmiszerhiányért és a kolerafertőzésekért is: ez elsősorban a segítség útjának akadályozásában, az üzemanyagkészletek feletti teljes uralom gyakorlásában, valamint a kórházak, iskolák és más intézmények működésének befolyásolásában, szabotálásában nyilvánul meg.

Politikai részről a bűnszervezetek támogatása töretlen. Nemrégiben nemcsak az Egyesült Államok, hanem Nagy Britannia és Kanada is szankciókat hozott számos egykori és jelenleg is hatalmon lévő politikus, köztisztviselő és üzletember ellen – ez főleg az utazás korlátozásában, vagyonelkobzásban, illetve a fegyverkereskedelem komoly szabályozásában nyilvánult meg – azonban ezek sem hozták el a kívánt eredményt, hiszen a bűnözés mértéke szinte alig csökkent az országban.

A politika és a bűnszervezetek szoros összefonódása lassan letaszítja Haitit a lejtőn. A nehézfegyverzettel rendelkező csapatok mára már a kulcsfontosságú városok nagyobb hányadát ellenőrzésük alá vonták, a többi között a főváros, Port-au-Prince területének háromnegyedét is.

Súlyosbítja továbbá a helyzetet az illegális lőfegyverek fokozott importja is, hiszen ezek is végül a bandáknál érnek célba. A kábítószerkereskedelem is nekik kedvez, hiszen az onnan befolyó nyereség szintén az övék.

Ami magát az ország belbiztonságát illeti, a rendfenntartó szervek helyzete is kritikus, elsősorban a felszerelés minősége, vagy nem léte, illetve az emberhiány miatt. Ebből kifolyólag a határvédelem és ellenőrzés is komoly kihívást jelent.

A haiti helyzet nemrégiben nemzetközi figyelemben részesült: Justin Trudeau kanadai miniszterelnök február 16-án a Bahamákon részt vett az éves karibi vezetők találkozóján, ahol ígéretet tett hadihajók küldésére a hatékonyabb információgyűjtés érdekében.

Egyébként nem ez az első kanadai intervenció, hiszen az ország már katonai repülőgépeket is bevetett hasonló céllal, segítve így a haiti rendőrök munkáját.

Mindezeken felül, Kanada nagy mennyiségű pénzbeli támogatással is segíti Haitit: 12,3 millió dollárral járul hozzá a humanitárius segélyhez, illetve további 10 milliót adományoz a haiti nők és gyerekek megsegítésére, akik otthonaikat elhagyva a dominikai határ mentén tartózkodnak.

Ahhoz, hogy Haiti helyzete javulhasson, rendszerszintű átalakítás kell, hogy ténylegesen fel lehessen venni a korrupcióval és a bűnözéssel a harcot. Robert Muggah szerint a figyelemnek inkább a jelenlegi törvények teljes körű átalakítására és a belbiztonságra kellene irányulnia, elsősorban a rendőrök megfelelő kiképzésére, felszerelésére, illetve a társadalom állandó támogatására, ezáltal pedig fokozatosan gátat lehetne szabni az elhatalmasodó bűntetteknek.

Szemlézte: Nyilas Sára

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon